Az igazi kegyetlenség a dologban az, hogy az áldozatok jókora összeget fizetnek, hogy besétálhassanak a halálos csapdába. Úgy kell nekik!
Ha egy amúgy is nyilvánvalóan alacsony költségvetésből és tök ismeretlen nevekkel készült produkcióról a bemutató előtt egy-két nappal sem tudok egy épkézláb jelenetképet találni, ez rendszerint nem azt jelenti, hogy éppen sajnálatos módon beteg lett a film szegény publicistája. És ha ilyen képet még az illetékes forgalmazó direkt erre a célra fenntartott oldalán sem lehet fellelni, az végképp nem azt jelzi, hogy valamit baromira titokban akarnak tartani, ami a képek kapcsán kiderülhetne.
Egyébként a vesszőparipám, hogy a horror az utolsó igazán kreatív műfaj, ahol fillérekből is össze lehet hozni valami igazán eredetit, amire az adott rendező egy egész karriert is építhet akár. Fillérekből persze vackot is lehet csinálni, és minden jó filmre jut ötven vagy még annál is több pocsék, csapnivaló vagy szimplán felejthető munka lelkes amatőröktől, akiknek az égvilágon semmi érzékük a filmkészítéshez, de legalább megpróbálták. Élték az álmot! A jó hír az, hogy a Szabadulószoba nem filléres vacak. Nem tíz dollárból készült, és ez látszik is rajta. Szépen fényképezett, világított, hangosított, technikailag korrekt módon összerakott darab, ami a film eleji látványos autókázásból is kiderül, amikor egy fekete furgon végigvonul az éjszakai városon – új áldozatokra vadászva. És persze van rossz hír is.
Merthogy a rendező, Will Wernick által írt és rendezett Szabadulószoba nem túl eredeti film, és ezzel még dicsérem is. Merthogy a Fűrész széria alaphelyzetének koppintása, ha szépen akarok fogalmazni, annak egyfajta permutációja, variánsa. És még folytathatnám, de a pincébe zárt, különböző kegyetlen halálmódoknak köszönhetően egyre fogyatkozó emberek története minimum ismerős, csak ugye ez itt elvileg az okos verzió, mert ezt hozza a szabadulószobák játékszabálya, a nyomok és rejtvények megfejtése. Ez nem lenne rossz irány, ha következetesen tartották volna, de a halálos csapdába önként besétáló elegáns és arrogáns társaság tagjai, akik amúgy abban is versenyeznek egymással, ki az okosabb, rendre tök egyszerű feladatokat kapnak, vagy ha mégsem, valamiért túl egyszerűen jönnek rá a megoldásra, és nem azért, mert annyira eszesek.
De nem is a feladatokkal van az igazi baj, hanem az építkezéssel. A sztori ugyanis nincs jól megírva, elvarratlanul maradnak szálak, túl hamar tudunk meg fontos dolgokat, ugyanakkor jó sokáig nem világos pár viszonyrendszer, és látszólag fontos dolgok mindenfajta következmény nélkül maradnak. Nincs igazi izgalom sem, mert nem kézzelfogható a veszély. Én speciel jobban élveztem azt a részt, amikor a szereplők még azt hiszik, ez pontosan az a játék, amire befizettek, és pont onnantól ül le minden, amikor már tudják, mivel állnak szemben. Ehhez persze az is kell, hogy nincs egyetlen tényleg szimpatikus szereplő sem, de nincs igazi gonosz sem. A szabadulószobát, pontosabban több, egymásba nyíló szobát ugyanis különböző mechanizmusok működtetik, a mögöttük álló emberről nem derül ki semmi, amikor pedig megszólal, azt inkább ne tenné. Annyira viszont nem rossz a film, hogy végképp lemondanánk az olcsó horrorokról!
Értékelés: 4/10
