Blake Lively és Justin Baldoni ügye egyre csúnyább lesz, erre készülnek most a színésznő ügyvédei

  • PORT

Hollywood legnagyobb botrányának még sokáig nem lesz vége.

Blake Lively ügyvédei nemrég kikérték Justin Baldoni híváslistáját és üzenetváltásait a telefonszolgáltatóktól, mivel igyekeznek alátámasztani azt az állításukat, hogy a férfi lejárató kampányt indított a színésznő ellen. A tárgyalás csak 2026-ban veszi kezdetét.

A Port is beszámolt róla, hogy Lively még 2024 decemberében szexuális zaklatás miatt beperelte kollégáját, a nyáron megjelent It Ends with Us - Velünk véget ír című film rendezőjét és főszereplőjét, Justin Baldonit. A színésznő ügyvédei már megszereztek olyan üzeneteket, amelyeket a direktor az egykori publicistájának, Jennifer Abelnek küldött. 

Kapcsolódó!

Justin Baldoni 400 millió dollárra perli Ryan Reynolds-ot és Blake Livelyt

A rendező azzal vádolja őket, hogy hamisan terjesztették róla, hogy szexuális zaklató, valamint hogy gyakorlatilag ellopták filmjét.

Tovább

Ezekben a tartalmakban szó esik arról, hogy megpróbálták „eltemetni” és „tönkretenni” Livelyt, de nem árulják el a teljes történetet arról, hogy milyen módszerekhez folyamodtak azért, hogy ezt elérjék.

Most pedig Lively ügyvédei idézést küldtek három telefonszolgáltatónak - az AT&T-nek, a Verizonnak és a T-Mobile-nak - Baldoni, Jamey Heath producer és a milliárdos Wayfarer Studios társalapítója, Steve Sarowitz adataiért. 

Ez a hatalmas adathalászati akció azt mutatja, hogy kétségbeesetten keresnek bármilyen ténybeli alapot a bizonyíthatóan hamis állításaikhoz. Nem fognak találni semmit

– nyilatkozta Justin Baldoni ügyvédje, Bryan Freedman.

A színész-rendező tagadja az ellene felhozott vádakat, ezért zsarolással, rágalmazással és a magánélet megsértésével vádolta meg a színésznőt.  A két sztár tárgyalása 2026. március 9-én kezdődik.

Forrás: Variety