Ezért szeretjük annyira a Szédülést

1958. május 9-én volt az amerikai premierje Hitchock klasszikusának, ami sokak szerint még a Psychónál is nagyobb remekmű. Kiválóságát bizonyítandó kiválogattuk a legjobb jeleneteit. Vigyázat, az írás jellegénél fogva spoileres lehet!

Sokatmondó csigavonalak

A Szédülésnek már a főcíme is nevezetes. A bevezető és a későbbieket megalapozó pár perc Saul Bass, a híres grafikus munkája, aki Hitchcock több filmjéhez is tervezett főcímet. Amellett, hogy ez volt az első főcím, amihez számítógépes grafikát használtak, a szekvencia azért is fontos, mert egyszerű szimbólumaival tökéletesen megelőlegezi, mintegy előrejelzi a későbbi történéseket. A képen először a főhősnő arcának részleteit látjuk, amivel arra céloznak, milyen fetisiszta viszony fűzi majd a főhőst hozzá. Ezután megjelennek a körkörösen, lefelé vezető spirálban mozgó komputeranimált csigavonalak, amelyek

egyszerre jelképezik a címbeli szédülést és a főhősnőnek a későbbiekben csiga alakba rendezett kontyát.

Majd a végén a csigavonal elmerül a nő szemében, végül megáll a mozgás, és már csak a pupilláját látjuk: hozzá tértünk vissza, hiszen minden róla szól, minden hozzá vezet.


Hétköznapi szimbólumok

Az a jelenet, amikor Ernie éttermében Scottie először pillantja meg a rejtélyes Madeleine-t, csodálatosan van felépítve. Az első szimbólumot akkor kapjuk, amikor a férfi által figyelt vacsorázó szépség háta mögött elsétál egy szürke kosztümös nő – egyértelmű előreutalásként Madeleine későbbi ikonikus ruházatára. És közben már szól is Bernard Herrmann egyszerre elandalító és sokatmondó zenéje, amitől az egész jelenet varázslatossá válik. Amikor a kamera ráközelít a nőre, a legfeltűnőbb vele kapcsolatban, ahogy az alkotók a színekkel is kiemelik a szépségét: miközben Madeleine-en zöld ruha van, mögötte a háttér vörös, ami két komplementerszín. A zöld ugyanakkor az ’örökzöld’ kifejezésre is utal, ami a későbbi történések fényében elég sokatmondó (SPOILER: Madeleine halála után Scottie életében felbukkan a rá megszólalásig hasonlító Judy, akiről később kiderül, hogy valójában ugyanaz a nő), miközben a vörös a szexuális vágyat szimbolizálja.


A következő szimbólum a fenti részlet 50. másodpercénél érkezik, amikor hirtelen egyszerre rengeteg keret között látjuk Madeleine-t: ott van a maga a kamera által kialakított képkivágat, aztán az ajtókeret, amin keresztül Scottie nézi a nőt, ezenkívül egy tükör kerete az asszony mögött, van továbbá egy képkeret is a falon. Mindez a látvány bekeretezése, a leskelődés aktusának hangsúlyozása mellett azért olyan fontos, mert később kiderül, hogy Madeleine egy festményt megszállottja, és azt hiszi, hogy az azon látható nőalak, Carlotta Valdes reinkarnációja – ezt kiemelendő pedig itt őt magát is bekeretezve, keretek között látjuk megjelenni. Mikor a nő feláll és távozik, egyrészt még hangsúlyosabbá válik a zöld-vörös kontraszt, másrészt megkapóan gyönyörű az a gondosan megkoreografált mozzanat, amikor a végén egyszerre mozdul a fejük és a pillantásuk Scottie-val.


A birtokló férfi tekintet

Amikor a férj megbízására Scottie követni kezdi Madeleine-t, közös útjuk először egy virágboltba vezet. A jelenet felvezetésében azt láthatjuk, hogy a férfi egy hátsó ajtón hatol be, hogy meglesse a nőt – és közben olyan a zene, mintha legalábbis valamilyen bűntény elkövetésére készülne, ezzel is utalva arra,

milyen bűnös cselekedet a leskelődés,

a voyeurizmus. Mindez akkor szakad meg, amikor kinyílik az ajtó, feltárul a virágüzlet belseje, középen a nő alakjával, és azonnal felcsendül a hozzá kapcsolódó szimfónia. Ezt követően végig szubjektív kamerán keresztül, Scottie szemszögbeállításában láthatjuk Madeleine-t, aki ekkor már az ikonikus szürke kosztümöt viseli: a ruhadarab szürkeségével a virágok színpompája alkot éles ellentétet.


A képsor legérdekesebb része, amikor egyszerre nézzük a megfigyelőt és a megfigyeltet, a bűnöst és az áldozatot, mivel egy tükör segítségével látjuk a nőt és a mellette (valójában vele szemben) az ajtórésen keresztül kukucskáló férfit is. Végül a jelenet végén Madeleine megkapja a virágcsokrot, amire várt (és amit egyébként megszállottsága tárgya, az általa figyelt festmény főszereplője, a már említett Carlotta Valdes sírjára szán), Scottie pedig ugyanúgy, ahogy jött, a hátsó ajtón távozik sietve – és azonnal visszatér a sokat sejtető, sötétebb hangulatú zene. Nem a Szédülés egyébként az első alkalom, hogy James Stewart kelti életre a férfi tekintetet egy Hitchcock-műben: korábbi közös filmjükben, az 1954-es Hátsó ablakban még hangsúlyosabb volt az aktus, hiszen egy lábtörése miatt mozgásában korlátozott fotóriportert alakított, aki unalmában távcsővel kezdi el meglesni az ablakából a szembe szomszédait.


A Vertigo-effekt

A Szédüléshez kapcsolódik egy konkrét filmtechnikai vívmány is, amit itt használtak először, és azóta rengeteg alkotó átvette A cápától kezdve a Poltergeiston át a Kvíz-show-ig és az Apollo 13-ig. Azt az erős vizuális hatást, amikor az előtér változatlan marad, miközben a háttér váratlanul egyszerre mozdul meg és kerül mozgás nélkül közel hozzánk, Hitchcock egy partin átélt ájulásközeli élmény hatására akarta régóta megvalósítani – igazából már az 1940-es A Manderley-ház asszonyában, csak akkor még nem volt adott a megfelelő technikai háttér. A trükköt végül a fahrt (hátrakocsizás) és a zoom (ránagyítás) egyidejű alkalmazásával érte el Irmin Roberts segédoperatőr, aki a kamera súlya miatt úgy oldotta meg a dolgot, hogy például a toronylépcsős jelenetben az oldalára fektetett maketteket használt, mivel vertikálisan nem lehetett megoldani a felvételt.


A szimultán távolodó és rázoomoló kamera összesen ötször bukkan fel a Szédülésben, és mindannyiszor a film eleji történések miatt tériszonyban szenvedő Scottie szubjektív élményét hivatott közvetíteni a nézőnek (a fenti jelenetben 1 perc 19 másodperc körül látható, viszont ezt követően az események erősen SPOILERessé válnak). A nézőre pedig azért van olyan nagy hatással ez az effekt, mivel összezavarja az érzékelésünket: olyan távolságbeli változást tapasztalunk meg, amelyhez nem tartozik méretváltozás.

A szemünk előtt dőlnek meg a fizika szabályai azzal,

hogy mozgást és mozdulatlanságot, torzulást és változatlanságot élünk át egyszerre. A végeredmény pedig, hogy pont ugyanúgy szédülünk, mint Scottie.


A csók

A film egyik legbizarrabb jelenete, amikor felkerül a korona a halott szerelmét az újonnan megismert nő felhasználásával Pygmalion módjára feltámasztó főhős munkálkodására, és Judy végérvényesen átalakul Madeleine-né. A képsor elején idegesen tébláboló Scottie-t zöld háttér előtt, zöldes fényben látjuk, ami megelőlegezi a következőket. Mikor ugyanis Judy előlép a fürdőszobából a szürke (!) kosztümben, zöldes fény nyaldossa körül az alakját, ami egyszerre kísérteties és utal a fentebb már említett „örökzöld” létre, azaz arra, hogy az ily módon szellemként újra felbukkanó Madeleine halhatatlan. Miközben a látvány hatására Scottie szinte eksztázisba esik, egyre hangosabban szól, a végére már szinte üvölt a Madeleine-hez kapcsolódó zenei tétel.


Mikor a férfi csókolni kezdi a nőt, a kamera szédítő módon elkezdi körbekocsizni őket, egy teljes kört megtéve, majd egy láthatatlan vágás segítségével egyszer csak átkerülünk a szállodai szobából a férfi és az igazi Madeleine korábbi csókjának helyszínére: Judy most már teljesen átalakult, Scottie immár tényleg Madeleine-t öleli. Mikor a főhős minderre rádöbben, tart egy másodperc szünetet, de aztán látszik, hogy nem zavarja a dolog perverziója, és ezután már teljesen átadja magát az élvezetnek.

Mindezt a zene is vele ünnepli: a végére már egyenesen győzedelmessé válik a dallam. Eközben pedig, ha jobban megfigyeljük, a nő szándékoltan úgy csüng Scottie karjában, mintha élettelen lenne.

Tulajdonképpen ez az a jelenet, ami teljes egészében kifejezi az egész film lényegét, azaz a főhős nekrofil vágyát. A Szédülés ugyanis Hitchcock szerint nem szól másról, mint egy férfiról, aki ágyba akar vinni egy nőt, aki már meghalt.

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu