Ezért lett jó akcióhős Denzel Washingtonból A védelmezőben

Antoine Fuqua rendező, illetve maga a színész is elmondta, mitől működik a karakter.

Nálunk augusztus végén, az USA-ban szeptember 1-én került mozikba A Védelmező 3., amelyben Denzel Washington újra akcióba lendült.

Antoine Fuqua az egyik premier előtti vetítés után elmondta, hogy szerinte miért lett annyira népszerű a sorozat, hogy megérte a 3. részt is. Úgy látja, bármi is történt Robert múltjában vagy jelenében, a közönség azért rezonál rá, mert "ő egy hétköznapi ember". Robert bármelyikünk barátja lehetne, akivel le lehet ülni csak úgy inni egyet.

Ő történetesen egy brutális pusztító, amikor erre kerül a sor. De az emberek ehhez kapcsolódnak. Magadat láthatod Robert McCallban."

Fuqua azt is elárulta, melyik jelenetet volt a legnehezebb leforgatni a trilógiában. A Védelmező 2 fináléjában Washington McCallja egy massachusettsi tengerparti városba tartott egy hurrikán közepette, ahol Pedro Pascal Dave Yorkját, a korrupt kormányhivatalnokot akarta likvidálni, aki egy összeesküvés eltussolása érdekében meggyilkolta McCall kollégáját, Susant (Melissa Leo).

A kérdéses jelenet, amelyben York egy víztorony tetejéről próbálta meg lelőni McCallt, miközben az likvidálta York embereit, egy logisztikai rémálom volt. A rendező szerint a viharos szél nehezítette meg a legjobban a munkát. Forgatás közben viccből fel is tették a kérdést, hogy „ki a fene írta ezt?”.

Denzel Washington harmadszor is bizonyítja: nem érdemes gazembernek lenni

A Védelmező 3. méltó folytatás, és a trilógia tökéletes lezárása.

Kritikánk

 

A Védelmező-filmek arról is ismertek, hogy kíméletlenül erőszakosak, mivel McCall nem ejt foglyokat, és semmit sem bíz a véletlenre az igazság keresése során. Fuqua elmondása szerint a trilógia utolsó részében az olasz maffiával való összecsapása teszi teljessé McCall "mesterművét", már ami az erőszak szintjét illeti, amikor új életének részeként bosszút áll a hozzá legközelebb állók által elszenvedett sérelmekért.

A karrierje során inkább a drámai szerepeiről ismert Washington pedig nagyon is komolyan veszi a feladatot, a rendező szerint talán túlságosan is. A Yahoo! Entertainmentnek adott interjújában Fuqua elmondta, hogy Washington annyira ragaszkodott hozzá, hogy saját maga végezze a kaszkadőrmutatványok egy részét, hogy gyakran meg kellett állítani a saját biztonsága érdekében.

Még mindig a topon van. Minden nap edz. Azt kellett mondanom neki többször, hogy hívom a kaszkadőrt, mire ő csak annyit mondott: 'Megcsinálom!'. Meg kell védeni őt önmagától!"

Bár Fuqua nem akart azzal elhíresülni, hogy hozzájárult egy 68 éves színészlegenda megsérüléséhez, úgy látja, hogy Washington azért is akkora filmsztár, amekkora, mert ragaszkodik a fizikai határainak a feszegetéséhez.

Forrás: ImterCom

 

Maga Washington közben a BBC-nek arról beszélt, hogyan tudta még jobban kibontani McCall karakterét. Röviden: úgy játssza, mint aki OCD-s (obszesszív-kompulzív zavar), vagyis kényszerbeteg.

"Elkezdtem olvasni a megszállottságról és a kényszeres viselkedésről. Kialakítottam magamnak egy háttértörténetet, hogy bármi is volt az, amit csinált - és örülök, hogy nem mondjuk el -, okozott egy bizonyos mértékű kárt vagy poszttraumás stresszt... Elvesztette a feleségét - nem tudjuk pontosan, miért -, és ez ebben a kényszeres viselkedésben nyilvánul meg".

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy McCall állandóan megfigyeli a környezetét: az emberek cipőjét, holmiját, az őket körülvevő tárgyakat. McCall képes befogadni a részleteket, és ezeket gyakran halálos fegyverként használja fel. De ami külön kiemelkedik a repertoárjából, az a jellegzetes stopperórája. Minden egyes akció előtt megnyomja a stopperórán az időzítőt, és megmondja az ellenfelének, hogy pontosan hány másodpercbe telik, amíg elintézi őt.

Via: Collider / IndieWire