„Ha meglátom, behúzok neki egyet” – Íme a színész, aki utált Jack Nicholsonnal dolgozni

  • PORT

Jack Nicholson az a fajta hollywoodi sztár, akit szinte minden kollégája istenít.

Legalábbis a legtöbb színész tényleg odáig van érte, Tom Cruise például nagyon megkedvelte az Egy becsületbeli ügy forgatásán, és mindenhol azt mesélte, hogy Nicholson mennyire nagylelkű partner volt. Matt Damon A téglában dolgozott vele, és utólag arról beszélt, Nicholson milyen apró rögtönzésekkel tudta még gonoszabbá és nyugtalanítóbbá tenni a karakterét. Volt ugyanakkor valaki, akit a színész karizmája egyáltalán nem bűvölt el, sőt kifejezetten megutálta. 

Egész pontosan John Belushi komikusról van szó, aki az Irány délre forgatásán akadt ki nagyon Nicholsonra. A filmben Nicholson volt a főszereplő, valamint ez volt a színész első rendezése is. A könnyed western-komédia viszonylag jól sült el, már ami a fogadtatását illeti, ám a kritikusok már akkor is megjegyezték, hogy Belushit nagyon háttérbe szorították az alkotásban, holott a film megjelenésekor (1978) ő már Hollywood ünnepelt sztárja volt. Azt is nehezményezték, hogy Nicholson gyakorlatilag az egész filmet saját magára építette, másnak pedig nem igen hagyott lehetőséget érvényesülni.

John Belushi a '70-es évek ünnepelt sztárja volt
John Belushi a '70-es évek ünnepelt sztárja volt / Forrás: Getty Images / Richard E. Aaron / Contributor

 

Ezzel Belushi is tisztában volt, és nehezen is tudta megemészteni a történteket. Később az eset kapcsán eléggé nyersen fogalmazott: 

Jack úgy bánt velem az Irány délre forgatásán, mint a szarral. Utálom. Ha meglátom, behúzok neki egyet.”

Belushi nem az a típus volt,  akit statisztaként lehetett szerepeltetni a háttérben. Nicholson azonban úgy tűnik, inkább magát szerette volna fényezni, és ezzel elszalasztott egy ritka lehetőséget, hogy igazán kiaknázza a ’70-es évek egyik legnagyobb komikusában rejlő lehetőségeket. Persze kérdés, hogy Belushi egyáltalán miért vállalta el a szerepet, hiszen minden bizonnyal olvasta a forgatókönyvet...nos, erre a kérdésre sajnos a választ már sosem fogjuk megtudni, hiszen Belushi sajnos idejekorán, 1982-ben tragikus körülmények között, kokain és heroin túladagolás következtében elhunyt, mindössze 33 éves volt. 

via Far Out 

Nyitókép: Getty Images / Kevork S. Djansezian / Contributor