Szép is az, ha zenészek csinálnak filmet – de ők egy kicsit másként állnak a dologhoz!

200 motel (1971)

Amikor megkérdezték Frank Zappat, hogy miről is szól ez a film, csak ennyit mondott: „Amikor turnén vagy, bekattansz.” A történet alapötlete akkor fogalmazódott meg benne, amikor a Mothers of Invention zenekarral turnézott, akik arról voltak ismertek, hogy fergeteges, de teljesen hibbant show-t nyomtak le minden alkalommal. A film – amelynek Zappa társrendezője, forgatókönyvírója volt – a zenekar élő fellépései mellett a turnén megesett bizarr kalandok sorát mutatja be, ahol világossá válik, hogy a banda legfőbb gondja a turné során az, hogy megkapják-e a gázsijukat, és találnak-e elég gruppie-t. A rengeteg harsány és elszállt animációs betétet is tartalmazó filmben egyébként a legviccesebb a Frank Zappának öltözött Ringo Starr, de feltűnik benne a Motörhead is és még elég sok más őrült fazon.

Tommy (1975)

The Who még 1969-ban adott ki egy „rockopera” albumot Tommy címmel egy süket, néma és vak fiúról, aki flipperbajnok és vallásalapító lesz. Ebből az őrült ötletből rendezett filmet Ken Russell, akitől amúgy sem álltak messze az őrült ötletek. A forgatókönyvet az együttes gitárosával és első számú szövegírójával, Pete Townshenddel közösen írta, a címszerepet pedig a banda frontembere, Roger Daltrey kapta. Ő Tommy, aki hatévesen szemtanúja lesz, ahogy az anyja és szeretője meggyilkolja az apját. A parancsra, miszerint nem látott és nem hallott semmit, valamint senkinek sem beszél erről, a fiú elveszíti a látását és süketnéma lesz. Letargiájából sem a lélekgyógyász, sem az LSD nem képes kigyógyítani. Akkor támad fel, amikor a játékteremben fölfedezik különleges tehetségét. Tommyból a flipper varázslója és az ifjúság bálványa lesz. Szenvedését és gyógyulását látva, a média Messiást csinál belőle. A The Who tagjain kívül a filmben olyan nagyszerű zenészek szerepelnek, mint Sir Elton John, Tina Turner vagy Eric Clapton, de fontos szerepet kapott Jack Nicholson is, mint a Specialista, aki végre rájön a gyógymódra.

Rock 'n' Roll High School (1979)

A pályafutását kliprendezőként kezdő Allan Arkush készítette sokáig a Ramones klipjeit, így adta magát, hogy a punk-rock banda filmjét is ő rendezze meg. Amiben nem ők a főszereplők, hanem egy egész középiskolányi fiatal, akik nem szeretnek tanulni – de imádják a rock 'n' rollt. Köztük is a legnagyobb lázadó egy kemény csaj, Riff (P.J. Soles, Dennis Quaid akkori felesége, az első Halloween-film színésznője), akinek minden vágya, hogy találkozhasson példaképével, Joey Ramone-nal. Akinek odaadná saját szerzeményét, a Rock 'n' Roll High School című dalt, csakhogy a gonosz igazgatónő elkobozza a lány nehezen megszerzett koncertjegyét. Ki is tör az iskolaforradalom, amelyhez csatlakoznak a banda tagjai is, akik értesültek az igazságtalanságról. Vicces kis film, de ne mutassuk meg a gyereknek, ne kapjon ötleteket!

A holdjáró - Moonwalker (1988)

Ma már vagy egy szerencsétlen önsorsrontó roncsként látjuk Michael Jacksont, vagy rosszabbik esetben egy gyerekmolesztáló szörnyként – a kettő persze nem zárja ki egymást –, de annak idején ő volt a legeslegnagyobb sztár, a pop hercege. Aki megtehette, különösen az egy évvel korábbi Bad-album sikere után, hogy egy ennyire bizarr, számos szegmensből álló antológiafilmet rakasson össze önmagáról. Hol azt mutatják be, ahogy Jacko önmagát látni szeretné, hol azt, ahogy mások látják. A Moonwalker, ami természetesen a híres holdjáró táncmozdulatára utal, a „Man In The Mirror” extrahosszú videoklipjével kezdődik, majd bemutat egy montázst a karrierjéről. Ezt a Bad klipjének paródiája követi, amelyet gyerekek adnak elő. Jackson ezután önmaga nyusziverziója lesz egy gyurmaanimációban, később egy szuperhőst alakít, akit egy drogdíler üldöz – ez volna Joe Pesci egy bizonyos Mr. Bigként –, és megment három gyereket. Itt nincs még vége, de felesleges leírni az egészet, mert maga a film teljesen random, csapongó, gyermeteg, ötletszerű. A Warner Bros nem is merte Amerikában forgalmazni – Európában és Dél-Amerikában került a mozikba –, csak VHS-en adták ki, úgy viszont minden rekordot megdöntött.

Tenacious D, avagy a kerek rockerek (2006)

A még 1994-ben alapított kétszemélyes banda, a Tenacious D mindig is a tagok különcségéről volt híres, bár lehet, hogy már csak múlt időben beszélhetünk róluk: Kyle Gass egy meggondolatlan, Donald Trumppal kapcsolatos megjegyzése miatt ugyanis társa, Jack Black lemondta aktuális turnéjukat, és látványosan elhatárolódott barátjától. A film készültekor persze még országos cimborák voltak – és két barátot játszottak el. JB (Black) és KG (Gass) arról álmodozik, hogy befut a rock világában. Minden vágyuk, hogy a zenekarukkal mindenkit lemossanak a zenei palettáról, és rocktörténelmet írjanak. Ahhoz azonban, hogy sikerrel járjanak, először is meg kell találniuk a Végzet pengetőjét, a varázserejű gitárpengetőt, amely a kutyaütő zenészből is képes sztárt csinálni. Megszerzéséért képesek tűzön-vízen átgázolni, rendőrökkel szembeszállni, az ördöggel is lepaktálni. Akit mellesleg Dave Grohl alakít, és ő szintén szerepel a listán.

Stúdió 666 (2022)

A rock & roll legendás bandája, a Foo Fighters tizedik albumuk autentikus felvételéhez ideiglenesen beköltöznek az Encino kastélyba. Csakhogy az épület szörnyű történelmi titkokat rejt falai között: itt már korábban is elpusztult egy egész együttes, akik egymást ölték meg. A ház új lakójaként, Dave Grohl olyan a természetfeletti erőkkel találja magát szemben, melyek nem csak új albumuk elkészültét fenyegetik, de magát a zenekar tagjainak az életét is. Az egészből egy jó kis vérben tocsogó horrorvígjáték lett igencsak fantáziadús halálnemekkel, Grohl pedig annyira belelovalta magát a feladatba, hogy felvett és kiadott egy egész albumnyi heavy metal dalt a kitalált Dream Widow banda nevében – ő voltak a „ház” előző áldozatai. A film persze fricska a zeneipar felé és mindazoknak, akik folyton rágják a frontemberek fülét, hogy ejtsék társaikat, és csináljanak szólókarriert. A film nem hozott pénzt – és csak kicsit buktak rajta –, de feltehetőleg nem is ez volt a cél.