Ennio Morricone legjobbjai

Megpróbáltuk összeszedni legismertebb zenéit, de nehéz dolgunk volt, hiszen annyi kedvencünk van.

Nem mintha az lenne a mérce, de hihetetlen, hogy Ennio Morriconét mindössze hatszor jelölték Oscarra, amelyek közül egyet nyert el, az Aljas nyolcas zenéjéért 2016-ban - bár 9 évvel korábban kapott egy életműdíjat az Amerikai Filmakadémiától. De temérdek díjjal rendelkezik, megszámolni is nehéz, ahogy hihetetlenül gazdag életművét is már-már lehetetlen nyomon követni - az Imdb szerint 552 filmhez és sorozathoz komponált zenét, továbbá temérdek zenekari művet írt, színházi munkáiról nem is beszélve. 

De lássuk - illetve hallgassuk - azokat a muzsikákat!

 

A profi

Belmondo egyik legjobb filmje, Morricone egyik legjobb zenéje. A jó filmzene egyébként sokat tesz hozzá a történethez, nem csupán valami egyszerű aláfestés, és szerencsés esetben önmagában is fantasztikusan élvezhető. A profié épp ilyen. Tökéletes.

 

Egy maréknyi dollárért

Morricone és Sergio Leone első együttműködése, Kuroszava Akira A testőrének feldolgozása rögtön egy kikerülhetetlen klasszikust eredményezett, amit utána még öt közös munka, azaz Leone összes további filmje követett (illetve hat, ha a Nevem: Senkit is beleszámoljuk), Clint Eastwood pedig poncsóban, szottyos szivarkát rágcsálva megindult a legendává válás felé.

 

Pár dollárral többért

A Dollár-trilógia második darabjában Lee Van Cleef is megjelent, és Morricone zenéje is jóval változatosabb. Emlékezzünk csak, amikor megszólal az orgona!

A Jó, a Rossz és a Csúf

 

Volt egyszer egy Vadnyugat

Ez az a film, amiről csak áradozni lehet, egy igazi klasszikus, egy legenda, Morricone legismertebb zenéivel. 

 

Volt egyszer egy Amerika

 

Nevem: Senki

 

Bíbor és fekete

A Róma, második világháború alatti német megszállás idején játszódó, igaz történet alapján készült filmben a nácik karmai közül embereket mentő Monsignor Hugh O'Flaherty (Gregory Peck) és  Herbert Kappler SS ezredes (Christopher Plummer) feszült macska-egér játékához Morricone szokás szerint tökéletes zenét komponált.

 

Polip

Az olasz maffiáról szóló zseniális sorozat első évadának zenéjét még Riz Ortolani szerezte, Morricone a másodiktól csatlakozott, és a két visszatekintő minisorozatot kivéve, egészen a befejező, kilencedik szezonig kitartott. 

 

Cinema Paradiso

Egyik legszebb munkája a Giuseppe Tornatore csodálatos filmjéhez készült muzsika - az alábbi felvétel egy 2007-es velencei hangversenyen készült.