Bár a cikkben szereplő filmek szereplőgárdája csupa felkapott sztárból állt, valahogy mégsem hagytak maguk után mély nyomokat, de ennek többnyire meg is volt az oka!
Angyalok a pályán (1994)
Igen, a kissrác a morcos edzőt játszó Danny Glover mellett nem más, mint Joseph Gordon-Levitt, csak még nagyon kicsinek, a pályán rohangáló baseballsztárok között pedig ott van Matthew McConaughey és Adrien Brody is. A Disney szívmelengető meséjében egy árvaházban élő kisfiú abban reménykedik, hogy ha nyer a csapata, a Los Angeles Angels, magához veszi az édesapja (Dermot Mulroney), ezért folyton imádkozik. És az imái meghallgatásra találnak, a Christopher Lloyd vezette angyalok elkezdik segíteni az utolsó helyen álló csapatot, a fia pedig az edző élő kabalafigurája lesz. Amerikában sikeres lett a rengeteg fiatal tehetséggel készült „hit alapú” történet, amelyhez folytatás is készült – ám a világ többi részén nem ütött nagyot és hamar elfeledkeztek róla.
Jégvihar (1997)
Ang Lee családi – vagy családok közötti? – drámájában annyi érzelem, csalódás és vágy feszül egymásnak, amiért máskor egy rakás Oscart osztanának ki, de a Jégvihar csak egy Golden Globe-jelölésig jutott el. Pedig két generációnyi – szülők és gyermekeik – elképesztően tehetséges színész vonul fel a vietnámi háború árnyékában egymással kavaró szomszédok történetében, olyanok, mint Kevin Kline, Joan Allen, Sigourney Weaver, Tobey Maguire, Christina Ricci vagy Elijah Wood , sőt, egy kisebb szerepre még Katie Holmes is beugrik. A gond talán a hangvétellel volt: túl sok drámát préseltek bele a majd’ kétórás játékidőbe úgy, hogy egy kicsi játékosságnak sem hagytak helyet – ugyanezt a két évvel később érkező Amerikai szépség sokkal jobban csinálta.
Drogosztag (1999)
Lehet, hogy ma már nem számít A-listásnak, de a Rómeó és Júlia sikere után Claire Danes a legkeresettebb hollywoodi színésznők egyike volt, így amikor igent mondott erre a könnyed krimire,
a producerek már dörzsölhették a kezeiket.
Mellette ráadásként ott volt Giovanni Ribisi, Omar Epps és Josh Brolin, meg egy ígéretes sztori, amiben néhány kisstílű bűnözőt toboroz össze egy rendőrtiszt, hogy büntetésük elengedésének fejében neki dolgozzanak, mert ők oda is bejuthatnak, ahová a zsaruk nem. Pártfogójuk halála után a fiatalok bosszúhadjáratba kezdenek, de ez egész mégsem vehető komolyan – elsősorban a mindig túlpörgő Ribisi játéka miatt. Az 50 millióból készült film, ami mellesleg egy remake, jókorát bukott, alig 15,4 millió dollárt hozott csak vissza – viszont később csináltak belőle egy sorozatot.
200 szál cigi (1999)
Egy kevésbé menő lány bulit szervez 1981 szilveszterére, ám este kilenckor még sehol egyetlen vendég, érthető az aggodalom. Pedig a vendégek úton vannak, de a film leginkább arról szól, mi tartja fel őket, miért késnek: van, aki nőre vadászik, hogy ne egyedül jelenjen meg a társaságban, van, aki megállt egy-két pohárkára, hogy bemelegítsen a mulatságra, és van, aki az előszilveszter hányattatásait próbálja kiheverni. A lazán megszerkesztett történet epizodistái olyan sztárok, mint Ben Affleck és öccse, Casey, Courtney Love, Christina Ricci, Kate Hudson vagy a komikus Dave Chappelle, illetve Paul Rudd, aki 1999-ben is pont úgy nézett ki, mint most, mert valószínűleg eladta a lelkét az ördögnek. A könnyed, szerethető film a maga idejében nálunk is népszerű volt, de olyan sok minden nincs benne, amire érdemes lenne emlékezni.
Gyagyák a gatyában, avagy tudom, kit fűztél tavaly nyáron (2001)
Adott egy, a végéhez közeledő nyári tábor valahol a világ végén, ahol az utolsó napokon mindenki ki akarja élni a vágyait, és adott ehhez egy sor remek komikus. Olyanok, mint Amy Poehler, Elizabeth Banks, Janeane Garofalo vagy Molly Shannon. És persze ott van a már emlegetett Paul Rudd a tábor legnagyobb csajozógépeként, és a még teljesen ismeretlen Bradley Cooper mint kedves meleg kísérőtanár. A film nálunk abszolút ismeretlen – ebben nyilván az idétlen és túl hosszú magyar címnek is szerepe van –, de Amerikában kisebb kultusza alakult ki. Olyannyira, hogy a Netflix két sorozatot is gyártott hozzá utólag, egyet előzményként, a másikat a "tíz év múlva" téma jegyében.
Spíler (2008)
Nem mondjuk, hogy Guy Ritchie filmje rossz, de azt sem, hogy különösebben jó lenne. Őszintén szólva nem is emlékszünk sokra, csak arra, hogy Gerard Butler egy, a Chelsea egykori tulajdonosáról, Roman Abramovicsról mintázott orosz milliárdost akar lehúzni. Merthogy Ritchie szokása szerint inkább a karakterekre koncentrált, semmint a történetre, csakhogy egy kicsit cserben hagyta a fantáziája, de az is lehet, hogy
túl sokszor dolgozott már a londoni alvilág jellegzetes arcaival
ahhoz, hogy valami újjal jöjjön elő. A lényeg, hogy hiába az olyan sztárok jelenléte, mint a fiatal Tom Hardy, Thandiwe Newton, Gemma Arterton, Idris Elba vagy Mark Strong, valahogy nem kel életre ez a sztori, nem válnak ők maguk is izgalmassá. Kár érte, mert nagyszabású projekt volt, amit Ritchie a „nagy halak” világába emelt át, de lehet, hogy a túlzott ambíció ezúttal visszájára sült el.
Újra együtt (2011)
Jamie Linden első és egyetlen rendezése a barátság témáját boncolgatta, de valószínűleg az író-rendező sem tudta pontosan, hogy mit akar mondani. Azt gondolhatta,
ha a tízéves érettségi találkozó ürügyén összedob egy rakás tehetséges fiatal színészt, abból lehet majd valami,
ahogy feltárják a tíz évvel azelőtt elvarratlanul maradt szálakat egy részeg éjszakán. Ehhez volt partner Channing Tatum, aki nemcsak az egyik főszereplő, de a film egyik producere is, mellette pedig feltűnik Chris Pratt, Oscar Isaac, Justin Long, Rosario Dawson és Anthony Mackie. A lányok között ott van Kate Mara és az ekkor még ismeretlen Aubrey Plaza is, ám utólag szinte hihetetlen, hogy ennyi tehetség felvonultatása mellett a film semmiféle hullámot nem keltett.
355 (2022)
Jessica Chastain, Diane Kruger, Penélope Cruz, Lupita Nyong'o és Bingbing Fan egy filmben? Királyság, mondhatnánk, de nem mondjuk, mert ez csak egy névsor, ami jól mutat a plakáton és a reklámanyagokban, ám semmit nem ér, ha nem tudnak hozzá egy megfelelő történetet adni. Nem is tudtak! A tavalyelőtt bemutatott film egy unalomig ismert kémtörténet, amiben a különböző titkosszolgálatok legjobb ügynöknői erednek egy terrorszervezet nyomába, hogy megakadályozzák egy titokzatos kütyü megszerzését. Persze van itt átverés, árulás, megtévesztés, meg ami kell, de egyikben sincs egy gramm eredetiség sem, ráadásul a színésznők többsége eleve drámai szerepeiről ismert, az akciózás kevésbé megy nekik, és nem mondom, hogy nem próbáltak beleadni apait-anyait, de nem volt benne semmi meggyőző. Ráadásul a forgalmazó sem feküdt rá túlságosan a marketingre, a film szépen elsuhant a radar alatt egy olyan piacon, amin amúgy is éppen rengeteg a női akció, így a végeredmény kiábrándító lett: a majd’ 70 millió dolláros befektetés csak 27,8 milliót hozott vissza nemzetközi szinten, így a tervezett folytatásról is le kellett mondani.
