Rocco és fivérei (1960)

Az ötvenes évek közepén egy déli család érkezik a többi emigránssal együtt az ipari csoda központjába, Milánóba. Az öt testvér, Vincenzo, Simone, Luca, Ciro és Rocco (Alain Delon) valamennyien másképp reagálnak erre a gyökeres változásra, amely kétségessé teszi mindazokat az értékeket, amelyek között felnőttek.

Az öt fiú tragédiája fokozatosan bontakozik ki előttünk, és csak lassanként válik világossá az édesanyjuk számára is, aki egyedül már nem képes a család széthullását megakadályozni.

Bár Luchino Visconti csak kisebb szerepet bízott Claudia Cardinaléra, a film hatalmas kritikai sikere rengeteget lendített a fiatal színésznő karrierjén.

Cartouche (1962)

A 60-as évek a klasszikus kalandfilmek, kardozós, gazdagokat kirablós, szegénylegényes időszaka volt, és ez az egyik legnépszerűbb francia darabja a műfajnak. Belmondo közkedvelt filmje a XVIII. századi Párizsban játszódik. Cartuoche egy tolvajbanda fejeként próbál igazságot szolgáltatni a szegényeknek. Barátaival és egy kivételesen szép cigány lánnyal, Vénusszal (Claudia Cardinale) az oldalán kisebb-nagyobb sikereket aratnak, de nemcsak a csendőrséget haragítják magukra, hanem Cartouche korábbi főnökét is. Belmondo igazán testhezálló szerepet kapott, hiszen rendkívüli humorát és akrobatikus tehetségét villogtathatja a filmben (tegyük hozzá, pályáját amatőr bokszolóként kezdte, volt miből dolgoznia), Cardinale pedig mélységet is ad a szerelemért mindenét feláldozó cigány lány karakterének.

8 és 1/2 (1963)

Guido, a filmrendező (Marcello Mastroianni mint Federico Fellini alteregója) visszavonul egy magánklinikára. Szeretne elbújni a világ elől, azonban minden kísérlete kudarcba fullad. Nemcsak felesége és szeretője üldözi folyvást, hanem az a rengeteg ember is, aki tőle vár újabb munkát, egy következő, lehetőleg ismét nagy sikerű filmhez. A zseniális ötlet várat magára, helyette álmok, gyerekkori szorongások gyötrik. Képzeletében elvonulnak mind a nők, akik valamilyen szerepet játszottak az életében. Fellini legismertebb filmje 18 díjat, köztük két Oscar-díjat, valamint nyolc jelölést vívott ki magának.

A párduc (1963)

Szicília, 1860. A garibaldisták partraszállásának híre megszakítja Salina hercegének (Burt Lancaster) és családjának templomi áhítatát. Don Fabrizio fiatal és kellőképpen cinikus unokaöccse elhatározza, hogy önkéntesként bevonul Garibaldi seregébe, és hírt hoz az események alakulásáról. Az élet látszólag továbbra is a nyaralások, bálok, összejövetelek megszokott rendjében zajlik, de Don Fabrizio már tudja, az arisztokrácia helyét Szicíliában is egy új, realistább és pénzéhesebb réteg veszi át. Visconti hatalmas tablója egy hirtelen felizzó szenvedély tükrében mutatja meg ezt a hatalmas átalakulást. Cardinale újra Alain Delonnal és Luchino Viscontival dolgozott, aki Lampedusa történelmi regényét vitte vászonra.

A Rózsaszín Párduc (1963)

Egy felsőtízezerbeli partin a következő emberek vegyülnek el a tömegben: egy arab emírségbeli gyönyörű hercegnő, Dala, aki a földkerekség legértékesebb gyémántjának, a "rózsaszínű párducnak" a tulajdonosa; Sir Charles, aki életművész és titokban nemzetközi ékszertolvaj, annak élvhajhász amerikai unokaöccse (Robert Wagner), valamint Clouseau felügyelő, a törvény kétbalkezes őre és az ő hűtlen természetű felesége (Capucine). Csoda, ha ennyi hétpróbás gazember után eltűnik a hercegnő gyémántja? Az angolul ekkor még nem tudó, így végül számos próbálkozás után végül utószinkronizált Cardinale ruháját nem más, mint Yves Saint-Laurent tervezte.

A cirkusz világa (1964)

Matt Masters cirkuszával Európában turnézik, de útját különféle katasztrófák és magánéleti válságok keresztezik. Henry Hathaway rendkívül látványos szuperprodukciója nemcsak a cirkusz világát idézi meg a maga varázslatosságában, de a karizmatikus – és ekkor már tudtán kívül tüdőrákos – John Wayne mellett felvonultat két csodaszép sztárt Rita Hayworth és Claudia Cardinale személyében.

Egy rosszkor meggyújtott cirkuszi sátor és az elbambuló rendezőasszisztens, aki nem figyelmeztette időben a többieket, majdnem a három főszereplő halálát okozta

a valóban létezett társulatról készült filmben, de az eset legalább nagy publicitást hozott a produkciónak.

Szerencsevadászok (1966)

Egy gazdag texasi olajbáró felbérel négy szerencsevadászt, hogy mentsék meg elrabolt feleségét (Claudia Cardinale), akit a mexikói határon túl tart fogva Jesus Raza (Jack Palance), a hírhedt felkelő, egy csapat zsoldos segítségével. A négy harcedzett férfi mind egy-egy különleges szakterület kiválósága: az íjász és nyomkereső (Woody Strode), a robbanóanyagok mestere (Burt Lancaster), a lovak ismerője (Robert Ryan) és a fegyverszakértő (Lee Marvin). Ők négyen vágnak neki a feladatnak, amely lélegzetelállító tájakra és komoly veszélybe sodorja őket. A látványos csúcspont pillanatában azonban kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik.

Elveszett dicsőség (1966)

Raspeguy alezredest (Anthony Quinn) parancsmegtagadással és csempészéssel vádolják felettesei az indokínai hadszíntéren, ám befolyásos szerelme közbenjárásának köszönhetően kap még egy lehetőséget: ejtőernyősökből álló ezrede élén a függetlenségéért harcoló Algériába vezénylik. A kibontakozó algériai fegyveres ellenállás azonban ha lehet, minden eddiginél nagyobb próbatétel elé állítja őt és a katonáit. Cardinale immár sokadszor játszik Alain Delonnal – előbbi egy lázadó arab lány, utóbbi egy francia százados, akik akaratuk ellenére egymásba szeretnek.

A színésznő, aki Tunéziában élő szicíliai családba született, fiatalkorában anyanyelvi szinten beszélt arabul (olaszul csak 18 évesen tanult meg), így a szerep igazán testhezálló volt a számára.

Volt egyszer egy Vadnyugat (1968)

Az egykori örömlány, Jill McBain (Claudia Cardinale) postán keresztül megy férjhez, ám mire a vadnyugati kisvárosba érkezik, Frank (Henry Fonda) és bandája legyilkolja a családját. Kiderül, hogy nagyszabású telekspekuláció áll a gyilkosságok hátterében: Frank megbízója akarja felvásárolni a környék telkeit. A nyomorék üzletember számításába azonban hiba csúszik. Először is: a gyönyörű özvegyasszony a történtek ellenére ragaszkodik a birtokához. A másik, hogy Jill oldalán Harmonika (Charles Bronson), a mexikói félvér és Cheyenne (Jason Robards), a szökött bandita személyében felbukkan két titokzatos figura. Sergio Leone megismételhetetlen filmje

Cardinale karrierjének csúcspontja volt.

A bajhozó (1972)

A Cartouche után Cardinale és Belmondo újra egy filmben játszottak, de nem kalandfilmben, hanem egy gengsztereposzban. 1934. Marseille. A villámgyorsan lövő, félelmetes gengszter hírében álló Roberto Borgo (Belmondo) elhatározza, hogy kiszabadítja az alvilági bűnözők által börtönbe juttatott barátját: Xaviert (Michel Constantin). De az akció nem tűnik olyan egyszerűnek, mint gondolja, ráadásul beleszeret barátja húgába (Cardinale). Kénytelen a fogházból szervezni kettejük kiszabadulását. A film különlegessége, hogy a rendező, José Giovanni saját regényének korábbi, 1961-es, szintén Belmondo főszereplésével készült filmváltozatának remake-jét készítette el.

Borítókép: Sunset Boulevard / Corbis via Getty Images