Filmes gazfickók, akiket valódi gazemberekről mintáztak

Abszolút logikus dolog egy filmes gonoszt egy valódi gonoszról mintázni, hiszen annak kézzelfogható vonásait bele lehet építeni a karakterbe - csak vigyázni kell, hogy az illető ne tudjon perelni!

A bárányok hallgatnak (1991) - Hannibal Lectert egy mexikói orvos ihlette

A Thomas Harris által megálmodott karaktert, Hannibal Lectert, aki először a Vörös sárkány című regényben, majd az 1988-as A bárányok hallgatnakban tűnt fel, ahol Anthony Hopkins keltette életre Jonathan Demme filmjében, nagyon valós személyről mintázta az író. Az illető ugyanúgy rendkívül intelligens, de nagyon kegyetlen volt, mint Hannibál a Kannibál. Újságírói munkája közben Harris egy mexikói börtönben találkozott egy „Doktor Salazar” nevű férfival, aki megmentette egy rab életét, akit meglőttek. Harris hamarosan megtudta, hogy a férfi, akire úgy emlékezett vissza, mint "egy apró termetű, hajlékony, sötétvörös hajú, rendkívül elegáns úriember", Alfredo Balli Trevino volt, akit azért zártak börtönbe, mert

megölte és apró darabokra vágta a szeretőjét.

Harrist határozottan nyugtalanította a Balli Trevinóval folytatott beszélgetés, ez az érzést beleírta a regénybeli karakter tulajdonságai közé is. Az orvos kilétét és azt, hogyan inspirálta Lecter alakjának létrejöttében betöltött szerepét csak 2013-ban, négy évvel a férfi halála után hozták nyilvánosságra.

Forrás: Orion Pictures / Wikipedia

 

Star Wars: A Jedi visszatér (1983) – Jabbát a Casablanca egyik karakteréről mintázták

A Star Wars-franchise mára már abszolút hivatkozási pontnak számít mind a film világában, mind a popkultúrában, George Lucas franchise-ja maga is sokat kölcsönzött korábbi klasszikus filmekből. Jabba, a Hutt létrehozásánál Lucas a lényt nagyrészt Sydney Greenstreet színész alakításáról mintázta, aki Signor Ferrarit játszotta a Casablancában. Ferrari egy testes, visszataszító figura, aki minden alvilági tevékenységet felügyel Casablancában, ugyanúgy, mint Jabba a söpredék és a gazemberek tárházát, vagyis Mos Eisley-t.

A karakter korai vázlataiban Jabba még fezt is viselt.

A Casablanca hatása tetten érhető Rick Blaine és Han Solo karakterívében, hiszen mindketten Ferrarinak, illetve Jabbának dolgoznak, illetve velük kerülnek szembe. Phil Tippett, a különleges effektusok felügyelője is emlékszik rá, ahogy Lucas elmondta neki, hogyan szeretné, hogy Jabba bábja kinézzen: „Azt kérte, hogy idegen és groteszk legyen, akárcsak Sydney Greenstreet. Ezt az ötletet aztán ehhez a nagy, csigaszerű dologhoz vezettem le, ami csupa lüktető, masszív hús volt.

Forrás: 20th Century Fox / Warner

 

Tortúra (1990) – Annie Wilkes „eredetije” egy csecsemőgyilkos volt

Stephen King regényeihez sok helyről merít ihletet - híres irodalmi utalásairól, de nem zárkózik el attól sem, hogy borzalmas fikcióit a való világ borzalmaihoz kapcsolja. Ilyen például a Misery, amelyben Annie Wilkes ijesztő figuráját – akit Kathy Bates alakított a filmadaptációban – egy igazi gyilkosról mintázta, aki,

ha ez lehetséges, még gonoszabb volt, mint Wilkes.

Genene Jones ápolónőként dolgozott a Bexar Megyei Kórház gyermekgyógyászati osztályán a '80-as évek elején, amikor az általa gondozott újszülöttek a vártnál sokkal nagyobb arányban kezdtek elhalálozni. Miután megvádolták azzal, hogy ő okozta a halálukat, Jones lemondott, és egy másik kórházban vállalt munkát, ahol több kisbaba furcsa légzési problémákkal küzdött, de ők felépültek. Aztán rajtakapták, hogy erős izomlazítót ad be egy 14 hónapos gyereknek, ami végzetes rohamot okozott, és mindenre fény derült. A „Halál angyalaként” ismert Jones nem ölni akar, a célja az volt, hogy az által életveszélybe sodort csecsemőket „megmentse”, és ezzel hőssé váljon, csakhogy sokszor csúszott hiba a számításaiba. Ez a bizarr sztori King figyelmét is felkeltette, aki róla mintázta a Tortúra hősnőjét.

Forrás: Columbia Pictures / Wikipedia

 

Star Wars: Baljós árnyak (1999 ) – Palpatine nem más, mint Richard Nixon

A Star Wars-sorozat tele van történelmi utalásokkal, és a legtöbb rajongó azt feltételezi, hogy az ördögien gonosz Palpatine császárt egy valós diktátorról, Hitler vagy Pinochetről mintázták. George Lucas azonban egy teljesen más nevet szokott emlegetni vele kapcsolatban, egy amerikai elnökét. Ahogy Lucas fogalmazott: „Egy politikusról van szó. Richard M. Nixon a neve. Felforgatta a szenátust, végül átvette az irányítást és a birodalom oldalára állt. Tényleg nagyon gonosz volt, de úgy tett, mintha nagyon rendes lenne.” Lucasban először a 70-es évek elején fogant meg a történetnek ez a része, amikor tombolt a Watergate-botrány, és Nixon az újraválasztásáért kampányolt, majd

újra elővette ezt a vázlatot, amikor az előzményfilmeket készítette a 2000-es évek elején.

Ami Nixon történetében a leginkább izgatta az volt, hogyan válnak a demokráciák diktatúrává. Mert a demokráciákat nem megdöntik, hanem megadják magukat. Vagy, ahogy Padme Amidala mondta Palpatine legfelsőbb kancellárrá történő megválasztásakor: „Hát így hal meg a szabadság... dübörgő tapsvihar közepette.”

Forrás: 20th Century Fox / Wikipedia

 

Casino Royale (2006) - A Bond-gonosznak egy okkultista volt az előképe

Aleister Crowley híres okkultista volt – talán a leghíresebb a maga korában– és számos titkos társaság és mágikus mozgalom kulcsfigurája. Már életében hírhedtté vált, a világ leggonoszabb embere címmel illették, és gyakran vált a média támadásainak célpontjává, ami nem volt kifejezetten ellenére. 1941-ben, miközben a haditengerészeti hírszerzésnél dolgozott, Ian Flemingnek, James Bond „atyjának” lehetősége nyílt kihallgatni a magas rangú nácit, Rudolf Hesst, aki

Hitlerhez hasonlóan vonzódott a paranormális jelenségekhez,

ezért igénybe vette Crowley segítségét. Így lett az 1947-ben elhunyt Crowley Bond első gonosztevőjének, Le Chiffre-nek az ihletforrása. Le Chiffre, akit a 2006-os filmben Mads Mikkelsen játszott, előszeretettel szív magába egzotikus bódító anyagokat és egy sötét, háttérben meghúzódó erőt szolgál, nem Crowley szellemét idézte meg, de egyben sablonként is szolgált a franchise minden jövőbeli gonosztevője számára. Vagyis Crowley nem csupán az első Bond-gonosz számára szolgált inspirációként, hanem mindegyiknek.

Forrás: Sony Releasing / Wikipedia

 

A Gyűrűk Ura - A király visszatér (2003) – Gothmogot, az ork vezért Harvey Weinstein ihlette

Harvey Weinstein egykoron Hollywood egyik legbefolyásosabb producere volt, a karrierje azonban derékba tört 2017-ben. Harvey és Bob Weinstein cége, a Miramax rendelkezett eredetileg J.R.R. Tolkein könyveinek megfilmesítési jogával, ám az 1990-es évek közepére a testvérpár arra jutott, hogy a regények megfilmesíthetetlenek. A Miramax végül megengedte Peter Jackson rendezőnek, hogy elvigye a filmtervét más stúdiókhoz is – viszont csak azzal a feltétellel, hogy mindössze egyetlen hétvége erejéig házalhat másoknál, és ha az új stúdió beleegyezik, akkor mindhárom filmet egyszerre kell leforgatnia.

Weinstein biztos volt benne, hogy ilyen kemény feltételek mellett nem sikerül senkivel sem megállapodást kötni.

Legnagyobb meglepetésére azonban Robert Shaye a New Line Cinemánál rögtön felkarolta A Gyűrűk Ura-trilógia tervét, amely végül egy dollármilliárdokat fialó, elismert mozis franchise lett. Jackson efféle „jókívánságként” az egyik legvisszataszítóbb orkvezér, Gothmog arcát Weinsteinről mintázta.

Forrás: Skynews / New Line Cinema

 

Harry Potter és a bölcsek köve (2001) - Perselus Piton professzort  J.K. Rowling kémiatanáráról mintázta

Mire John Nettleship rájött, hogy egykori tanítványa, J.K. Rowling az Alan Rickman által játszott Perselus Piton professzor gonosz alakját rá alapozta a Harry Potter könyvekben, Piton már ismert név volt – és addigra már minden barátja és családtagja rájött a dologra. Nettleship a 70-es években kémiából tanította Rowlingot a Wyedean Középiskolában, Piton ikonikus, középen elválasztott fekete fürtjeit viselte, és kissé ijesztő karakter volt. Nettleship, aki 2013-ban hunyt el, a jelek szerint büszke volt alteregójára:

„Azt hiszem, valóban kicsit olyan voltam, mint Piton professzor a könyvekben – megköveteltem a kemény tanulást, nehezen viseltem az ostobaságot. Nem tudom, hogy az írónő valóban félt-e tőlem, de a kémiát érezhetően különösen utálta – nem tudom, hogy ebből mennyi szólt a tantárgynak és mennyi a tanárnak.”

Bár Rowling azt állítja, hogy Piton karakterét három különböző ember ihlette meg, de egyértelmű, hogy a karakter legerősebb vonásait, beleértve a fizikai megjelenését Nettleshiptől kölcsönözték - aki ugyan nem volt gonosz, de kellemes emlékeket sem hagyott az írónőben.

Forrás: Warner Bross / Wikipedia