Bár sokan örülnének neki, az rendező most elmondta, miért nem fog elkészülni a Csupasz pisztoly 2.
Tavaly augusztusban mutatták be Liam Neeson főszereplésével a kultikus Csupasz pisztoly folytatását, és bár sokan féltek attól, hogy Leslie Nielsen nélkül folytatható-e a franchise, a tavalyi és egyik legkellemesebb csalódása volt a paródiafilm. Épp ezért már egy ideje szó van a folytatásról, ám most kiderült, mégsem lesz belőle semmi.
A rendező, Akiva Schaffer szerint a Paramount és a Skydance egyesülése miatt nem valószínű, hogy elkészült a folytatás, mivel ezzel a lépéssel megváltozott a stúdió vezetősége.
„Nem tervezünk folytatást. Nem tudom, hallottál-e arról, hogy a Paramount tulajdonosai megváltoztak. Talán ez volt az oka. Körülbelül hét nappal a film megjelenése után történt, és tudod, várunk, hogy megmondják, szeretnék-e folytatást. Dan Gregor és Doug Mand, akik velem együtt írták a forgatókönyvet, már összeállítottak egy listát új poénokról.”
— mondta a rendező a CBR-nek. Bár a közönség és a kritikusok szerették a filmet, a 2025-ös Csupasz pisztoly a 42 millió dolláros költségvetésből világszerte 102,1 millió dollárt hozott, ami mérsékelt sikernek tekinthető.
Még több kellemes csalódás
2025 legnagyobb mozis meglepetései, amik igazi pozitív csalódások voltak
Nem számítottunk arra, hogy ezek a filmek tényleg olyan jók lesznek, mint ahogy sikerültek.
Lássuk!
(via ScreenRant)







