Brendan Fraser benne lenne még egy múmiás kalandban

A színész azt is elmondta, miért nem működött A múmia Tom Cruise-féle verziója.

Az év leglátványosabb visszatérését bemutató Brendan Fraser a Varietynek elárulta, hogy nyitott lenne arra, hogy visszatérjen ahhoz a franchise-hoz, amely megasztárrá tette őt. A színésznek már az 1990-es A múmia előtt is voltak emlékezetes szerepei (például Az őserdő hőse, amiben kiváló Tarzan-paródiát mutatott be), de az A-listás elitklubba Rick O'Connell szerepével lépett be, és aztán még kétszer eljátszotta a karaktert, előbb A múmia visszatérben majd  A Múmia - A Sárkánycsászár sírjában.

Stephen Sommers, A múmia rendezője elmondta, hogy azért választotta a színészt, mert képes volt arra, hogy állja és adja is az ütéseket, és a humorérzéke is remek. A rendező szerint

nagyon szerethető a fickó. Soha nem tűnt beképzeltnek vagy arrogánsnak."

Hozzátette, hogy Fraser annyi kaszkadőrmutatványt hajtott végre saját maga, amennyit csak tudott, egy alkalommal még a térde is megsérült, és ha összeszorított fogakkal is, de befejezte a filmet.

UIP-Duna Film

 

Amikor a Universal 2017-ben rebootolta A múmiát, Fraser nem kapott meghívót a buliba. A helyét Tom Cruise vette át. Fraser tudja, miért nem lett igazán sikeres az a film.

A legfontosabb összetevő, ami a mi Múmiánkban megvolt, és amit abban a filmben nem láttam, az a móka volt.

Túlságosan egyenes vonalú horrorfilm volt. A múmiának izgalmasnak kell lennie, de nem félelmetesnek és ijesztőnek" – állítja a színész.

Fraser közben részt vett A bálna bemutatóján a Londoni Filmfesztiválon, ahol a velencei világpremierhez és a torontói bemutatóhoz hasonlóan a közönség ismét álló ovációval ünnepelte a filmet, illetve a színész produkcióját, aki jól láthatóan el is érzékenyült.

Az egyik néző készített videót is, amihez ezt a kommentárt fűzte:

„Velencében vagyok? 5 perc álló ováció Brendan Fraser remekművének A bálna című filmben nyújtott alakításáért. Az egész film alatt a tenyerén hordozta a közönséget. A szívem a torkomban dobog.”

 

 


A Darren Aronofsky által rendezett filmben Fraser  egy 300 kilós, magányosan éldegélő angoltanárt alakít, aki megpróbál újra kapcsolatba lépni elhidegült tinédzser lányával (a Stranger Things Maxeként ismertté vált Sadie Sink), hogy egy utolsó esélyt kapjon a megváltásra.

A filmet az ADS forgalmazásában láthatjuk majd a mozikban, a tervezett magyarországi premier 2023. február.

Via: Variety / NME