Peter Falk 13 éve, 2011. június 23-án hunyt el, és legtöbben csak Columbo hadnagyként emlékeznek rá, de akármilyen zseniálisan is alakította a mindent kikövetkeztető gyilkossági nyomozót, akinek mindig volt még egy kérdése, akinek sosem láttuk a feleségét, és aki népszerűvé tette a basset hound kutyafajtát, rengeteg más, fontos szerepe is volt. Ezekből válogattuk ki a legemlékezetesebbeket.

Egy maroknyi csoda (1961)

Az első Oscar-jelölést Peter Falk egy 1960-as gengszterfilm, a Murder, Inc. mellékszereplőjeként kapta, ahol ő alakította Abe „Kid Twist” Relest, a valóságban is létezett New York-i maffiózót, aki Bugsy Siegel, Louis „Lepke” Buchalter és a többi híres-hírhedt nagypályás bűnözővel együtt a '30-as és a '40-es években több száz gyilkosságot követett el Brooklynban. Érdekes, hogy akkoriban ez, a ma már furcsának tűnő szerepkör ragadt rá – talán az üvegszeme miatt –, mert második jelölését az 1961-es Egy maroknyi csoda című gengszterkomédiáért kapta. Ebben a Glenn Ford által játszott gengszterfőnök jobbkeze, bizonyos Joy Boy volt, akinek egy koldusasszonyból (Bette Davis) kellett királynőt csinálnia – ne kérdezzék miért, valami almákkal kapcsolatos babona volt az oka. Ez volt a legendás Frank Capra utolsó filmje, aki imádott Falkkal dolgozni.

Szerelem, ó! (1967)

Harry (Jack Lemmon) torkig van az egész élettel. Épp belevetné magát a hídról a vízbe, amikor közbelép egy régi jó barát (Peter Falk). Megmenti a botcsinálta öngyilkos életét, de nem egészen önzetlenül: azt tervezi, hogy Harry nyakába sózza kissé már megunt feleségét (Elaine May), és így ő vígan új életet kezdhet ifjú barátnőjével, egy szőke fitneszedzővel (Nina Wayne). A terv eleinte működik, de aztán persze semmi sem úgy folytatódik, hogy azt az álnok barát elképzelte. A filmben, ami egy sikeres Braodway darab feldolgozása, a nagyon fiatal, gyakorlatilag még névtelen Harrison Ford is bohóckodik egy sort bosszankodó autósként, aki bemos egyet Jack Lemmonnak. Lemmon és Falk egyébként pályájuk során többször is játszottak együtt, például a Verseny a javából (1965) című lökött vígjátékban, amely később a Flúgos futam rajzfilmsorozat alapjául szolgált.

Anzio (1968)

A film a szövetségesek egyik legnagyobb baklövését mutatja be a második világháború során: az angol-amerikai csapatok az olaszországi patthelyzetet egy, a német vonalak mögötti partraszállással akarták feloldani. Maga a partraszállás szinte vértelenül zajlott le, ám a gyors előrenyomulás helyett a helyszínen lévő parancsnok a hídfő megszilárdítása mellett döntött, időt adva a német erősítés megérkezésére, és csak 4 hónapnyi harc és 30 000 áldozat árán tudtak csak innen kitörni, amikorra már az eredeti probléma megoldódott. A hídfőért folytatott véres harcok egyik legvéresebb epizódja a Cisternáért vívott ütközet volt, ahol egy egész Ranger zászlóalj esett csapdába, és csak néhányuk menekült meg. Ezt dolgozza fel a Dino De Laurentiis szuperproducer neve alatt futó film, ahol Peter Falk kissé meglepően egy harcias szakaszparancsnokot alakít, akinek nincsenek aggályai sem az öléssel, sem olasz nők prostiként való futtatásával sem – a film másik sztárja Robert Mitchum, aki egy veterán haditudósítót alakít, aki rávilágít a hadvezetés hibáira.

Férjek (1970)

Harry (Ben Gazzara), Archie (Peter Falk) és Gus (John Cassavetes) három középkorú jó barát. A tipikus amerikai középosztálybelieket testesítik meg, akik családjukkal a kertvárosban élik egyhangú, eseménytelen és unalmas életüket. A három férfi az egyik hasonló korú barátjuk temetésén szembesül a halál fenyegető jelenlétével. A helyzet szorításából többnapos mulasztással próbálnak kitörni, majd hirtelen ötlettől vezérelve átruccannak Londonba, hogy felcsípjenek néhány nőt. A vidámnak ígérkező út azonban mégsem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Falk John Cassavetes négy munkájában is szerepelt – ezek közül a Férjek az első, és az egész film szinte végig improvizáció, talán ettől is olyan hiteles. Falk és Cassavetes már A sérthetetlenek (1969) című film forgatásáról ismerték egymást, de csak itt kötöttek életre szóló barátságot.

Egy hatás alatt álló nő (1974)

Nick (Peter Falk) művezetőként dolgozik egy nagy építkezésen. Mabel, a felesége (a rendező, John Cassavetes felesége, Gena Rowlands) a gyerekeket átpasszolta a nagyszülőknek, s régóta várt közös estéjüket készíti elő az üres lakásban. De Nicknek egy csőtörés miatt egész éjjel dolgoznia kell, így a meghitt édeskettesnek lőttek. Mabel elkeseredésében a városban bolyong, végül nem is igen tudva, hogy mit tesz, felszed egy ismeretlen férfit. Másnap Nick a munkatársaival tér haza, mert fél egyedül szembenézni feleségével. Hosszú és fájdalmas vita után Mabel összeroppan, s kórházba kerül. Egy őrületbe zuhanó nő gyógyulási kísérletét láthatjuk a sok türelmet igénylő szeretet segítségével. Férje próbálja elviselni, megérteni, de ez sajnos nem mindig sikerül. Lélegzetelállító rendezői és operatőri remeklés ez a film, amely Peter Falk karrierjének is csúcspontja, amelynek egy látszólag semmitmondó történetből képes univerzálisan érvényes, lesújtó, de nagyon is emberi drámát kreálni. Cassavetest és Rowlandset is Oscarra jelölték.

Meghívás egy gyilkos vacsorára (1976)

A Meghívás egy gyilkos vacsorára vérbeli krimi-komédia, sőt, krimiparódia, ami a műfaj összes archetípusát és kliséjét felvonultatja, miközben a nagy detektívek egyetlen éjszaka oldják meg életük legbonyolultabb ügyét. Ráadásul mindezt igazi sztárokkal: a házigazdát nem más játssza, mint maga Truman Capote, aztán itt van a kínai mesternyomozó Sidney Wang, aki Charlie Channek feleltethető meg, és Peter Sellers alakítja. Dick és Dora Charleston, akiket David Niven és Maggie Smith alakít, Nick és Nora Charles karikatúrái. A krimi királynője, Agatha Christie két karakterrel is képviselteti magát: Milo Perrier (James Coco) Hercule Poirot, Jessica Marble (Elsa Lanchester) pedig Miss Marple paródiája. Végezetül ott van Sam Diamond, akit Peter Falk alakít, aki Sam Spade karikatúrája, és lehet, hogy ezek a nevek az újabb generációknak nem mondanak semmit, de a történet így is nagyon élvezetes.

Berlin felett az ég (1987)

Falk a Columbo sikerével sem fordított hátat a független produkcióknak, illetve az európai művészfilmeknek. Wim Wenders azóta kissé megkopott fényű kultfilmjében kvázi saját magát, a filmsztárt alakítja, aki a forgatás szünetében Nyugat-Berlinben bolyong, hogy aztán lassan kiderüljön, hogy ő egy, a szárnyát vesztett egykori angyal. A szárnyvesztés ebben a történetben nem a bukás, hanem az érző emberré válás jele. Falk karaktere az, akivé/amivé a főhős, Damiel (Bruno Ganz) válhat, aki eddig csak kívülállóként figyelte az emberek életét. Wenders a kevésbé sikeres folytatásba, a Távol és mégis közelbe (1993) is elhívta Falkot, hogy újra eljátssza azt a karaktert, aki talán önmaga, talán valaki egészen más.

Tuti kis öngyilkos buli (2005)

Ez Peter Falk utolsó filmjeinek egyike, s habár egy nem túl sikeres 1976-os Broadway-darab adaptációja, a színész látható élvezettel lubickol a családtagjait a saját öngyilkosságára meginvitáló idős színész szerepében. A 90 éves férfinak hiányzik a felesége, és különben is úgy akarja befejezni az életét, ahogy azt ő maga elképzelte. Habár három gyerekének mind megvan a saját baja, természetesen megpróbálják lebeszélni a dologról – ám a parti egy pontján az „ünnepelt” fogja magát, és lelép. A Tuti kis öngyilkos bulinál talán készült nem egy jobban sikerült fekete komédia, de a színészi alakítások miatt (Falk oldalán a lányát alakító Laura San Giacomo és az egyik fiát megformáló Judge Reinhold is remekel) érdemes a figyelmünkre.