A hét legkínosabb pillanat a Bridget Jones naplójából

2001. április 13-án mutatták be az angol és az amerikai mozik minden szinglifilmek alfáját és omegáját – azaz kereken húszéves a Helen Fielding regényéből készült adaptáció. Ennek örömére kigyűjtöttük a filmből a legkínosabb jeleneteket.

Bridget Jones egyik védjegye, hogy minduntalan kellemetlenebbnél kellemetlenebb szituációkba keveredik – ezeket részben saját magának köszönheti, hiszen másik védjegye, hogy meglehetősen önsorsrontó, részben viszont önhibáján kívül kerül mindig valamilyen kínos helyzetbe. Ilyenkor szinte mindig vele nevetünk, nem rajta – és persze a szimpátiánk mellett az empátiánkat is élvezi, mivel a szóban forgó esetek gyakran kifejezetten szívszorítóak.


7. A hatalmas bugyi

Bridget elég egyértelmű vonzódást érez könyvkiadóbeli főnöke, Daniel Cleaver részéről, és mivel a vonzalom kölcsönös, elhatározza, hogy összejön a férfival. Hogy a küldetés teljesüljön, ahhoz a közös estére a rémséges hasleszorítós nagyibugyit kell bevetni – a döntő pillanat viszont a cuki pici tangát követelné meg.

A dilemmánál már csak a bugyi hatalmasabb,

és Bridget persze rosszul dönt, mert nem valószínű, hogy Danielnek feltűnt volna egyáltalán, mennyire lapos vagy nem lapos hősnőnk hasa az estélyiben – a rettenetes bugyogóra viszont nyilván felfigyel, amikor az este végén a kanapéról a lágy zene dallamára a padlóra kerülve elkezdi lefejteni a ruhát a főhősnőről.


6. K*rvák és papok

Szintén nevezhető egyfajta divatkatasztrófának az a rész, amikor Bridget egy „k*rvák és papok” jelmezbálba hivatalos, ahol a megjelenése után kiderül a számára, hogy elfelejtettek neki szólni róla, hogy az esemény elmarad – helyette szolid kerti partit tartanak. A lány így (ahogy arra anyukája kedvesen fel is hívja a figyelmét) „közönséges prostituáltnak” tűnik a lazán elegáns barátok és családtagok között, és érthető módon az sem vigasztalja, hogy nem egyedül ő az, akinek nem szóltak a műsorváltozásról.

Egyébként a perverz Jeffrey bácsi feladata lett volna értesíteni hősünket, hogy ne playmate-nek öltözve jelenjen meg, szóval még a szándékosság gyanúja is felmerül.

Bridget hányattatásai ráadásul aznapra még nem értek véget (lásd lentebb)...


5. Túl őszinte állásinterjúk

Mikor Daniel miatt a főhősnő lehetetlen helyzetbe kerül a munkahelyén, kénytelen felmondani, és új állást találni. De nem is Bridget lenne, ha nem baltázná el ezt is. Úgy dönt, betör a médiába, ám az első helyen sikerül azzal lejáratnia magát az interjún, hogy az El Niño-jelenségről azt hiszi, valami latin popegyüttes, a második helyen, egy gyerekműsornál pedig rögtön azután, hogy kijelenti, a gyermekeké a jövő, arra a kérdésre, neki magának van-e gyermeke, hitetlenkedve rázza a fejét, hogy dehogyis. Végül hősünk már teljesen elkeseredik, és elengedi a dolgot, szóval az utolsó helyen bevallja az igazságot, hogy azért keres új állást, mert az előző helyen „d*gott a főnökkel”. És ezzel végül célt is ér – már ha az volt a célja, hogy elhelyezkedjen a szörnyűséges Talpra, Anglia! című reggeli műsornál, ahol egy szexista bunkó lesz a főnöke.



A részletet jobb minőségben, de sajnos csak eredeti nyelven ide kattintva nézhetjük meg (másfél perctől következik).

4. Riport a helyi tűzoltóságról

Nem túl meglepő módon a szóban forgó szexista főnök Bridget első fontosabb tudósításánál azt találja ki, hogy a helyi tűzoltóságra látogató lány úgy mutassa be a bátran küzdő tűzoltókat, hogy előtte miniszoknyában lecsúszik az általuk is használt rúdon. Az élő adás varázsának köszönhetően azonban hősünk munkatársa rosszkor jelez neki, így Bridget korábban kezdi a csúszást, aminek eredményeképp

az egész ország bámulhatja premier plánban a fenekét, ahogy betölti a teljes képet.

A főhősnő pedig nyilván van annyira mazochista, hogy újból és újból lejátssza magának otthon a megalázó felvételt.


3. Az in flagranti

A „kurvák és papok” partin történt megaláztatás után Bridget érthető módon szerelménél, Danielnél keres menedéket, a férfi azonban rövid úton lerázza, arra hivatkozva, hogy még munkája van. Mikor a lány gyanús motoszkálást hall a szomszéd szobából, feldúltan néz körbe, mivel azt hiszi, a férfi rejteget valakit. Mikor nem talál senkit a hálóban, még ő érzi hülyének magát a gyanakvása miatt, de mikor távozna, kiderül, hogy

sem a megérzései, sem a hallása nem csalta meg – Daniellel ellentétben.

Hiszen miután Bridget meglát a fogason egy kis lilás kardigánt, beviharzik a fürdőbe, és valóban ott csücsül meztelenül egy nő – aki azzal fejeli meg a lebukást, hogy a bemutatásnál (igen, Daniel meglehetős hidegvérről tanúbizonyságot téve még be is mutatja egymásnak kettejüket) azt mondja a férfinak, hogy úgy rémlik neki, azt mesélte Bridgetről, hogy vékony...


2. Bridget beszédet mond a könyvbemutatón

Amikor főnöke felkérésére neki kell felvezető beszédet mondania az igazi beszéd előtt a Kafka motorja című könyv bemutatóján, szegény Bridgetnek sikerül egymás után vagy háromszor beégetnie magát. Először nem sikerül működésre bírnia a mikrofont (amit utóbb a főnöke egy mozdulattal bekapcsol), ezért emiatt kénytelen elkiabálni a teljes beszédét. Majd beolvassa a bemutatandó alkotás hivatalos szlogenjét, miszerint ez korunk legnagyobb regénye, de észreveszi, hogy több más jeles író is jelen van, szóval megnyugtatja mind Salman Rushdie-t, mind Jeffrey Archert, hogy

az ő könyveik sem rosszak.


Végül nem jut eszébe a főnöke neve, akit a színpadra kellene szólítania, hogy ő mutassa be a Kafka motorját, mert folyamatosan csak az zakatol a fejében, hogy Mr. Ciciperverz, a folyton a mellét bámuló férfit ugyanis így hívja magában.

A lista pedig azért is tragikus, mert valójában egyik bakiról sem hősünk tehet: miért kéne magától tudnia, hogyan kell bekapcsolni egy mikrofont, amit még nem használt? A könyv szlogenjét sem ő találta ki;

az utána színpadra lépő Mr. Fitzherbert pedig szintén elrontja az ő nevét – ráadásul neki még mentsége sincs…

1. „Az egész nemzetnek kár, hogy elveszt egy ilyen koponyát!”

Még ennél is kínosabb talán az a jelenet, amikor Bridgetnek a szeretett férfi előtt sikerül megsemmisítenie magát. Amikor Mark Darcy szülei egy családi ünnepségen bejelentik, hogy a fiukat meghívták társnak egy New York-i ügyvédi irodába, ráadásul magával viszi partnerét, Natashát, aki hamarosan minden bizonnyal nem csak a munkában lesz a társa, hősünkből kitör az őszinteség, és amikor mindenki emeli a poharát közfelkiáltással felköszönteni Markot és Natashát, ő azt kiáltja, hogy NEM! Ezután úgy próbálja menteni a helyzetet, hogy hebegni kezdi, hogy hiszen így Anglia elveszít egy kiváló koponyát, aztán ezt a furcsa, keresett kifejezést sikerül tovább ragoznia, amíg eljut odáig, hogy „csúcsfej”. Végül pedig annyira belezavarodik a mondókájába, hogy kimenti magát, de ekkor meg sikerül a kelleténél több információt elárulnia a vendégseregnek azzal, hogy várják egy buliban, ami tele lesz részeg faszikkal, de a legtöbbjük meleg...


Biztosak vagyunk benne, hogy az általunk kigyűjtöttnél legalább kétszer annyi kellemetlen jelenet van még a filmben. Nektek melyik belőle a kedvenc ciki részetek?