Nem véletlen, hogy a 2018-as A Vörös-tenger hadművelet minden idők második legnépszerűbb filmje Kínában, hiszen egyrészt csúcsra járatja a büszke nacionalizmust, másrészt baromi izgalmas.
A Vörös-tenger hadművelet egyszerre születésnapi ajándék, masszív erőfitogtatás és egy nagyon élvezhető akciófilm. Születésnapi ajándék, mert a kínai filmgyártás a Kínai Néphadsereg megalakulása előtt és a Kommunista Párt 19. országos kongresszusa előtt tisztelegve készítette a filmet – igen, arrafelé még így működnek a dolgok. Erőfitogtatás azért, mert amit látunk, az arról szól, hogy Kína nem csak önmagát képes megvédeni, de a világ bármely pontján hajlandó megvédeni állampolgárai életét és saját érdekeit, és erőfitogtatás azért is, mert különösen nagy szerepet kap itt a haditengerészet és annak különleges egységei, ami egyértelműen a régi ellenségnek, Tajvannak szól, ami ugyebár egy sziget, és nincs túl messze az „anyaországtól”.
Mindez persze kínai magánügy maradna; egy olyan film, ami odahaza nyugodtan döntögetheti a rekordokat, és a világ nem kínai részén a kutyát sem érdekelné, de tényleg izgalmas és szórakoztató darabról van szó. És ha egy nagy költségvetésű, látványos kínai filmről van szó, akkor rendszerint hongkongi rendező áll mögötte, és ez most is így van. A 2018-as A Vörös-tenger hadműveletet az a Dante Lam (Jackie Chan: Ikerhatás) készítette, aki John Woo segédrendezőjeként kezdte a szakmát, és azóta maga is igazi profivá vált, és ha egy jó kis katonás filmet akarnak, akkor Pekingből őt hívják. Ő csinálta a Mekong-hadműveletet (2016) is, amiben a kínai kommandósok Délkelet-Ázsiában vágnak rendet, most pedig a Közel-Keleten. Egy rövid bemutatkozás után, amikor a tengerészet Sárkány kommandója szomáliai kalózokat iktat ki, hőseink és az egész haditengerészeti csapásmérő erő egy polgárháború dúlta (kitalált) arab országba érkezik kimenekíteni az ott élő és/vagy dolgozó kínaiakat.
A küldetés már a megérkezéstől számítva egyre bonyolultabb lesz, mert a kínaiak egy részét terroristák ejtik túszul, majd felbukkan egy kínai újságírónő, aki közli, a gazemberek urániumhoz jutottak, és percekre vannak attól, hogy nagy hatótávolságú piszkos bombát állítsanak elő, amit a világra szabadítanának. Más kommandósok megijednének ettől a feladattól, a Sárkányok nem, és több száz burnuszos vademberen és a fél országon keresztül verekszik át magukat, és közben kipipálnak minden harceszközt, és minden lehetséges harcászati szituáció előkerül. Túszszabadítás, helyiségharc, mesterlövészek, bombahatástalanítás, tankcsata, drónok bevetése, tüzérségi csapásmérés, föld-levegő rakéta, meg ami még kell, tényleg nehéz lenne olyasmit mondani, amit ezek a srácok és lányok nem pipálnak ki a listáról. A dologban az a jó, hogy azért ez nem csak egy lista – bár nyilvánvaló, hogy itt nagyon meg akarnak nekünk mutatni valamit -, hanem jól megkomponált akciófilm is.
Az persze nyilvánvaló, hogy egy kitalált országban játszódó fiktív történetnek sosem lesz olyan súlya, mint egy igazi háborús filmnek, de Dante Lam kitett magáért – és egyébként vicces, hogy a sztorinak van köze a valósághoz. Amikor 2015-ben igazán elfajult a jemeni polgárháború, kínai hadihajók menekítették ki mintegy 600 állampolgárukat, plusz 225 egyéb nemzetiségű külföldit. A Marokkóban forgatott film igyekszik a lehető legvalósághűbb lenni, és a csatajelenetek elképesztően izgalmasak, még akkor is, ha én speciel nem nagyon tudtam megkülönböztetni egymástól a szereplőket, de a kínai akciófilmnek ez már a velejárója. És ha mindez jóval olcsóbb is, mint egy hasonló hollywoodi darab, nem feltétlenül látszik rajta.
