Ezek a filmek készülnek a világ legmenőbb filmstúdiójában

Az A24 hozza el többek közt Paul Rudd, Jenna Ortega, Florence Pugh, Andrew Garfield Zac Efron, Kirsten Dunst, Kristen Stewart, Willem Dafoe és John Malkovich új filmjeit.

Az idei Oscar-gálán a legelborultabb film nyerte a legtöbbet: a Minden, mindenhol, mindenkor a 11 jelölésből hetet váltott díjra. Gyártója, a mindössze 2012 augusztusában alapított A24 végleg révbe ért, lekörözve a nagy múltú gigastúdiókat.

Eddigi működése alatt a New York-i bázisú független produkciós cég olyan alkotásokkal ajándékozta meg a filmínyenceket, mint az Ex Machina, a Spring Breakers – Csajok szabadon, a Lady Bird, A boszorkány, a Csiszolatlan gyémánt, A bálna, Az örökség, a Fehér éjszakák, A világítótorony, a Volt egyszer egy nyár, a Floridai álom, A felszín alatt vagy az Oscar-díjas Holdfény.

Október közepén jött az iparági pletyka, mi szerint az eddig főleg pszichológiai horrorokra és szerzői drámákra koncentráló stúdió nyitna a mainstreamebb (például akció műfajú) filmek felé is, mert hiába a sok díj és elismerés, nem minden produkciója sikeres anyagilag. De addig is, amíg kiderül, hogy valóban meglépik-e ezt a profilbővítést a cég irányítói, lássuk, melyek azok a filmek, amelyek biztosan elkészülnek vagy már el is készültek a stúdió égisze alatt.

Vaskarom

A Sundance Filmfesztivál legjobb rendezőnek járó díjával kitüntetett Sean Durkin (Martha Marcy May Marlene) első nagy költségvetésű filmjében a pankráció világát megreformáló Von Erich-család igaz történetét meséli el az 1960-as évekből. A főszerepben Zac Efron alakítja Kevin Von Erichet, a mellékszerepekben pedig Jeremy Allen White, Harris Dickinson, Maura Tierney, Holt McCallany és Lily James látható.

Magyar vonatkozás is van: az operatőr Erdély Mátyás (Saul fia, Napszállta).

Magyar premier: 2024. február 25.


Death of a Unicorn

Szeptemberben számolt be róla a magyar sajtó, hogy Paul Rudd és Jenna Ortega a Balaton környékén biciklizgettek, majd beugrottak egy balatonboglári bisztróba. A két sztár nem spontán látogatta meg a magyar tengert, a Death of a Unicorn (Az egyszarvú halála) című filmet forgatták itt, amely egyike azoknak a produkcióknak, amelyek sztrájkmentességet kaptak. A sztori szerint az apát és lányát alakító Rudd és Ortega autójukkal elütnek egy egyszarvút, majd a tetemet egy gyógyszeripari vezérigazgató vadonban lévő menedékhelyére viszik. Az író-rendező Alex Scharfman.

MaXXXine

A tavalyi év egyik legnagyobb horrorfilmes sikere, az X volt, amelyben Mia Goth két szerepet is eljátszott, Maxine-t, a fiatal pornósztárt és egy rejtélyes és nagyon ijesztő öregasszonyt, Pearlt. Ti West rendező le is forgatta egyből az előzményfilmet (Pearl), és hamarosan jön a trilógia befejező része, amelyben Goth újra eljátssza Maxine szerepét, aki a 80-as években Los Angelesbe megy, hogy sztár legyen. További szereplők: Elizabeth Debicki, Moses Sumney, Michelle Monaghan, Bobby Cannavale, Lily Collins, Halsey, Giancarlo Esposito és Kevin Bacon.

X – A pornó és a horror találkozása egy texasi farmon

Ez az a film, amiben még Jenna „Wednesday” Ortega is nekivetkőzik, de a show-t a zseniális Mia Goth lopja el.

Kritikánk az X-ről

 

Problemista

A Problemista eredetileg 2023 augusztusában került volna a mozikba, de a színészsztrájk miatt határozatlan időre elhalasztották. Julio Torres a film írója, rendezője és főszereplője is egyben, egy El Salvadorból származó, feltörekvő játéktervezőt alakít, aki egy excentrikus művésznél (Tilda Swinton) vállal munkát, hogy útlevelet kaphasson. A filmet idén márciusban mutatták be az SXSW Filmfesztiválon, és a kritikusok nagyon szerették.

The Backrooms

Idén februárban derült ki, hogy Kane Parsons, a "The Backrooms" című creepypasta YouTube-sorozat 17 éves alkotója felkérést kapott az A24-től, hogy rendezze meg a sorozat nagyjátékfilmes adaptációját. A film forgatókönyvét a DMZ alkotója, Roberto Patino írta, aki egyben executive producere is a projektnek James Wan (Fűrész) és Shawn Levy (Stranger Things) mellett. A forgatás Parson nyári szünidője alatt zajlott le.

Civil War

A Civil War (Polgárháború) az Ex Machinát és az Expedíciót is jegyző Alex Garland negyedik filmje, amelynek a cselekményét egyelőre titkolják, de egy jövőben játszódó, nagy formátumú akciófilmről van szó. A főszerepekben Kirsten Dunst, Wagner Moura, Stephen McKinley Henderson és Cailee Spaeny lesz látható. Már tavaly leforgott, de egyelőre nem tudni, mikor lesz a bemutató.

A Different Man

Sebastian Stan a Pam és Tommyban (Forrás: Disney+)

 

Az Aaron Schimberg által rendezett A Different Man (Egy másik ember) című pszichológiai thrillerben az MCU-val befutott Sebastian Stan egy olyan férfit alakít, aki arcplasztikai műtéten esik át, és megszállottja lesz egy színésznek (Adam Pearson), aki az életén alapuló színdarabban őt alakítja. Az idén nyáron forgatott filmben a másik főszerepet Renate Reinsve (A világ legrosszabb embere) alakítja.

The Legend of Ochi

Isaiah Saxon játékfilmes rendezői debütálása egy animációs technikát is használó fantasy kalandfilm egy fiatal lányról (Helena Zengel), aki elszökik otthonról, és megtanul kommunikálni egy Ochi nevű állatfajjal. A filmet 2021 végén forgatták le Erdélyben, és többek közt Willem Dafoe, Emily Watson és Finn Wolfhard is szerepel benne.

The Front Room

Brandy Norwood a Még mindig tudom, mit tettél tavaly nyáronban (Forrás: InterCom)


A boszorkány és A világítótorony rendezője, Robert Eggers nem az egyetlen filmes a családban, két testvére Max és Sam Eggers most készülnek debütálni direktorként egy pszichológiai horrorfilmmel, amelynek a középpontjában egy fiatal, gyereket váró pár áll, akik kénytelenek befogadni egy, a családját régen elhagyó mostohaanyát. A főszerepben a zenei ikon Brandy játszik Kathryn Hunter, Andrew Burnap és Neal Huff oldalán. Jelenleg az utómunkálatoknál zajlanak.

Love Lies Bleeding

Rose Glass, aki a Saint Maud című elismert horrorthrillerrel debütált, második filmjében Kristen Stewartot rendezi. Stewart egy női testépítő (Katy M. O'Brian) szeretőjét alakítja. Dave Franco, Ed Harris, Jena Malone is szerepel a filmben, amelyet 2022 júniusától augusztusáig forgattak az új-mexikói Albuquerque-ben.

Mother Mary

Anne Hathaway a Vihar előttben (Forrás: Big Bang Media)


A Mother Mary is azok közé a filmek közé tartozik, amelyek felmentést kaptak a színészsztrájk alól, hogy a munkabeszüntetés alatt is folytatódhasson a forgatás. A rendező A Zöld Lovagot és a Szellem/világot is jegyző David Lowrey, a műfaj pedig „epikus melodráma”, a főszerepben a popsztárt alakító Anne Hathaway-jel, aki összemelegedik egy divattervezővel (Michaela Coel ). Az Eufóriából ismert Hunter Schafer is szerepel a filmben, amelynek eredeti zenéjét Jack Antonoff és Charli XCX szerezte. A forgatás jelenleg is zajlik Németországban.

Opus

Az Opus című horrorfilm Mark Anthony Green játékfilmes debütálása lesz, és szintén felmentést kapott a sztrájk alól. A főszereplők Ayo Edebiri (A mackó) és John Malkovich, és a sztori állítólag egy olyan popsztárról szól, aki évtizedekig tartó eltűnése után hirtelen visszatér a közéletbe.

Steve Martin dokumentumfilm

Forrás: Jon Kopaloff/FilmMagic/Getty Images

 

Morgan Neville (20 Feet From Stardom, Won't You Be My Neighbor) egy kétrészes dokumentumfilmet fog rendezni a legendás komikusról és színészről, Steve Martinról. A premier az Apple TV+-on lesz.

Wizards!

A komikus Pete Davidson a Játsszunk gyilkosost! után újra A24-es filmben szerepel, ezúttal az ausztrál David Michôd (Animal Kingdom, Országúti bosszú) rendezésében, aki egyben a forgatókönyvet is írta. A sztori két strandbár-üzemeltetőről szól, akik lopott szajrét találnak, ami komoly bonyodalmakhoz vezet. További szereplők: Naomi Scott, Sean Harris, Orlando Bloom és Franz Rogowski. A filmet 2022 nyarán forgatták Ausztráliában, jelenleg az utómunka folyik.

We Live In Time

Forrás: Getty Images / Indiewire

 

John Crowley a Brooklyn után egy újabb romantikus filmet készít. A sztoriról eddig semmit nem tudni, de a két főszerepben Florence Pugh és Andrew Garfield látható majd. A Nick Payne forgatókönyvével készült filmet 2023 áprilisában forgatták.

Via: IndieWire