Ezért nem kapott Adam Sandler Oscar-jelölést

A válasz elég logikus és nem túl meglepő, de most végre egy akadémiai tag szájából hallhatjuk.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, múlt hét hétfőn az amerikai Filmakadémia kihirdette az idei Oscar-nominációkat, és hiába lehetett rá számítani, hogy jelölnek két olyan művészt is, akik eddig nem kimondottan számítottak a díjszezonok és fesztiválok kedvenceinek – mégsem kaptak jelölést. Jennifer Lopezről és Adam Sandlerről van szó, akik A Wall Street pillangói, illetve a Csiszolatlan gyémánt (Uncut Gems) című filmekben nyújtottak Oscar-esélyes alakítást.

Múltkori cikkünkben arra tippeltünk, mindez ugyanazért történt meg Sandlerrel, amiért az Akadémia korábban (és egyébként idén is) Eddie Murphyt is hanyagolta: őt annak idején a Dreamgirlsért ugyan jelölték, de a szobrocskát már nem ő vihette haza – a szavazók ugyanis nem bocsátják meg egykönnyen, mindössze egy fajsúlyos alakításért az addigi sok gagyit. Nagyjából ugyanezt fogalmazta meg most magyarázatként egy, a New York Postnak névtelenül nyilatkozó akadémiai tag.

„Az az alakítás valóban parádés volt.

Ez alapján Sandler nagyszerű színész, aztán megcsinálja ezeket a gagyi vígjátékokat a Netflixnek, amik tényleg nagyon ostobák.

Nagyon sok film, nagyon sok alakítás van minden évben, amit meg kell néznünk. És sajnálatos módon már minden színész valamiféle branddé vált, és hát Sandler nem épp olyan figura, akinek a brandje Oscarért kiált, ellentétben mondjuk Leo DiCaprióval vagy Jonathan Pryce-szal” – mondta az illető.

Az Oscar-díjakról döntő Filmakadémia névtelenséget kérő tagja ezenkívül azt is elárulta, hogy az sem igazán nyűgözte le őket, hogy mikor tavaly év végén egyre többször merült fel a színész alakításával kapcsolatban, hogy Oscar-esélyes, ő viccesen úgy nyilatkozott Howard Stern rádióműsorában, hogy ha nem kapja meg a trófeát, azzal bünteti meg a világot, hogy csinál egy szándékosan rossz filmet. „Ez arrogancia volt a részéről. A tisztelet hiányára utalt” – magyarázta a tag, aki Jennifer Lopez mellőzésével kapcsolatban is szolgált magyarázattal.

Úgy véli, ott egyrészt a film hibádzott, mert A Wall Street pillangói kicsit rizikós témájával (Wall Street-i kuncsaftjaikat kifosztó sztriptíztáncosnők) nem épp Oscar-favorit, másrészt J.Lo nem annyira színész, inkább egy jelenség (mint mondjuk tavaly Lady Gaga, aki lenyűgöző alakítása ellenére szintén nem nyert, hiába jelölték), ezért az akadémiai tagok nem igazán gondolkodnak benne.


(via Uproxx)