Most jelent meg az új zenei albuma, finanszírozót keres a Snootworld című animációs filmjéhez, de stresszes filmforgatást már nem akar bevállalni a krónikus tüdőtágulata miatt.
David Lynch még tavaly év végén árulta el egy interjúban, hogy tüdőtágulatot diagnosztizáltak nála, ami miatt akkor félő volt, hogy a 78 éves rendezőzseni az alkotói tevékenységgel is felhagy. Ez a visszafordíthatatlan tüdőbetegség ugyanis krónikus légszomjat okoz (a tüdőben lévő léghólyagocskák egybeszakadoznak, így a tüdő szövete károsodik, jelentősen csökkentve a légzőfelületet), amit a fizikai aktivitás csak súlyosbít. Márpedig a rendezés nemcsak szellemi, de fizikai munka is, ami ráadásul nagyon stresszes a költségvetés és a határidők betartása, valamint az emberekkel való nem mindig gördülékeny együttműködés miatt.
A Sight and Soundnak adott legfrissebb interjújában Lynch elárulta, hogy tüdőtágulata időközben odáig fajult, hogy folyamatosan otthon kell maradnia. A Covid és a többi légúti betegség különösen aggasztja a 78 éves rendezőt, mivel a légzés már így is nehézséget jelent számára.
Nem tudok kimozdulni. És csak rövid távot tudok gyalogolni, mielőtt elfogy az oxigén.
A rajongók közösségi médián keresztül kifejezett megdöbbenésére viszont szerencsére sokkal megnyugtatóbb válasszal reagált:
Nemrégiben számos vizsgálaton estem át, és a jó hír az, hogy a tüdőtágulatot leszámítva kiváló formában vagyok. Tele vagyok boldogsággal, és soha nem fogok visszavonulni.
Ez olyannyira így van, hogy Lynch a Sight and Soundnak adott interjújában pont a legújabb zenei albumát, a Cellophane Memoriest népszerűsítette, ami a harmadik közös produkciója az amerikai énekesnővel, Chrystabell-lel (de Lynch-rajongók számára érdekes hír lehet, hogy a 2022-ben elhunyt zeneszerző, Angelo Badalamenti is dolgozott ezen az albumon).
Emellett Lynch még mindig finanszírozót keres a Snootworld című animációs filmjéhez, amin idestova két évtizede dolgozik az Ollókezű Edward forgatókönyvírójával, Caroline Thompsonnal. Sajnos a Netflix nemrég kihátrált a közös munkából, így most más platformot kell keresniük.
Aztán ott van még az Antelope Don’t Run No More (Az antilop nem fut többé) című bizarr sci-fi forgatókönyve, ami az Mulholland Drive és az Inland Empire szálait fonja egybe egy űrlényekkel, beszélő állatokkal és egy Pinky nevű zenésszel a főszerepben. Akik már olvasták, azok szerint ez Lynch valaha írt legjobb forgatókönyve.
A rendező a Sight and Soundnak arról is mesélt, hogy ha megvalósítható lenne, akkor legszívesebben távolról, otthonról rendezne. Vagyis a tüdőtágulata nem feltétlenül jelenti filmes karrierje végét, csak azt, hogy innentől kezdve radikálisan más lenne a munkamódszere. Lynch becsületére legyen mondva, hogy brutálisan őszintén beszél a helyzetéről, és arról, hogy miért is alakult ez így. A magazinnak elmondta, hogy a súlyos dohányfüggősége vezetett ide, mert évtizedeken át az alkotói folyamata szerves része volt a cigarettázás:
A dohányzás olyasmi, amit mindig is szerettem, de a végén felemésztett. Számomra a művészet és az élet része volt: a dohány és az illata, a rágyújtás, a dohányzás, és az, hogy felkelsz, visszamész, leülsz, rágyújtasz, és közben nézed a munkádat, vagy elgondolkodsz a dolgokon. Semmi ehhez fogható nincs a világon, ami ilyen gyönyörű. Közben viszont megölt engem, úgyhogy le kellett szoknom.
