Kis nagy ember (1970)

A 121 éves Jack Crabb (Dustin Hoffman), a világ legvénebb embere maga az élő történelem. Történész érkezik az öregek otthonába, hogy hitelesen lejegyzetelhesse a régi idők utolsó élő szemtanújának szavait. Jack mesélni kezd: tízéves korában a cheyenne-ek fogságába esik, akik indiánként nevelik, de kíváncsi ifjúként visszacsábítja a sápadtarcúak világa. Éveken át keresgéli a helyét a két kultúra között, s hihetetlen kalandok részese lesz. Volt fehér és indián felesége, a legendás Vad Bill Hickok barátjává fogadta, s ő az egyedüli túlélője Custer tábornok utolsó rohamának a Little Bighorn folyó melletti mészárlásnál.

Ahol a sziú, cheyenne és arapahó indiánok az amerikai közvéleményt megdöbbentő, elsöprő vereséget mértek a 7. lovasezred elbizakodott katonáira, megölve Custer egységének minden katonáját.

Lándzsák hajnalban (1979)

A filmet Cy Endfield rendezte, a 15 évvel korábban bemutatott, kultikus Zulu (1964) párdarabja, bizonyos szempontból előzménye, ahol a brit birodalom egyik legnagyobb vereségét láthatjuk részleteiben is. 1879-ben az elbizakodott angolok mondvacsinált ürüggyel hadjáratot indítottak az egyik legerősebb afrikai nemzet, a harcias zuluk ellen, csakhogy az angolok parancsnoka, Lord Chelmsford (Peter O'Toole) túlzott elbizakodottsággal küldi embereit a számbeli fölényben levő zuluk ellen,

bízva a modern lőfegyverek erejében és katonái kiképzésében.

Merthogy, míg Chelmsford máshol keresi őket, a zuluk váratlanul megtámadják a brit tábort, és sikerül lerohanniuk a kétségbeesetten védekező angolokat. A film az azóta megcáfolt elméletet is felhasználja, mely szerint a lőszeres ládák csomagolását volt túl nehéz felnyitni, ami szerepet játszott a vereségben, de nem veszi el a dicsőséget a megfelelő taktikát alkalmazó, halált megvető bátorsággal küzdő zuluktól sem - miközben olyan remek színészek kaptak fontos szerepet, mint Burt Lancaster és Bob Hoskins.

Pearl Harbor - Égi háború (2001)

1941. december 7-én japán repülőgépek támadták meg az Egyesült Államok legnagyobb csendes-óceáni támaszpontját, Pearl Harbort, szinte ellenállás nélkül pusztítva el az amerikai flotta büszke csatahajóit és több száz repülőgépet. A megalázó vereség olyan súlyos mulasztások egész sorának volt köszönhető, hogy

a mai napig is sokan vannak, akik valamiféle összeesküvés-elméletet látnak a dolgok mögött.

Az eseményeket elsőként az amerikai-japán koprodukcióban készült Tora! Tora! Tora! (1970) dolgozta fel, majd jött a pirotechnika-mániás Michael Bay , aki egy jó nagy klisére, egy szerelmi háromszögre akasztotta rá a történetet. Két pilóta (Ben Affleck és Josh Hartnett) ugyanabba az ápolónőbe szerelmesek, és pont a Pearl Harbor elleni támadás alatt kell rendezniük magánéleti problémáikat. Ez a rész gagyi, de maga a támadás iszonyú látványosra sikerült. Nagyjából negyven percet tesz ki, ahogy a japán bombázók, torpedóvetők és vadászgépek elképesztő rombolást visznek véghez a kikötőben és a környező repülőtereken, elpusztítva az amerikai flotta büszke csatahajóit és több száz repülőgépet, és alig néhányan voltak képesek visszavágni.

300 (2007)  

Egy kis érdekesség: a spártaiak nem voltak szuperkatonák, nagyjából annyi ütközetet nyertek és veszítettek el, mint vetélytársaik, Athén, Théba és a többiek, de nagyszerűek voltak mítoszgyártásban. A mítosz része volt a kétségkívül jelentős és hősies thermopülai csata, ahol Leónidasz király (Gerard Butler) csapott össze 300 harcosával a hatalmas perzsa sereggel -

kivéve, hogy még 7000 más görög is harcolt ott,

akik közül legalább ezren az utolsó napon osztoztak a spártaiak sorsában, bár róluk nem szól a legenda, nincs sírfeliratuk. A Leónidasz vezette 300 spártai is mind elesett a perzsa nyilak záporában – kivéve egy sebesült hoplitát, Diliost (David Wenham), akit a király hírvivőként küldött haza, és azért, hogy épüljön az a mítosz, ami egy vereségből kovácsolta a történelem egyik legnagyobb dicsőségét!

A Sólyom végveszélyben (2001) – A mogadishui csata

Ridley Scott egy, a világtörténelem számára apró epizódnak tekinthető összecsapásból rendezte meg a valaha készült egyik legjobb háborús filmet. Az ún. mogadishui csata bemutatása során láthatjuk, hogy a főleg amerikai egységekből álló békefenntartó erők egy szomáliai hadúr elfogására indított kommandós akciója hogyan és miért vallott csúfos kudarcot

– akkora kudarcot, amely az egész békemisszió végét jelentette -,

miközben elképesztően izgalmas csatajeleneteket kapunk, ahol az amerikai katonáknak háztömbről háztömbre az életükért kell harcolniuk az ellenük fordult egész várossal szemben. Akik bennük nem békefenntartót, hanem betolakodót látnak. Scott nem jókban és rosszakban gondolkodik, egyszerűen azt mutatja meg, mit kell ezeknek a fiatal, tapasztalatlan katonáknak megtenniük a túlélésért – és egymásért -, miközben feletteseik hibát hibára halmoznak. A Sólyom végveszélyben nem csak a legjobb és leglátványosabb háborús filmek egyike, de elképesztő szereplőgárdát is felvonultat.

Yamato - Öngyilkos küldetés (2005)

Íme, a történelem egyik legnagyobb iróniája. A japán légierő már a háború legelején megmutatta két brit csatahajó, a Repulse és a Prince of Wales elsüllyesztésével, hogy a hagyományos csatahajók kora lejárt - majd pénzt, hadianyagot és energiát nem kímélve megépítették minden idők leghatalmasabb csatahajóját, a Yamatót, amit aztán percek alatt süllyesztettek el amerikai repülőgépek.

A több mint 260 méter hosszú és 64 ezer tonna Yamato azonban így is legenda lett,

a csatahajók királynője, amelynek olyan pusztító ágyúi voltak, hogy elsütésük után a légnyomás lenyúzhatta a túl közel állók bőrét. 1945 tavaszán azonban már vele is elveszett a háború a japánok számára. A Yamatót tizenévesekből álló háromezer fős legénységével úgy küldik az utolsó kamikaze útjára, hogy nincs benne elég üzemanyag a visszatéréshez. Alig egy nappal a kihajózás után pedig amerikai felderítő tengeralattjárók felfedezik az ellenséges hajót, de a japán haditengerészet kódjait feltörő hírszerzés már ekkor tudta, merre járnak. A hősies, de hiábavaló küzdelmet - és annak emlékét - mutatja be a film.

A túlélő (2013)

2005. június 28-án az amerikai hadsereg az afganisztáni hegységek között rejtőző tálib vezér, Ahmad Shahd és harcosai felkutatására és megsemmisítésére készült. A Vörös Szárnyak néven futó hadművelet első fázisában egy négyfős, SEAL-kommandós osztagot dobtak le a hadúr főhadiszállása közelében, ám őket hamar felfedezték, és a négyesből egyedül Marcus Luttrel (Mark Wahlberg) maradt életben, részben a szerencsének, részben egy közeli afgán falu barátságos lakóinak köszönhetően. Ha ez nem lett volna elég nagy kudarc, a tálibok lelőtték a kommandósok megmentésére küldött helikoptert,

amely fedélzetén 16 további amerikai halt szörnyet.

A megtörtént eseteket előszeretettel feldolgozó rendező, Peter Berg  nem csinál mást, mint egyrészt hűen dokumentálja az eseményeket, másrészt mindent baromi izgalmasan tálal – és a kettő ez esetben nem zárja ki egymást. A sziklás hegyoldalon megvívott összecsapás során minden robbanás, esés és zuhanás tényleg valóságosnak tűnik, és néha szinte a nézőnek is fáj.

Dunkirk (2017)

Christopher Nolan eposzi léptékű, az angol színjátszás legjobbjaival előadott munkája a II. világháború egyik legnagyobb brit vereségéből varázsol felemelő győzelmet, bár abban valóban igaza van, hogy a Brit Expedíciós Haderő evakuálása az összeomló Franciaországból létfontosságú volt Anglia számára, és lehetővé tette a harc folytatását. Igaz, ehhez több ezer foglyot és az összes nehézfelszerelést hátra kellett hagyni. Ehhez Nolan megmutatta az egyre zsugorodó partszakaszon rekedt angol katonák, a kimentésükre érkező tengerészek és a felettük harcoló pilóták közös erőfeszítését,

mindazt a borzalmat, amit a földön, égen és levegőben át kellett élniük

– mindezt elképesztő technikai színvonalon, az esetek többségében mellőzve a számítógépes trükköket. Igaz, a hihetetlen látványvilág mellett sokan érezték azt, hogy az emberi dráma időnként elsikkad – pedig valójában ott van, csak kevésbé látványosan, hatásvadászat nélkül.