Halálsoron

Frank Darabont A remény rabjai után Stephen King másik érzelmes börtöndrámáját dolgozta fel, és ismét sikerült egy fantasztikus filmet csinálni. Michael Clarke Duncan élete szerepét alakítja – tragikus, korai halála tovább fájdítja a szívünket.

Mátrix

A 20. század talán utolsó ikonikus filmjében a Wachowski-tesók ügyesen adaptálták Hollywoodra az animék esztétikáját és látványvilágát, és a filozofikus(nak tálalt) problémafelvetést lélegzetelállító akciójelenetek közé szuszakolták. Akkoriban mindenki a Mátrixról beszélt, sokan próbálták utánozni, többnyire borzalmas eredménnyel, és kínos poénok tucatjait is megihlette a trend. Ma már a 90-es évek végi vagányság inkább röhejes pozőrködés, de még mindig jó a film, kár, hogy megtoldották két vacak folytatással.

Hatodik érzék

A halottlátó kisfiú sztorijával M. Night Shyamalant rögtön csodagyereknek könyvelték el, és rendre el is várták tőle, hogy utána is a Hatodik érzékéhez hasonló, döbbenetes csattanókat biggyesszen filmjei végére. De ami egyszer, kétszer (Sebezhetetlen), talán háromszor (Jelek) működött, negyedjére kiszámíthatóvá és mesterkéltté vált (A falu), utána pedig kínosan rossz filmekkel Shyamalan le is húzta magát a vécén. A  jópofa A látogatás és az izgalmas Széttörve után úgy tűnt, ismét elemében van, de a várva várt Üveg szépen besorolt a legpocsékabb művei közé. Mindenesetre a Hatodik érzékbe ugyan több helyen bele lehet kötni, de ez mit sem von le az értékéből, mert bizony jó film.

Ideglelés – The Blair Witch Project

Az aprópénzből forgatott horror, amitől annak idején mindenki félt. Ugyan nem az Ideglelés találta fel a found footage horrort, de a marketingnek köszönhetően sokunkkal sikerült elhitetni, hogy amit a vásznon látunk, tényleg megtörtént. Divatot teremtett, hiszen a maréknyi dollárból forgatott film szakajtónyi pénzt hozott, így tucatjával érkeztek a jobb-rosszabb, kézikamerás-rohangálós horrorok.

A John Malkovich menet

A korábban többek között Beastie Boys, R.E.M., Björk dalaihoz videoklipeket  rendező Spike Jonze első filmje váratlan arculcsapásként érkezett, hiszen ilyen idióta sztorit ritkán látni. És működött. Azóta tudjuk, hogy Jonze-ra és a forgatókönyvíró Charlie Kaufmanra érdemes odafigyelni, mert akár együtt, akár külön alkotnak, az biztos, hogy figyelemre méltó ínyencség lesz a végeredmény.

Az Álmosvölgy legendája

Tim Burton utolsó előtti "timbörtönös" rémmeséje (A halott menyasszony csak utána jött) az akkor még nem agyonhasznált  Johnny Depp-pel a főszerepben. Ugyan a rendezőre jellemző érzelmesség hiányzik a filmből, de az eszméletlen látvány, a groteszk-komor hangulat és a szédítő akció miatt ott a helye Burton legjobb filmjei között, és persze ne feledkezzünk meg Danny Elfman remek zenéjéről sem.

Straight Story

David Lynch egyik legkevésbé ismert filmje gyökeresen különbözik az életmű csaknem mindegyik darabjától. Nyoma sincs benne nyomasztásnak, sem a szürrealitásnak: a Straight Story egy lassú, lélekemelően szép film, főszerepben egy mogorva, ám bölcs öreg cowboy-jal és a gyönyörű iowai és wisconsini tájjal. Angelo Badalamenti pedig munkássága egyik legszebb zenéjét komponálta az öregesen lassú road moviehoz.

Harcosok klubja

David Fincher kultfilmjét senkinek sem kell bemutatni. Laza, nagyon menő és genyó. De nem csak ezért szeretjük: sokunkban ott lakik egy Tyler Durden, még ha nem is fingunk rá a krémesre.

Amerikai szépség

Ma már egészen más élmény nézni a fiatal lányról fantáziálgató Kevin Spacey-t, és ami azt illeti, az Amerikai szépség soha nem volt olyan jó film, mint amilyennek tartják. Illetve, talán soha nem is volt jó. Mindenesetre klasszikussá vált, és húsz éve mutatták be ezt is.

Észvesztő

James Mangold csodálatos filmje volt az utolsó Winona Ryder számára, amiben még sztárként játszhatott, hiszen utána tűnt el csaknem húsz évre, és többet hallhattunk szerencsétlen magánéletéről, mint munkáiról – ezért is örömteli, hogy a Stranger Thingsben ismét láthatjuk. De az Észvesztőben egyértelműen Angelina Jolie viszi el a show-t, az Oscar-díját is megérdemelten kapta az sérült vadóc szerepéért.

Toy Story 2.

Érthetetlen, miért kapta a Játékháború magyar címet a Toy Story, mert a játékok legfeljebb csak marták egymást, de inkább kiálltak egymás mellett. A második rész 1999-ben mutatkozott be, és csak ámultunk, pár év alatt mennyit fejlődött a számítógépes animáció. És persze ekkor csatlakozott Woody, Buzz, Krumplifejék mellé Szemenagy is.

Amerikai pite

Mostanában mi is sokat írtunk az Amerikai pitéről, és lássuk be, generációs alkotásról van szó. Igazi tahó vígjáték, ami a korábban megszokottnál is magasabbra (mélyebbre) vitte a suttyóságot, de hát ilyen a kamaszkor, és mindenki azt akarja. Ha más nincs, hát egy jó almás pitével.

Tarzan

Valamiért kevésbé népszerű az Edgar Rice Burroughs legnépszerűbb figurájával készült Disney-rajzfilm, pedig minden benne van, ami egy jó kalandfilmhez kell – és Tarzan ugrabugrálásait korábban soha nem láthattuk ilyen látványosan.

Ember a Holdon

Jim Carrey az Ace Venturával lett ismert, a Maszkkal lett sztár, de igazi színész csak a 90-es évek végére lett az Ember a Holdonnal. Bár a Truman Show-t egy évvel korábban mutatták be, Carrey itt nem egyszerűen komoly szerepet játszik, hanem szó szerint átváltozik  példaképévé, a rettenetesen fura Andy Kaufmanná. A forgatásról dokumentumfilm is készült, amiben bemutatják, hogy Carrey gyakorlatilag megszűnt létezni arra a néhány hónapra, míg a munka tartott, Kaufman őrültködött a színész testében. És mi, egyszerű nézők is érezzük, hogy valami egészen különleges dolog zajlik a szemünk előtt.

Stuart Little kisegér

Igazi imádnivaló családi film az örökbefogadott, elegáns és udvarias kisegérrel, akinek ráadásul még menő tornacipője is van. A Stuart Little olyasmi családi móka, mint a Paddington: óriási szíve van, és kőszívűnek kell lenni ahhoz, hogy a film nézése közben ne változzunk vissza gyerekké és vigyorogjuk végig az egészet.

A múmia

A klasszikus kalandfilm mára gyakorlatilag kihalt, pedig a 20-30-as évekbe helyezett kincskeresős, szörnyüldözős történetek veszettül hangulatosak tudnak lenni. A múmia egy ilyen igazi kalandfilm volt: látványos, vicces, izgalmas és helyenként félelmetes. Sajnos a folytatást elszúrták azzal, hogy túlzottan gyerekbaráttá (azaz vértelenné és iszonyat idegesítővé) tették, a harmadik részre pedig már senki sem emlékszik. 

Baljós árnyak

Nekünk fél évet kellett várni, hogy moziban megnézhessük 1999 legjobban várt filmjét. És ugyan egészen mást kaptunk, mint amit a klasszikus trilógia után vártunk, akkor még Jar Jar sem tudta elvenni az élményt, hogy ismét Star Wars filmet látunk. Fantasztikus, különleges élmény volt, pláne azoknak, akik koruknál fogva csak agyonmásolt VHS kazettákon láthatták a korábbi filmeket.

Sztárom a párom

Jóféle romantikus komédia Julia Robertsszel és a mindig ugyanúgy kinéző Hugh Granttel. A forgatókönyvíró az a Richard Curtis, akinek a legeslegjobb sírós-nevetős filmeket köszönhetjük az elmúlt 30 évben: többek között az Igazából szerelem, Rockhajó és a csodálatos Időről időre.