Hogyan segíti a karakterépítést egy-egy bútor, vagy szín? Mekkora kihívást jelent a covid magányos világának bemutatása a vásznon? Többek között erről is kérdeztük Láng Imolát, a Enyedi Ildikó új filmjének díszlettervezőjét.
Az Ön munkája szempontjából elég nagy kihívásnak tűnt ez a film: hiszen több idővonalat és karaktert kell megjeleníteni benne egy korlátozott, szinte végig csak egyetlen épületben és környezetében játszódó jelenetekben. Mekkora nehézséget jelentett ez?
Enyedi Ildikóval dolgozni mindig különleges feladat, mert nem szokványos a megközelítése. Ő érzelmi helyzeteket jelenít meg a vásznon, így az én munkám az, hogy ebben segítsem minden vizuális eszközzel. Ehhez elegendő lehet akár egy toll, akár egy terítő, akár egy jól kiválasztott növény vagy egy jó árnyék.
A munkát helyszínkereséssel kezdtük. Ez több mint egy évet vett igénybe, persze félévente látogattunk el Marburgba, Kölnbe vagy találkoztunk egy budapesti helyszínen. Az évszakok és a növények változása miatt is szükség volt ennyi alkalom. Sok feltételnek kellet a helyszíneknek megfelelniük és sok esetben a külsőt és a hozzá tartozó belsőt nem egy országban találtuk meg. Meglévő épületeket használtunk stúdióként, műemlék német házak falai közé építettünk fel belső díszleteket. A három kor karakterét színekkel, formákkal tárgyakkal, bútorokkal teremtettük meg és dolgoztuk ki a szereplők személyiségének megfelelően. Így Hannas szobájában szinte nincs semmi csak könyvek, lemezjátszó és az ablakba beépített deszka íróasztal az írógépével. Grete első szállása pedig dúsan berendezett generációs német otthon lett a Róth Miksa emlékház műtermi részében.
Itt nagyon komoly csapatmunkáról van szó. Egy dús díszlete a filmnek a századeleji labor, ahol Grete tanul. Miután legyártottuk a bútorokat és berendeztük, én a forgatáson már nem tudtam részt venni, mert a budapesti előkészületet kellett ellenőriznem. A német kollégáim vállalták a felelősséget és felügyelték a forgatást. Fontos szerepem az előkészítés során, hogy minden munkatársamnak sok hangulatkép segítségével átélhetővé tegyem, hogy milyen világot szeretnénk létrehozni. Először kapok egy forgatókönyvet és hosszan beszélgetek a rendezővel az elképzeléseiről. Igyekszem minél pontosabban megérteni, hogy mi egy-egy jelenet célja, szándéka és ezt közvetítem tervek formájában a munkatársaknak. A díszlet stábja a berendezőből és munkatársaiból áll, akik a tárgyakat és bútorokat válogatják össze, az építész és az emberei, akik a díszletet építik fel, hozzák létre, valamint a technikusok, akik az effektekért felelnek. Minden egy pontos beosztás mentén működik.
A fogaskerekeknek tökéletesen kell összesimulni és folyamatosan szorít az idő. A filmforgatáson nem feltétlenül a nehéz munka a legnehezebb, hanem az akár könnyű feladat, amire nincs idő.
Az előkészítés első napjától a forgatás végéig tart a munkánk. Amikor a színész megérkezik a díszletbe gyakran az utolsó pillanatig folyik a munka. Tony Leung első alkalommal egy még nem kész díszletbe érkezett még látogatóba. Vasárnap volt, így egy mindenre kapható munkatárssal takarítottunk sietve az érkezése előtt, hogy jó benyomást tegyünk rá.

Mit kell érteni például egy díszlettervezői vis maior alatt? A Csendes barát forgatásán akadt ilyesmi?
Ebben a filmben épp nem volt ilyen durva esemény. Remek kollégáim voltak, Pető Betti és Kovács Helga, akikben nagyon megbízok, akár éjszaka is felhívtuk egymást, olajozottan ment a munka. Az utolsó pillanatban történő változások azok, amik egy ilyen helyzetben nagy gondot tudnak okozni.
A Testről és lélekről című film forgatásán egy lebontásra ítélt épületben alakítottuk ki az ebédlőt. Ildikó a forgatás előtti napon mondta, hogy a nyitójelenethez szükség lesz ide egy lengőajtóra. Szóval egyetlen nap alatt kellett beépítenünk egy lengőajtót a már kész díszletbe. Meggyőztem pár embert, hogy nézzük át az épületeket abban a régi komplexumban, ahol forgattunk, és végül sikerült egy megfelelő méretű ajtót találnunk.
Az utolsó pillanatban meg is kaptuk az engedélyt, hogy kibontsuk és beépítsük. Megérte vesződni vele, hiszen a filmben különösen fontos szerepet kapott.
A Csendes barátban a covid, illetve az amiatti lezárások is hangsúlyosan szerepelnek. Az ekkori magányos, lezárt terek megjelenítésébe a saját tapasztalatait is be tudta vinni a járvány idejéről?
Én koraszülött vagyok, inkubátorban kezdtem az életemet, utána pedig erős diszlexiával küzdöttem, gyerekkoromban megszoktam az elszigeteltséget. A figyelmemet inkább az engem körülvevő világ kötötte le és megszoktam benne az embereket. A covid a rokonokért barátokért való aggodalmon túl nekem nem volt rossz élmény.
Ahogy már említette, a munkája nagyban épül a film karaktereire is. A munkafolyamat során mi az a pont, amikor szembesült velük és elkezdte beépíteni őket a gondolkodásába?
A kezdetektől ők állnak a figyelmem középpontjában. Tanulmányozom a színészeket, megfigyelem őket és forgatókönyvben lévő karaktereké válásukat segítem a díszletekkel. Tony korábbi filmjeit többször is megnéztem, néha elnémítva, hogy csak a díszletre és az ő arcára tudjak figyelni.
Az ő esetében például azzal kellett számolnom, hogy a sötét, erős karakterű haja nélkül fog szerepelni a filmben, mivel Ildikó arra kérte, hogy vágja le. Ezért is választottuk köré ezeket a színeket. Egy nagyon érzékeny egyensúlyt kellett megtalálni a marburgi vendégházban: színben és alaprajzilag támogassa a játékát, de nem legyen túl barátságos. Nem a saját lakásáról van szó, csak egy professzoroknak létesített vendégházról.

Ebben a filmben szinte a fa is külön karaktert jelent, ráadásul ez a fa egy adott, kevésbé testreszabható környezetben, a természetben jelenik meg. Mennyire volt más a fával dolgozni, mint egy emberi színésszel?
A bonyolultabb, összetettebb díszletekre több időt hagytunk és sokan dolgoztunk rajtuk. De a legkisebb jelenetben is el lehet csúszni, minden apró részlet számít, hogy a néző élvezze a filmet a vásznon és ne akadjon meg a szeme egy oda nem illő részleten. A fa környezetében, a kertben a három korban változások történnek. Az 1908-ban kis kerítés határolja az ösvényeket a parkban és a fű vágására is figyelmet fordítottunk, míg a 70-es években bujább volt a növényzet. Ezeknek az apró részleteknek nagy jelentőségük van.
Az Ön által beszélt vizuális nyelvben mennyire változik meg az akcentusa például a Csendes barát fekete-fehér részeiben, amikor a szín, mint kifejezőeszköz eltűnik a kelléktárából?
Erről sokat beszélgettünk Ildikóval. Valójában a színész látja és hatással vannak rá a színek, amikor a díszletben van. A Grete-szál szerintem színesben is érdekes lenne, mikor nézem és remélem, más is így van ezzel, színeket látok a fekete-fehér képekben. Ebben a részben különösen fontos a fény-árnyék és a kontraszt: hol van ablak, hogy esik be a fény, mi van árnyékban? Illetve az anyagok és a textúrák is fontosak, a bársonyon például nagyon szépen nyeli el a fényt és egyben ragyog fel helyenként.
Ha egyetlen jelenetet kellene kiválasztania a filmből, amin különösen izgalmas, vagy emlékezetes volt a munka, melyik lenne az?
Talán Tony lakását mondanám. Elég nehéz munka volt: nagyon kevés bútor van benne és itt kezdtük a forgatást. A forgatás első pár napja különösen jelentős, hogy milyen lesz a hangulat a munka során.
Kritika: A Csendes barát arra kéri a nézőt, hogy gondolkodjon egy fa agyával
Enyedi Ildikó új filmjében egy rutinos művész remekelését látjuk, azonban a végeredmény kicsit túl lassú, kicsit túl meditatív, kicsit túl pszichedelikus.
Tovább






