Bruce Willis maszk nélkül ment a patikába

Ki is zavarták onnan.

Kaliforniában eddig mintegy kétmillió covidos beteget tartanak számon, és már harmincezren haltak meg. Miután a kórházak rettentően leterheltek, a vírus miatt bezárt Disneylandet ismét megnyitják – ezúttal oltóközpontként.

Ilyen körülmények között nyilván nagyon komolyan veszik a megelőző óvintézkedéseket, elsősorban a maszkviselést. Egy Los Angeles-i patikából ebrudalták ki a hétvégén Bruce Willist, miután nem volt rajta maszk, és hiába kérték, nem akarta felvenni. A szebb napokat látott akciósztár úgy nyilatkozott, hogy "rosszul döntött", és hozzátette, hogy mindnyájan viseljünk maszkot, csak így lehetünk biztonságban emberek között.

 

A közösségi médiában sokan jogosan felháborodtak, a Twitteren többek között ilyen dühös reakciókat olvasni:

 

A történet legmenőbb szereplője valamelyik Rite-Aid alkalmazott, aki mondta Bruce Willisnek, hogy húzzon a picsába. 

 

"Mindenkinek meg akarom köszönni, aki dolgozott a filmen, kivéve Bruce Willisnek, aki egy kibaszott fasz."  – Kevin Smith, 2009 

 

Kiderül, hogy Alan Rickman a hős, és Bruce Willis a gazember. Hiányzol, Alan. Egy fasz vagy, Bruce.  

 

Bruce Willis nem tudja elkapni a covidot, mert már halott, nagyon köszönöm.

 

Baszd meg, Bruce Willis.

 

(Forrás: Independent, Uproxx)