Film készül Robbie Williams legendás popzenekaráról, a Take Thatről

A Greatest Days című musical a brit banda ma már felnőtt tinédzser rajongóiról szól, Rosamund Pike, Cush Jumbo és Ruth Wilson főszereplésével.

A '90-es években alighanem minden tinilány falán ott lógott a BRAVO magazin közepéről kitépett Take That-poszter, és valószínűleg kispárnák milliói lettek telesírva, amikor Robbie Williams otthagyta a bandát a szólókarrierje miatt, majd 1996-ban maga a zenekar is feloszlott – hogy aztán 2006-ban ismét összeálljanak, azóta is turnézva, egyszer Robbie Williamsszel együtt, máskor meg nélküle.

Így nézett ki 1992-ben a Take That, azaz Robbie Williams, Jason Orange, Howard Donald, Gary Barlow és Mark Owen (fotó: Tim Roney/Getty Images)

 

A brit popcsapatról és a fanatikus rajongóikról készült már korábban egy színpadi musical The Band (vagyis: A banda) címmel, ennek lesz most a moziváltozata a Greatest Day, amit talán Legszebb napok-ként lehet lefordítani, de a magyar forgalmazók biztosan kitalálnak helyette valami „ütősebbet”, például azt, hogy Nesze neked, Robbie Williams! 

Maga a film persze csak részben fog Robbie Williamsről és a cimboráiról szólni. Az igazi főszereplő egy olyan ötfős lánycsapat lesz, akiknek az életét gyökeresen megváltoztatta egy '90-es évekbeli Take That-koncert (hogy pontosan hogyan, pozitívan-e vagy negatívan, azt egyelőre nem tudni), majd 25 év elteltével közösen idézik fel a múltbéli eseményeket. A rajongólányok közül hármat felnőttként Cush Jumbo, Ruth Wilson és Rosamund Pike fogják alakítani, a forgatókönyvet Tim Firth (Felül semmi, Egy boltkóros naplója) írja, a rendező Coky Giedroyc (Varsó kémei, Londoni rémtörténetek) lesz. A film egyelőre még csak előkészületi szakaszban van, forgatási időpontja és premierdátuma még nincs. (via NME.com)