Christian Bale ellopta Kevin Costner bajuszát

A sokak szerint Oscar-esélyes western ugyanakkor játszódik, mint a Farkasokkal táncoló és mintha ugyanazt a bajuszt látnánk újra, sőt, konkrétan ugyanaz az indián kerül elő, de ez nem baj.

Már készültekor Oscar-esélyesként emlegették Christian Bale új filmjét: komoly a téma, fortyognak az indulatok, csodás a látvány és jó az időzítés, most pedig megjelent hozzá a végleges előzetes is. És nem is kell sokat várni a bemutatóra, legalábbis Amerikában, ahol december 22-én kerül a mozikba a Telluride Filmfesztiválon már hatalmas sikerrel vetített film – a hazai forgalmazók a jelek szerint kivárják, lesz-e szobrocska, amire fel lehet építeni a reklámkampányt. De miről is szól a film?

Az 1890-es években járunk, valahogy egy mindentől távoli helyőrségben Új-Mexikóban, ahol Joseph J. Blocker, a veterán lovassági százados parancsot kap, hogy kísérje el távoli, montanai otthonába egy haldokló cheyenne törzsfőnökét és gyermekeit. Csak vonakodva vállalja el a küldetés, nem csak azért, mert végig ellenséges területen kell átkelnie – innen a Hostiles cím -, hanem mert Sárga Sólyom régóta gyűlölt ellensége. Látjuk is, amint felégetett tanyákra és holttestekre bukkannak, majd vad komancsok törnek rájuk, és csatlakozik hozzájuk egy labilis lelkiállapotú özvegyasszony, akinek együtt temetik el a családját. Aztán megint indiánok támadnak a kis csapatra.

Hostiles

És közben nehéz levennünk a szemünket Chirstian Bale bajuszáról, ami tényleg olyan, mint Kevin Costneré volt a Farkasokkal táncolóban, ráadásul a törzsfőnököt játszó Wes Studi - ő volt Az utolsó mohikán visszataszítóan jó Maguája – abban a filmben is fontos szerepet kapott. Van másfajta hasonlóság is. Az előzetesben előkerül a mindig remek Ben Foster, aki Bale egy másik westernjében, a Börtönvonat Yumába-ba is meghatározó karakter, itt viszont nem tudni, kicsoda, csak azt, hogy bilincsben van, de vele nyit a trailer. A legutóbb a Fekete mise című maffiafilmet jegyző rendező, Scott Cooper is dolgozott már együtt Bale-lel a 2013-as A harag tüzében, szóval sok itt az összeérés, de ki mondta azt, hogy ez elronthat egy filmet?

Hostiles

Az előzetes ugyanis komor és feszült, végig izgalmas. Látszik, hogy az 50 millió dolláros költségvetésű Hostiles, amelyben Rosamund Pike, Peter Mullan és Jesse Plemons mellett a gyönyörű indián színésznő, Q'orianka Kilcher is szerepet kapott, presztízsmunka, tényleg díjakat várnak tőle, ráadásul a forgatókönyvet az Oscar-díjas hollywoodi veterán, Donald Stewart (Vadászat a Vörös Októberre, Férfias játékok, Végveszélyben) írta. És a decemberi premierdátum sem véletlen – az idei bemutató ugyanis elengedhetetlen feltétele az Oscar-jelölésnek.

Hostiles