Demi Moore életében volt egy igencsak meghatározó pillanat, ami a színészet irányába tolta.
Demi Moore kétségtelenül Hollywood egyik legismertebb színésznője, akinek a pályája a 70-es évek végén indult, majd a 90-es években vált igazi világsztárrá az olyan filmek révén, mint a Ghost, az Egy becsületbeli ügy vagy a Tisztességtelen ajánlat. Az elmúlt időszakban ismét a figyelem középpontjába került, hiszen A szer című filmben nyújtott alakításáért Golden Globe-díjat nyert, és Oscar-jelölést is kapott.

Meghatározó pillanat
Moore szerint azonban a sikereihez egy egészen korai, meghatározó pillanat is hozzájárult. A történet abból az időből származik, amikor 14 évesen részt vett az amerikai szitkom, a Happy Days egyik élő felvételén. A sorozatnak ugyan soha nem volt szereplője, de nézőként ott lehetett a stúdióban, és ekkor találkozott Garry Marshall-lal, a legendás széria alkotójával.
Gary Marshall megszólalása
A színésznő egy 2026 márciusában tartott eseményen idézte fel az esetet, és elmondta, pontosan már nem emlékszik, mit csinált vagy mondott a forgatáson, de Marshall felfigyelt rá, majd odafordult hozzá, és mondott neki valamit, ami mélyen megmaradt benne.
Ha ezt az energiát palackozni lehetne, kezdeni lehetne vele valamit”
– mondta állítólag a színész-rendező, Moore pedig úgy érezte, Marshall meglátott benne valamit, amit ő maga talán még nem tudott pontosan megfogalmazni.
Kapcsolódó
Demi Moore ma már rettenetesen bánja, hogy ezt a szerepet elvállalta, óriási bukás lett
A Golden Globe-díjas színésznő nem büszke minden filmre, amiben szerepelt.
TovábbEgy másik jelentős momentum
A színésznő pályaválasztásában emellett egy másik fontos találkozás is szerepet játszott. Los Angelesben fiatalon a közelében lakott Nastassja Kinski német színésznő, akivel később barátságot kötött. Kinski jól beszélt angolul, de nem volt teljesen magabiztos az angol nyelvű forgatókönyvek olvasásában, ezért megkérte Moore-t, hogy olvassa fel neki a szövegeket. Moore később arról beszélt, hogy ezek a közös felolvasások is segítettek neki eldönteni, színészettel szeretne foglalkozni.
via The List
Nyitókép: Getty Images / Stephane Cardinale - Corbis / Contributor





