Pablo Escobar, a világ leghírhedtebb drogbárója története túlságosan is ismert ahhoz, hogy azon sokat csavarni vagy másítani lehessen. de Virginia Vallejót kevesebben ismerték. Eddig.
Virginia Vallejo a nyolcvanas években az volt Kolumbiának, mint Magyarországnak a maga idejében Stahl Judit és Kudlik Juli egybegyúrva, és még egy rakás ékszerrel és sminkkel leöntve. Ünnepelt médiaszemélyiség, celeb és az első újságíró, aki televíziós interjút készített Pablo Emilio Escobar Gaviriával, vagyis a hírhedt drogbáróval, Pablo Escobarral. Akivel aztán évekig meghitt viszonyt folytatott, és akinek titkait Escobar halála után volt szíves megosztani. Ám a filmben ábrázoltakkal ellentétben nem azért volt kénytelen az Egyesült Államokban menedékjogot kérni, mert Escobar ellenségei az életére törtek, hanem, mert rendkívül bátor módon a férfival annak idején „üzleti” kapcsolatban álló politikusok ellen vallott.
Van ilyen, hogy egy életrajzi filmből kimaradnak dolgok, az elmesélhetőség kedvéért levágnak pár kanyart, lerövidítenek vagy kihagynak bizonyos mellékszálakat. Ahogy Escobar fejlődéstörténetéből is kimaradt pár fontos mozzanat, mint egy elnökjelölt meggyilkolása vagy az Igazságügyi Palota véres ostroma, amihez az Escobar vezette Medellin kartellnek is volt némi köze. Fernando León de Aranoa (Egy tökéletes nap) rendező nem is elsősorban a történelmi hűségre törekedett. Az ország zavaros politikai helyzetéről, - ahol baloldali gerillák és jobboldali halálosztagok irtották egymást, de leginkább a békés lakosságot,- szinte semmit nem tudunk meg, a rendező inkább a karakterek valósághű ábrázolását tűzte ki célul.
Merthogy az életrajzi filmek legnagyobb hibája rendszerint az, hogy – különösen, ha az illető még él, és diszponál a megfilmesítés jogai felett - a főhőst pozitív színben állítják be, még akkor is, ha tudjuk, milyen szörnyű, ocsmány vagy csak erkölcstelen dolgokat vitt véghez, és ezzel a nézőt is manipulálják. Az Escobar esetében erről szerencsére nincs szó, és bár a rendező-forgatókönyvíró Aranoa igyekszik mindig indokolni, ki miért dönt vagy cselekszik az adott módon, soha nem ad senkinek felmentést. Pablo Escobar bukását fatális tévedései, például csúfos véget érő próbálkozása a politikai pályán, illetve gőgje és kegyetlensége okozza, Virginia Vallejót pedig nem csak a bűnöző sármja és magabiztossága vonzotta, hanem vagyona és hatalma, árulásához pedig egzisztenciális bizonytalansága és sértettsége vezette. A film, ami Vallejo könyve alapján készült, ezt egyáltalán nem akarja elmaszatolni, és ez az őszinteség a film kevés erényei közé tartozik.
Merthogy papíron minden megvan ahhoz, hogy egy nagyszerű filmet kapjunk: a híres/hírhedt Escobar legendája, a két főszerepet eljátszó, külön-külön is nagyszerű Javier Bardem és Penélope Cruz közötti közismert kapcsolat és nyilvánvaló fantasztikus összhang. A végeredmény viszont egy átlagos, korrekt, mutatós, helyenként izgalmas életrajzi munka, amiből azonban hiányzik az eredetiség, így egy ponton túl kissé beleszürkül önmagába. Persze így is több, mint a témában mostanában oly divatos dokudrámák, és a szerepért rengeteg plusz súlyt magára pakoló, az eredeti Escobar modorosságait nagyszerűen visszaadó Bardem most is brillírozik – és szerencsére feliratosan vetítik a filmet, így karcos hangja is érvényesül. Nem kap viszont kiemelkedő jelenetet, kevésből kellett dolgoznia – bár kétségtelenül hatásos rész az, amikor pucér seggel, egy szál AK-47-essel menekül az őserdőben.
Penélope Cruznak kevésbé hálás feladat jutott, hiszen neki egy olyan karaktert kellett életre keltenie, aki amúgy is olyan, mintha egy mexikói szappanoperából lépett volna ki, és vannak pontok, amikor nem tudtam eldönteni, hogy ő ripacskodik, vagy ilyen a figura, akit életre kelt – felteszem, az utóbbiról van szó, mégis zavaróak ezek a részek. Cserébe kapunk egy ellene irányuló merényletet, ami a film egyik csúcspontja, és megvillantja, mi lett volna, ha mondjuk csak ilyenekből rakják össze az Escobart. Más kérdés, hogy azoknak, akik csak részleteket tudnak Escobar életéről vagy az USA szerepéről az egész ügyben, mindez így is rendkívül érdekes lesz – elhangzik a főhősnő szájából ugyanis egy rendkívül kijózanító mondat. Eszerint az amerikaikat nem az zavarta igazán, hogy a kolumbiaiak rengeteg kokaint visznek be az országba, hanem az, hogy rengeteg dollárt visznek ki. És ez elgondolkodtató.
Értékelés: 7/10
