Ne tessék izgulni, benne van a címben, az a kutya haza fog térni, erdőn mezőn keresztülvágva, de addig elég sok szomorú dolog történik vele és azokkal, akikkel találkozik.
Ezt a filmet úgy is hirdetik, mint a nagy sikerű Egy kutya négy élete című nagysikerű film alkotóinak új munkája – ugyanaz az író, Bruce Cameron mindkettő szerzője, de azonos a forgatókönyvíró is. Csak emlékeztetőül, az a film arról szólt, hogy egy kedves kutyának háromszor is meg kell halnia, majd kölyökként újjászületnie ahhoz, hogy különböző embereket szolgáljon. Ami egy elég morbid koncepció, és ez a fajta morbiditás a valamivel szelídebb Egy kutya hazatérben is megtalálható, bár ezúttal a vásznon egy eb sem leli a halálát. Mások igen, és az ilyesminek nem szoktak örülni a gyerekek.
Hősünk egy Bella nevű keverékkutya, aki egy bontásra ítélt ház pincéjében születik egy rakás macska között, és édesanyját hamar elviszik a sintérek, így néhány macska neveli fel, majd egy fiatal srác fogadja be, aki a helyi veteránközpontban dolgozik – édesanyja is volt katona -, a különböző traumákban szenvedő veteránok pedig imádják. Csak van egy kis gond, Bella anyja pitbull volt, és Denverben, ahol járunk, tilos ilyen fajtát tartani. A dolog viszonylag egyszerűen megoldódna, a család átköltözik egy közeli kisvárosba, ám a költözés alatt Bellát távoli ismerősökre bízzák a kutyapanzió helyett. És amikor távoli ismerősről van szó, azt úgy kell érteni, hogy Új-Mexikóban, hőseinktől 600 mérföldre élnek, a kutya pedig, aki nem érti a helyzetet, megszökik, hogy hazamenjen. Haza is ér, de nem ez a fontos, hanem az, hogy kikkel találkozik, és min megy át az úton.
Csak rövid felsorolásként a találkozások közül: egy kölyök puma, pár túrázó, farkasok, néhány kóbor kutya, egy kedves meleg pár, egy öreg hajléktalan és néhány kisebb vagy nagyobb állat. Mindegyikük kiszolgálja a maga idejét, és van, akitől fájdalmas a búcsú, van, akitől kevésbé, ám Bella lassan, de biztosan halad hazafelé. Mindez a sok melodráma ellenére korrekt módon meg van írva, és gyönyörű tájakon játszódik – tulajdonképpen ez a film igazi erőssége -, viszont az elmúlt évek legrosszabb számítógépes animációját láthatjuk. Azt értem, hogy elég nehéz egy kölyök, majd kamasz és felnőtt pumát, netán néhány farkast betanítani arra, hogy egy kutyával haverkodjanak, és különböző trükköket bemutassanak, de ma, 2019 elején szinte bármit meg lehet csinálni CGI-jal. Mondjuk egy pumát is, ami nem úgy néz ki, mintha nyolc generációnyi beltenyészet után most masszív csontritkulással küszködne, ezért úgy megy, mintha bármikor összeeshetne.
A kutya legalább nem CGI, egy Shelby nevű keverék, akit egy szeméttelepen találtak valahol Tennessee-ben, és a film készítőinek jár néhány plusz pont azért, mert nem valami ismert vagy kevésbé ismert fajtát álltak neki népszerűsíteni. És ahol elég sokáig mutatnak egy kutyát, sőt, a kutya szó a címben is szerepel, azt rengetegen fogják megnézni – ez valami íratlan szabály. És meg fognak hatódni, amikor meg kell hatódni, elszomorodnak, amikor kell, és megkönnyebbülnek, amikor Bella kutyus végre hazaér, függetlenül attól, hogy maga a film jó vagy rossz. Most is ez fog történni, mert a kutyás film valami egész furcsa kategória. De legalább kapunk néhány régi motoros karakterszínészt, mint Edward James Olmos a Szárnyas fejvadászból vagy Wes Studi Az utolsó mohikánból, és megkapjuk a kissé elfáradt Ashley Juddot, és a bájos Alexandra Shipp et is.
És egy jótanács azoknak, aki gyerekkel nézik meg a filmet: érdemes jó előre elmondani, hogy sok szomorú dolog történik majd a kutyával, sok mindenkitől el kell majd búcsúznia, akiket megszeretett, de a végén hazatér. És még így is sírni fog az a gyerek!
Értékelés: 6/10
