Ezért nem kapott Oscart a Kill Bill

Legalábbis egyik sztárja, Michael Madsen szerint, aki úgy véli, legalább Uma Thurman és David Carradine megérdemelt volna egyet-egyet.

Azt már tavaly nyár óta tudjuk, hogy hiába mutatták be két részletben, a Kill Bill valójában egyetlen film, amit Tarantino „egy alkotásként csinált, és egyetlen alkotásként írt is meg”, csak az utómunkálatok során bontották ketté. Amikor QT legutóbb erről nyilatkozott, azt vallotta, nem bánja, hogy a műből végül két film lett, mivel úgy gondolja, egyetlen monumentális négyórás alkotásként nem lett volna olyan népszerű a nézők körében.

Most viszont kiderült, hogy a mester nem érzett mindig így. A filmek Buddját játszó Michael Madsen ugyanis elmesélt egy sztorit még a forgatásról. „Emlékszem, pont a lakókocsis nyitójelenetemet forgattuk Daviddel (a Billt alakító David Carradine-nal – a szerk.). Később valamikor a nap folyamán pedig Quentin még bejött hozzám, és ezt mondta: »Michael, el tudod ezt hinni? Tudod, mi van? Most beszéltem a producerrel, és azt akarják, hogy két részletben mutassuk be. Kill Bill 1- és Kill Bill 2-ként.«

Madsen a Kill Bill 2-ben. Forrás: Best Hollywood

 

Én hüledeztem egy sort, mire ő:

»Szerinted meg kéne csinálnom? Szerintem ez nevetséges!« És tényleg nevetni kezdett. »Nem csinálom meg!« – mondta végül, aztán hat hónap múlva kijött a Vol. 1., majd később a Vol. 2. Szerintem ezzel mindenki jól össze lett zavarva”

– emlékezett vissza a színész, aki szerint ez a húzás a Kill Bill Oscar-esélyeinek sem tett jót. „És azt gondolom, ez az oka, hogy Uma… Szóval úgy értem, Davidet jelölni kellett volna. Meg kellett volna kapnia az Oscar-díjat. És szerintem Umának (Uma Thurman főszereplőnek – a szerk.) is kapnia kellett volna egyet. (…)

De senki sem értette, hogy mi történt, mert kijött a film, és nem volt vége.

Mindenkinek három hónapot kellett várnia a befejezésre, és ez szerintem jó pár embert összezavart, és a nevezési időszakba is bekavart. Egyébként én mindenkinek azt szoktam javasolni, hogy először a második részt nézze meg, és csak utána ugorjon az elsőre, mert ebben a sorrendben sokkal több értelme van” – szögezte le Madsen, aki a jelek szerint a karanténban elég sokat foglalkozik régi, Tarantino-filmekben játszott szerepeivel: itt például a Kutyaszorítóban-beli táncát rekonstruálta családi körben.


(via Movieweb)