Hamarosan újraélhetjük a taxisblokádot

Félidejéhez érkezett a Blokád című magyar történelmi film forgatása, és nyilvánosságra hozták az első előzetest is a tervek szerint 2022. október 27-én mozikba kerülő alkotáshoz.

A Blokád című filmben Antall József, Magyarország első szabadon választott miniszterelnöke a rendszerváltás után, alig fél évvel beiktatását követően

élete legnehezebb próbatételével találja szemben magát:

taxisok tüntetnek az Országháznál a drasztikus benzináremelés ellen.

A demokráciából hamar kiábrándulva blokád alá vonják a várost, majd hamarosan az egész országot. Az ellenzék melléjük áll és forradalomra buzdít. A köztársasági elnök, a sajtó, a közhangulat velük szimpatizál, a karhatalom pedig magára hagyja a népszerűtlen intézkedések miatt népszerűtlen kormányt.


Antall József, az egykori 56-os forradalmár hirtelen a barikád másik oldalán találja magát. Magára maradva, frissen műtve, egy kórteremben. Mit tegyen, hogyan, milyen eszközökkel lesz képes ezt a helyzetet megoldani? A film nemcsak a taxisblokád négy napjának krónikája: a kulisszák mögötti küzdelmekbe, alkukba és a válságot kezelő, a demokráciáért küzdő miniszterelnök magánéletébe is bepillantást enged.

A Blokád főszerepeit a néhai miniszterelnököt fiatal, illetve idősebb korában megformáló ifj. Vidnyánszky Attila és Seress Zoltán mellett Gáspár Tibor, Szacsvay László, Végh Zsolt, illetve Tóth Ildikó játsszák. A forgatókönyvet az Apró meséket, a Félvilágot, az Örök telet, A berni követet és A vizsgát jegyző Köbli Norbert írta. A film képi világáért a Hurok, az Így vagy tökéletes, az Apró mesék és a Post Mortem operatőre, Nagy András felel, a rendező pedig a dokumentumfilmes Tősér Ádám (A Hópárduc talpra áll).


(via Good Option PR)

 

Pokorny Lia az I Love You Babyt énekelte a SZESSÖN próbatermében, amivel Tomi és Jancsó simán fel is vehette volna helyben megalakult zenekarukba.