Ezért nem vágta ki Trumpot a Reszkessetek betörők 2-ből a rendező

  • PORT

Chris Columbus máig nem békélt meg a Trump-cameóval.

Megírtuk mi is, hogy Chris Columbus, a Reszkessetek, betörők! első és második részének rendezője a 30 éves jubileum kapcsán elmesélte, hogy a későbbi elnök, Donald Trump hogyan lobbizta be magát a film 1992-es folytatásába. A rendező szerette volna egy igazi luxushotelban leforgatni a vonatkozó New York-i jeleneteket, de az erre a célra kinézett The Plaza Hotel akkori tulajdonosa, Donald Trump feltételül szabta, hogy tegyék bele őt is a filmbe, különben ugrott az üzlet.

Trump 2023 decemberében azt állította, hogy ebből semmi sem igaz, sőt szerinte könyörögtek neki, hogy szerepeljen a filmben, de akkoriban "nagyon elfoglalt" volt, és "nem akarta megcsinálni". Az alkotók azonban "kitartóak" voltak, így beleegyezett.

Columbus akkor nem reagált erre a kijelentésre, most viszont a San Francisco Chronicle-nek adott interjújában elutasította Trump verzióját.

Ezt nem én találtam ki. Nincs az a valóság, amiben magamtól egy amatőrt kérnék fel arra, hogy egy ilyen jelenetben szerepeljen. Egyszerűen csak muszáj volt a Plazában forgatnunk, és ez volt az ára."

Kezdetben Columbus fontolgatta, hogy kivágja Trumpot a filmből, de egy chicagói tesztvetítés után, ahol a közönség lelkesen reagált a cameóra, úgy döntött, hogy benne hagyja. "Megdöbbentett, hogy az emberek viccesnek találták. Soha nem gondoltam volna, hogy ez a kis jelenet ennyire ikonikussá vagy ennyire sajnálatossá válik."

A világ legbefolyásosabb gyerekszínésze - Donald Trump filmszerepei

Következzenek a felnőtt testben élő Richie Rich fontosabb hollywoodi cameói!

Ez is érdekelhet

 

Az évek során felmerült az is, hogy Trumpot digitálisan kitöröljék a filmből. 2019-ben a kanadai televízió levetítette a Reszkessetek betörők 2. Trump-mentes verzióját, ami az elnök támogatóit feldühítette.

Csapdában érzem magam. Ha kivágom a jelenetet, amerikaellenesnek vagy még rosszabbnak bélyegezhetnek. Olyan, mintha nem nyúlhatnék hozzá, még akkor sem, ha szeretném"

- mondta erről a dilemmáról a rendező, aki ha tehetné, visszacsinálná a dolgot, mondván:

Ez egy bizarr átokká vált. Bárcsak ki tudnám venni belőle."

Ezt jelentik Trump vámjai a filmipar számára

Bár még nem éreztetik hatásukat, a most bevezetett védővámok sok szempontból veszélyesek a filmipar és tartalomszolgáltatók számára.

Tovább

 

Bár az olasz származású Columbus az Egyesült Államokban született, és San Franciscóban lakik, azzal humorizált, hogy ha a jelenetet eltávolítja, távoznia kell az országból.

A dolgok jelenlegi állása szerint valószínűleg visszatoloncolnának Olaszországba vagy valami ilyesmi.”

via: World of Reel