A kádból adott interjút Bill Murray

Az Idétlen időkig sztárja és Wes Anderson egyik kedvenc színésze nemcsak a vásznon játszik fura figurákat – a jelek szerint a való életben is elég bogaras. Most éppen Jimmy Kimmelt lepte meg.

Murray mindig is szerette megviccelni a talkshow-házigazdákat: David Lettermanhez volt, hogy Liberace-ként vagy VIII. Henriknek öltözve állított be, de olyan is, hogy egy tortából ugrott elő, Jimmy Kimmellel pedig egyszer kenuztak egy jót Brooklyn környékén. A színész most sem hazudtolta meg önmagát, és amikor Kimmel műsorának karantén kiadásában beszélgetett vele a házigazda, ő a fürdőkádban ülve jelentkezett be.

Ruha egyébként volt a sztáron, sőt a biztonság kedvéért egy meleg kötött sapka is – mindez azonban nem zavarta abban, hogy vizet engedjen magára vagy épp habfürdővel dúsítsa a fürdővizét. Kimmel meg is dicsérte a színészt, felhívva rá a figyelmet, hogy a koronavírus miatt valóban nagyon fontos a szappanos víz bőséges használata.

Ezt követően a két fél rendkívül változatos témákról értekezett (természetesen a helyzet adta komolysággal): szóba került, mennyire hiányzik a karantén miatt Murray-nek a sport, főleg a kosár és a baseball (a színész résztulajdonosa is egy baseballcsapatnak a lakóhelyén, Charlestonban, ahol egyúttal a csapat hangulatfelelőseként is működik). A kosár kapcsán a színész megosztotta pár vicces emlékét Michael Jordanről is, akivel együtt játszott a Space Jam című filmben, majd nézői levelekre válaszolt (amelyeket jórészt gyerekek írtak), végül, már a beszélgetés legvégén rátértek arra is, Murray milyen alapítványt támogat.

A színész a Restaurant Employee Reliefet támogatja, mivel a koronavírus miatt az éttermi dolgozók is bajba kerültek. Hogy másokat is adakozásra buzdítson, a sztár hamarosan részt vesz egy neves megmérettetésen is: fiával, az étteremtulajdonos Homer Murray-vel az oldalán a tévés szakáccsal, Guy Fierivel és fiával, Hunterrel fog megküzdeni egy nachokészítő versenyen, amit a Food Fund Facebook oldalán nézhetünk meg, amennyiben mi is adakozunk.


(via Uproxx)