Annak idején a Bergendy Péter (Állítsátok meg Terézanyut!) rendezte A vizsga (2011) volt az a film, ami egy rendkívül izgalmas folyamatot indított el a magyar filmgyártásban, elsősorban Köbli Norbert forgatókönyvíró nevével fémjelezve.

Köbli történetei a magyar közelmúlt izgalmas epizódjait dolgozták fel, hol valós eseményeket alapján, hol kitalált történetekben.

Ilyen volt a Szabadság - Különjárat (2013), A berni követ (2014), a Félvilág (2015), a Szürke senkik (2016), az Árulók (2017), az Örök tél (2018) vagy az Apró mesék (2019). Gyakorlatilag minden évre jutott egy-egy ilyen film, ami azért rendkívüli, mert a történelmi film kényes dolog, egyrészt iszonyú drága, másrészt hajlamos rátelepedni valamiféle ideológia, és ilyenkor nehezen értékelhető, méregdrága kurzusfilmmé válik, mint annak idején A Hídember (2002) majd a Sorstalanság (2005). 

A Köbli-féle filmek nem akarják megváltani a világot, nem akarják megválaszolni a magyarság nagy sorskérdéseit, és nem kerülnek csillagászati összegekbe az adófizetőknek, viszont jól, profin összerakott, szórakoztató darabok, mindig feltűnően jó színészgárdával és alakításokkal. Ami tök jó dolog. És az is remek, hogy a 2011-es A vizsgához bő tíz évvel később folytatás készült, és nem csak azért – sőt, nem elsősorban azért! -, mert folytatták a könnyen folytatható történetet, hanem Kulka János miatt. És igen,

ez most egy erősen szentimentális rész, de maga a film is az,

miatta. A fantasztikus színész 2016-ban kapott stroke-ot, azóta először vállalt szöveges szerepet nagyjátékfilmben, és ezt a szerepet teljes mértékben rá írták, stroke-kal és annak következményeivel – és az iránta való tisztelettel, szeretettel.

Kulka mint a legendás kém, Markó Pál tér vissza, akinek annak idején azért tört ketté a pályafutása, mert emberségből segített tanítványának, Jung Andrásnak (Nagy Zsolt), amit egy ambiciózus riválisa, Kulcsár Emil (Scherer Péter) azonnal ki is használt. Jung, Kulcsár és Jung felesége, Éva (Hámori Gabriella) azóta szép karriert futottak be az államvédelemnél, újabb előléptetésre várnak, amikor híre érkezik, hogy Markó készül valamire. Vagy nem, de az ő neve még mindig akkora tiszteletet parancsol, hogy biztosra kell menni, Jung pedig beszervez egy fiatal vidéki lány, egy bizonyos Abigélt (Staub Viktória), hogy férkőzzön a stroke-ból felépülő idős férfi bizalmába, és minden mozdulatáról jelentsen neki. Meg is indulnak a nagy kémes furfangok és machinációk, az eleinte hideg és professzionális, de egy rossz elhidegült kapcsolatban élő Jung nem tud érzéketlen maradni a fiatal lány iránt.

A Fazakas Péter rendezte folytatás könnyedén veszi fel a ritmust és az annak idején elejtett fonalat, teremti meg az alaphelyzetet és annak morális kérdéseit. Jungot egyszerre kínozza a lelkiismeret furdalás és a bizonytalanság saját karrierjét illetően, Markó szándékait ismeretlenek, de sok szempontból még ebben korlátozott állapotában is ő van lépéselőnyben, Abigél pedig kettejük között őrlődik. Fazakas a lehető legtöbbet képes kihozni ebből az alapvetően rém egyszerű felállásból, ami még egyszerűbbnek tűnik, ha csak kicsit is emlékszünk A vizsga fordulataira és felállására, a szereplők ottani reakcióira. Így bizonyos értelemben jobban járnak azok, akik nem ismerik az előzményeket, mert ők nem gondolkodnak majd ösztönösen az összefüggéseken, nekik például nem lesz furcsa, hogy miért tűnik el olyan hosszú időre az első film nagy szarkeverője, már elnézést a kifejezésért, ami, ha úgy vesszük, mégiscsak dramaturgiai hiba.

Csakhogy ez a film nem elsősorban a nagy fordulatokról, csavarokról és játszmákról szól, hanem a karakterekről, és leginkább Markó Pálról, akinek alakjában benne van szinte a teljes XX. századi történelem annak minden tudásával, csalódásával, tévedésével és talpra állásával.  És tényleg le a kalappal azelőtt, ahogy egyrészt felépítik ezt a karaktert, akinek az első film alapján nyilván JÁR valamiféle igazságtétel, másrészt le a kalappal azelőtt, hogy

Markó Pált Kulka Jánosra finomhangolták, és ahogy ennek a zseniális színésznek minden rezdülése külön teret és figyelmet kapott.

Mert itt nem az számít, ki bukik le és hogyan, hanem az, hogy  Kulka egyes mondatai, a tekintete, a nehézkes, de így is – vagy pont így – hihetetlen méltóságot sugároznak mozdulatai. A többiekben pedig ott van az alázat, ahogy mindenben alájátszanak neki, de az első részhez képest így is több tér és figyelem jutott az egyes szereplőknek.

Nagy Zsolt megint elképesztő, és most több eljátszanivalója van, mint korábban, meg is hálálja, és majdnem olyan nagy öröm nézi, mint Kulkát, ahogy a majdnem ismeretlen Staub Viktória is remekül él a hatalmas lehetőséggel – ő menet közben játszott a Hotel Margaret című sorozatban is, teljesen más „fazonnal”. Hámori Gabriella és Scherer Péter hozzájuk képest jóval kevesebbet hozhattak, de jó az egyensúly és dinamika a karakterek között, és nem csak a valóban parádés díszletek és kosztümök miatt hisszük el, hogy a 60-as évek elején járunk, hanem az ő játékuk miatt is. Apropó: a történet 1963-ban játszódik, a hruscsovi átmeneti enyhülés utáni keményvonalas visszarendeződés időszakában a kommunista országokban, így nálunk is, ami ugyan megjelenik a filmben, sőt, az adja a cselekmény háttérét és bizonyos értelemben annak mozgatórugóját, maga a film mégis képes ideológia- és politikamentes maradni, amiért pluszpont jár. Igaz, egészen máshová jutottunk volna el, ha a készítők elkezdik pedzegetni, hogy ezek az emberek hogyan és milyen indíttatásból szolgálták a kommunista diktatúrát és hány ember halálát vagy tönkretételéért voltak közvetlenül vagy közvetve felelősek, de Köbli és Fazakas pontosan tudták, hogy ez most nem kell ide.

Értékelés: 8/10