Az olasz Ed Wood, aki korábban forgatta le a Terminátor 2-t, mint James Cameron

Ki az a James Cameron, és hogy merészelt Terminátor 2 címmel filmet csinálni, amikor már 1989-ben napvilágot látott egy hasonló produkció? Igaz, ennek címszereplője – ha volt ilyen egyáltalán – nem a Skynet ellenlábasait, hanem a nézők szürkeállományát pusztította.

Rendezője pedig nem volt más, mint

Bruno Mattei, Olaszország válasza Ed Woodra és a szivacsos agysorvadásra.

Mattei azzal szerzett hírnevet magának, hogy 70-es, 80-as évekbeli amerikai blockbustereket butított le, és tett a fejlábú élőlények számára is fogyaszthatóvá. A mester a 60-as években vágóként dolgozott, majd – immár rendezői mivoltában - erotikus filmeket kényszerházasított horrorral. Mikor rádöbbent, hogy ezen művei csak igen-igen ritkán találkoznak a közönség igényeivel, a 80-as évek második úgy döntött, az áttörés nem várathat többé magára. És bár tehetséggel nem volt vádolható, a nagyvonalúság vitathatatlanul túltengett benne. Igaz, ez leginkább a szerzői jogokhoz való viszonyában mutatkozott meg, ugyanis művei szinte kivétel nélkül hollywoodi akciófilmek atomreaktor mellett fogant kistestvérei voltak. Lássunk hát öt alapvetést Mattei mester erősen avantgárd életművéből!

Strike Commando (1986)

Nyomorult John Rambo visszatér Vietnamból, a porfészek seriffje vegzálni kezdi, egy dzsuvás zsákból eszkábált felső és egy denevérraj jóvoltából az összes létező fertőzést begyűjti, nyomában a CIA, az FBI, az amerikai hadsereg, majd háborús hőstettei elismeréséül évekre elküldik csákányozni egy kőbányába. És mindez bükkfürdői wellnesshétvége ahhoz képest, hogy a szóban forgó műben kell viszontlátnia magát. De ne legyünk igazságtalanok, Mattei halmozottan jogvédett veteránja a RANSOM vezetéknevet viseli, melynek mindössze négy betűje egyezik John J. családnevével.

Robowar – Robot da guerra (1988)

Egy különleges osztagot a dzsungelbe küldenek, ahol nemcsak a helyi milíciákkal gyűlik meg a bajuk, de egy felfegyverzett Mikrobival is, aki két robbantás között hasonlóan fenyegetően beatboxol, mint megboldogult Scatman John. Eközben pedig Robotzsaru a Predatornak bakot tartva sikítozik ombudsmanért, de hangját elnyeli a fémfeldolgozó robaja. Sovány vígaszt nyújthat nekik, hogy a trailer legröhejesebb momentumát mégsem az ő gyépés klónjuk szolgáltatja, hanem a ballisztikus katonai mackóalsó 1.39-nél.

Zombi 3 (1988)

George A. Romero klasszikus zombijai még nyálukat csorgatva csoszogtak és mormogtak, mint egy szenilis kukoricacsősz, szabadidejükben pedig sutyiban a Kívánságkosarat nézték.

A mai napig érthetetlen, hogy voltak képesek üldözőbe venni és megharapni élő embereket.

Mattei azonban irgalmat nem ismerve turbózta fel a Holtak hajnalának antihőseit: teszkógazdaságos élőhalottjai immár bozótvágóval hadonásznak és pörgőrúgásokat is bevetnek, ám ezért a zombitársadalom aligha rebeghet hálát a jó direktornak.

Terminator 2. / Shocking Dark (1989)

A jövőbeli Velencében(!) egy kutatócsoportnak nyoma vész, és a jelek szerint nem posztapokaliptikus fosztogató gondolások állnak az ügy hátterében. A fejesek ide is egy alulfizetett különleges osztagot küldenek a rejtély felderítésére, akik hamarosan a Polipfejű Mutánsok Szakszervezetével és a Terminátor Pentium II-es alaplappal bíró változatával kerülnek összeesküvésbe. Eközben pedig a T-800-as és Ridley Scott meggyötört xenomorfjai maró sav helyett epét hánynak az élménytől egy Boráros téri restiben. (Azért Mattei mesterben volt annyi humánum, esetleg fogékonyság az ügyvédi felszólításokra, hogy egy idő után már a Shocking Dark fedőnévvel illesse szörnyszülöttét.)

Cruel Jaws (1995)

Kevés közösséget ért annyi megaláztatás Hollywood-alsó részéről, mint a cápákat.

Csak a teljesség igénye nélkül: Megacápa-sorozat, az X-fejű cápa sorozat, Szellemcápa, Zombicápa, Jurassic Sharks, Sharktopus-sorozat, nem is beszélve a Sky Sharks náci cápáiról. Mattei még jóval a felsoroltak megjelenése előtt indított dózeres támadást szerencsétlen uszonyosok imázsa ellen, ugyanakkor bele sem merünk gondolni, mi késztette arra, hogy 1995-ben forgassa újra Spielberg Cápáját, megidézve Tadzsikisztán filmiparának legkifinomultabb technikai megoldásait.

 

Borítókép: Youtube