Ezeket a filmeket várjuk ezen az őszön!

Az alábbi tíz film az, amire már most nagyon ráizgultunk, de a következő három hónapból akár kétszer ennyit is ajánlhatnánk!

Az: Második fejezet  

A Vesztesek Klubja legyőzte a kísérteties emberevő Pennywise bohócot, túlélte a felfoghatatlan kalandot, tagjai szétszóródtak. Felnőttek, de mindannyian tudják, hogy nem hagyhatják maguk mögött a múltjukat, azt a múltat, amire különös módon alig emlékeznek. 27 évvel később egy telefonhívás ébreszti mindannyiukat: Derryből keresik őket. Újrakezdődtek a megmagyarázhatatlan eltűnések, a kisváros utcáit és házait ismét hatalmába keríti a rettegés. Az egyik legjobb Stephen King regényfeldolgozás második része van olyan ijesztő, mint az első, bár a gyerekszereplőket felváltó „rendes” színészeknek valahogy nehezebb drukkolni, pedig ott van köztük Jessica Chastain és James McAvoy is.

Időpont: 2019. szeptember 5.

Ad Astra – Út a csillagokba

Roy McBride műszaki tiszt elindul, hogy átszelje a galaxist, és kiderítse az igazságot apjáról, aki húsz éve tűnt el, miközben idegen életformák után kutatott az űrben. Ugyan sokáig halottnak hitték, egy új bizonyíték arra utalhat, hogy Clifford McBride még mindig él, és egy elhagyott erőműben bujkál egy távoli bolygón – és hogy potenciális veszélyt jelent az egész univerzumra. James Gray (Idegen földön) különös hangulatú, rendkívül feszült, ugyanakkor érzelmekkel teli sci-fijében Brad Pitt és Tommy Lee Jones alakítja az űrbéli apa-fiú párost, és miattuk olyan filmet is megnéznék, ahol nem az emberiség jövője a tét fent a világűrben, ahol senki sem hallja a sikolyodat!

Időpont: 2019. szeptember 19.

Akik maradtak

Sokakat meglepett, hogy az Újratervezés rendezőjeként ismert Tóth Barnabás új alkotása lett hazánk hivatalos Oscar-jelöltje, részben azért, mert még nem vetítették a mozikban a filmet, részben azért, mert eddig semmiféle hírverés nem volt körülötte. A film egy kamaszlány (Szőke Abigél) és egy középkorú férfi (Hajduk Károly) egymásra találásának megható hangvételű története a második világháború után. Mindketten szeretnének új életet kezdeni, miközben körülöttük már a Rákosi-rendszer diktatúrája alakul. Tóth Barnabás egyébként nem először kerül Oscar-közelbe, hiszen vicces szinkrontolmácsolós kisfilmje, a Susotázs tavaly év végén felkerült a tíz legjobb élőszereplős rövidfilm közé az Oscar szűkített listáján.

Időpont: 2019. szeptember 26.

Joker

Todd Phillips rendezte Joker nem a Batman régi ellenfeléről szól, sőt, nem is hasonlít egy szuperhősfilmre sem, hanem azt láthatjuk, hogyan merül el az őrület és a bűn világában a bohócként dolgozó, majd stand-up komikusként próbálkozó Arthur Fleck, a későbbi Joker. A szerencsétlen férfit többször megalázzák, megverik, az édesanyja megbetegszik, így magára marad. Az egyetlen reménysugarat a Zazie Beetz által megformált Sophie jelenti a számára, de a jelek szerint már ő sem tudja megmenteni. És Arthurral hisztérikus nevetése és zavart viselkedése ellenére is nagyon nehéz nem szimpatizálni – vagy legalább együtt érezni -, főleg, hogy a zseniális Joaquin Phoenix alakítja, nagyon, de nagyon meggyőzően.

Időpont: 2019. október 3.

Zombieland - A második lövés

Pont tíz éve, 2009-ben mutatták be a Zombieland című horror-vígjátékot Woody Harrelson, Jesse Eisenberg, Abigail Breslin és Emma Stone főszereplésével. Azóta sem értik a zombitrancsírozásért rajongó geekek, miért kellett 10 évet várni a második részre, mikor manapság már minden közepesen sikeres blockbuster folytatást kap 1-2 éven belül. A sztori ezúttal is olyan őrült, mint volt: a zombiinvázió elől menekülő hőseink eljutnak Washingtonba, és ha már ott járnak, bulizgatnak egy kicsit a Fehér Házban két élőholtverés között. A gyagyás családként funkcionáló túlélőcsapat azonban társaságot kap: feltűnik a színen többek között egy butácska szöszi (Zoey Deutch), egy harcias amazon (Rosario Dawson) és egy Woody Harrelson-hasonmás, bunkó cowboy (Luke Wilson), akik alaposan összekuszálják a szálakat!

Időpont: 2019. október 17.

Drakulics elvtárs

Egy jónak ígérkező magyar vígjátékra mindig vevők vagyunk, márpedig Bodzsár Márk új munkája nagyon viccesnek ígérkezik. Az Isteni műszak író-rendezőjének őrült ötletéből, amely szerint egy vámpír látogat a 70-es évek Magyarországára, a titkosszolgálat pedig megpróbálja leleplezni, éjfekete humorú vígjáték született, amely rendkívül erős szereplőgárdával, emlékezetes látvánnyal és fordulatos történettel kecsegtet. Hőse a kubai forradalmat is megjárt Fábián elvtárs (Nagy Zsolt), aki egy nagyszabású véradó mozgalmat indítana, de valami nagyon nem stimmel vele. Az öreg harcos úgy néz ki, mintha 30 éves lenne, laza stílusa meg egy vérvörös Mustangja van, és a nők döglenek az ágyban fáradhatatlan fenevad után. A kémelhárítás azonban felkészült a küzdelemre, és legjobb embereit állítja az ügyre. Mária (Walters Lili) kísérőként próbál a gyanús alak bizalmába férkőzni…

Időpont: 2019. október 31.

Terminátor: Sötét végzet

No, ez a film végre megtörheti a késői Terminátor-folytatások átkát, mert amit eddig láttunk belőle, az nagyon dögös és izgalmas. És furcsán nőies! A két főhősnő, a kőkemény megmentő, Sarah Connor (Linda Hamilton) és egy új karakter, egy Grace nevű félig ember, félig kiborg (Mackenzie Davis) körül bonyolódnak az események. Bár nem barinők, közös céljuk az, hogy megmentsenek egy titokzatos fiatal lányt (Natalia Reyes). Ehhez azonban a Rev-9-nek keresztelt új fejlesztésű, cseppfolyós fém terminátorral (Gabriel Luna) kell megküzdeniük. Visszatér a John Connort alakító Edward Furlong és persze mindenki kedvenc Terminátora, Arnold Schwarzenegger is, szóval ebből még akármi is lehet! Lesz is!

Időpont: 2019. október 31.

Álom doktor

Ez akár nagyon rossz is lehet, de amikor azt mondják, hogy elkészült annak a Ragyogásnak (1980) a folytatása, amit Stephen King írt, és amit Stanley Kubrick rendezett, akkor arra nagyon nehéz nem beindulni. Az új film hőse a már felnőtt Danny Torrance (Ewan McGregor), az egykori kisfiú, aki túlélte mindazt, amit apja művelt vele és családjával a magányos Szépkilátás Hotelben, felnőtt – de viseli az egykori traumák nyomát. Miután nagy nehezen kiverekszi magát az alkoholizmusból, egy hospice-házban talál munkát, ahol halálukra váló ápoltjai Álom doktornak becézik. Tudja magáról, hogy különleges erők laknak benne, és ezek akkor támadnak fel, amikor találkozik egy lánnyal, aki az övéhez hasonló képességgel rendelkezik, csak sokkal erősebbel.

Időpont: 2019. november 7.

Az aszfalt királyai

Az autóversenyzés világának egyik nagy pillanatát vitte vászonra James Mangold, azt a versenyt, ahol a Ford egy forradalmian új autó, egy nagyszerű mérnök és egy bátor pilóta segítségével letaszította a trónjáról az addig legyőzhetetlennek tűnő riválist, a Ferrarit. Az igaz történetet feldolgozó film, amely egy darabig a La Mans ’66 munkacímen futott, a két legendás autógyár, az olasz Ferrari és az amerikai Ford rivalizálásának tetőpontját mutatja be, amikor is a Ford úgy döntött, átveszi a Ferrari addig örökösnek hitt elsőségét a legendás 24 órás Le Mans-i Világbajnokságon. A feladattal a nagyszerű brit autóversenyzőt, Ken Milest és a legendás fejlesztőt, Carroll Shelbyt bízták meg, és itt válik a dolog érdekessé, hiszen az előbbit Christian Bale, az utóbbit pedig Matt Damon alakítja.

Időpont: 2019. november 14.

Jégvarázs 2.

Miért született Elza varázserővel? A válasz egyszerre szólítja el a lányt és jelent veszélyt királyságára. Annával, Kristoffal, Olaffal és Svennel együtt veszedelmekkel teli utazásra indul, hogy fényt derítsen a titokra. Legutóbb hatalma túl sok volt a világ számára, most azonban mindenki azt reméli, elegendő lesz. Minden idők legsikeresebb, több Oscar-díjat nyert animációs filmjének folytatása jókora spéttel érkezik a mozikba, mi pedig izgulhatunk, hogy akkor a következő tíz évben ennek a résznek a dalait éneklik majd mindenütt a gyerekek és a tehetségkutatók reménybeli felfedezettjei?

Időpont: 2019. november 21.