Az új Star Wars-filmeken való élcelődés önmagában kevés lesz.
Júniusban érkezett a bejelentés, hogy jön a kultikus Űrgolyhók régóta várt folytatása, a szeptemberben kezdődött forgatás decemberben pedig véget is ért. Hogy pontosan miről fog szólni a történet, még nem tudjuk, de Comicbook.com szerzője szépen levezette, hogy mit nem szabadna kihagyni a poénok közül.
Közel negyven év telt el azóta, hogy az Űrgolyhók görbe tükröt tartott az eredeti Csillagok háborúja trilógia elé, a messzi-messzi galaxis pedig azóta exponenciális növekedésnek indult. George Lucas elkészítette az előzménytrilógiát, majd eladta a birodalmát a Disney-nek, ami megnyitotta az utat a folytatások, a különálló mozifilmek és a sorozatok végtelen áradata előtt. Az Űrgolyhók 2. kreatív csapatának így annyi friss alapanyag áll rendelkezésére, hogy tulajdonképpen ki sem kellene tekinteniük más franchise-ok felé, bár borítékolható, hogy a Marvel és társai is megkapják majd a magukét a paródiában.
Kiderült, ezzel a brutálisan őszinte kérdéssel sikerült visszacsábítani Rick Moranist az Űrgolyhók folytatásába
Rick Moranis Lord Kobakot alakította az 1987-ben debütált alkotásban.
TovábbA helyzetet azonban bonyolítja, hogy a rajongói kultúra alapjaiban változott meg az első rész premierje óta. Míg az előzménytrilógia idején még „csak” a megosztottság volt a jellemző, a Disney-érában a fandom valóságos csatatérré vált. Bár a Zsivány Egyes vagy az Andor kapcsán még tapasztalható némi egyetértés, a legtöbb új projekt – mint a rendkívül megosztó Az utolsó Jedik, Az Akolitus, vagy akár a készülő A mandalóri és Grogu – valóságos villámhárítóként vonzza a kritikákat és a parázs vitákat. Egy olyan gigantikus márkánál, mint a Star Wars, lehetetlen mindenki kedvére tenni, és ez a törésvonal az, amit az új filmnek valamilyen formában kezelnie kell.
A Comicbook szerzője szerint a folytatásnak nem feltétlenül a rajongók elleni frontális támadásról kellene szólnia, de a popkulturális közbeszédet uraló vitákat nem hagyhatja figyelmen kívül. Josh Greenbaum rendezőnek és csapatának patikamérlegen kell kiszámítania a gúny mértékét: a legjobb paródiák ugyanis mindig azok, amelyek szeretetből szurkálnak. Ahogy a Galaxy Quest – Galaktitkos küldetés is egyfajta szerelmeslevél volt a trekkiekhez, úgy az Űrgolyhók 2. is csak akkor működhet, ha tisztelettel, mégis tűpontosan mutat rá a rajongói vélemények sokszínűségére és olykor abszurditására, anélkül, hogy rosszindulatúnak tűnne.
9 Star Wars-karakter, akit reméljük, ki fognak parodizálni az Űrgolyhók 2-ben
Van bőven miből válogatnia a legendás paródia folytatásának, de reméljük, ezek a karakterek mindenképp színre lépnek!
Ez is érdekelhetA legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a film ne elégedjen meg az „olcsó poénokkal”. Kevés lesz egy olyan negyedik falat áttörő jelenet, ahol két karakter a folytatás létjogosultságáról vitázik, ennél élesebb és kreatívabb társadalomkritikára van szükség a modern rajongói kultúráról.
Via: Comicbook





