Bocsánatot kért a Blokád rendezője, amiért nekiment a filmet kritizáló újságírónak

Tősér Ádám a hétvégén a Magyar Mozgókép Fesztiválon lépett fel tettlegesen a Népszava munkatársa, Csákvári Géza ellen.

Te náci g.ci, széttöröm a pofádat!

A teljes magyar sajtón végigsöpört a hétvégén ez a mondat – a Népszava újságírója, Csákvári Géza saját elmondása szerint ugyanis ezekkel a szavakkal förmedt rá Tősér Ádám, a Blokád című film rendezője a Veszprémben megrendezett Magyar Mozgókép Fesztiválon. A filmkritikus több lapnak is elmondta, hogy az ügy hátterében az 1990-es magyarországi taxisblokád idején játszódó filmről szóló, nem túl hízelgő írása áll, melyben arról írt, hogy „a hatalmi cinizmus netovábbja volt, tavaly a történelemhamisító, egyik jelentében nyíltan antiszemita Blokádot nevezni bármelyik másik magyar film helyett” az Oscarra.

 

 

Mint ismeretes, a Blokád végül nem lett még csak Oscar-jelölt sem idén, szombaton viszont a Magyar Mozgókép Fesztiválon hét díjat is besöpört. A díjátadó előtti napon több hivatalos eseménye volt a fesztiválnak, pénteken például egy összejövetelt tartottak a meghívottaknak, a fenyegetőző rendező ekkor lökte fel a férfimosdóból kifelé jövet a Népszava újságíróját.

Akkorát taszított rajtam, hogy hátraestem.

– idézte fel Csákvári az incidenst, hozzátéve: Kocsis Ágnes és Szűcs Dóra közbelépésével sikerült csak eltávolítani a felbőszült rendezőt. Csákvári arról is beszélt: várta volna, hogy a szombat esti gálán (ahol a Blokád lett egyebek között elnyerte a legjobb film díját) az alkotók elítélik az erőszakot, de végül semmilyen említést nem tettek a mosdónál történt incidensről.

Az ügyben végül megszólalt maga a rendező, Tősér Ádám is, aki azt mondta: az dühítette föl, hogy Csákvári „antiszemitának nevezte a filmet”, és utólag már sajnálja, hogy „hozzáért” a kritikushoz.

A Népszava becsületsértés miatt feljelentést tesz a történtek miatt. Az RTL úgy tudja, hogy vasárnap délután a rendező felhívta telefonon Csákvári Gézát, és bocsánatot kért tőle.

(via RTL.hu)