Heath Ledger ötlete volt, hogy a Lovagregényben a David Bowie-számra táncoljanak

A film bemutatásának huszadik évfordulója alkalmából a rendező, Brian Helgeland megosztott pár érdekes kulisszatitkot.

Május 11-én volt húsz éve, hogy bemutatták a Heath Ledger és Shannyn Sossamon főszereplésével készült középkori vígjátékot – a jeles alkalomból a Vulture készített interjút a rendezővel, Brian Helgelanddal és Sossamonnal. Az egyik legérdekesebb dolog, amit a direktor elmesélt, a film híres táncjelenetéhez kapcsolódik.

A jelenetben azt láthatjuk, hogy a Rufus Sewell által megformált Adhemar gróf felkéri a főhőst, hogy mutassa meg, milyen táncot járnak arra, ahonnan ő érkezett. Ledger karaktere, William elkezd valamit bénáskodni, majd Jocelyn siet a segítségére, és sikerül is együtt valami épkézláb koreográfiát előadniuk. És ahogy a táncolókat nézzük,

az addigi középkori muzsika egy ponton átvált David Bowie Golden Years című számába.

Helgeland pedig most elmesélte, hogy ő eredetileg a KC and the Sunshine Band Get Down Tonight című slágerével akarta aláfesteni a képsort, de a néhai színész elkezdett kampányolni nála a Bowie-dallal.


„Azonnal meg lehetett mondani, ha Heath rá akart venni valamire. Felöltötte magára ezt a kisfiús bájt, teljesen, mintha 9 éves lenne,

és közben ott volt az arcán az a csibészes mosoly”

– mesélte a direktor. „Győzködött, hogy a dalnak ugyanaz a tempója, szóval működni fog. Azt mondta, hogy ne menjek oda a próbára, ők betanulják így is, aztán majd megnézem mindkét verziót, és az alapján eldönthetem. Egyenesen kizártnak tartotta, hogy ne értsek egyet vele. És úgy adta elő az egészet, mint valami jogi ügyet” – tette hozzá az alkotó.

Annak ellenére, hogy a jelek szerint Ledger nagyon meggyőző lehetett, az is sokat segített a dolgon, hogy Stuart Hopps koreográfus is a sztár mögé állt a kérdésben. „Úgy gondoltam, jó ötlet a Bowie-választás, és miközben a táncmozdulatok ugyanazok maradtak, a zene miatt egy sokkal modernebb érzetet tudtam kölcsönözni a koreográfiának, és a színészek is jobban tudtak mozogni rá” – nyilatkozta a Vulture-nek e-mailben a koreográfus.

Forrás: InterCom


Brian Helgeland pedig a Bowie-eset mellett is arról számolt be, milyen imádni való volt a néhai Heath Ledger a forgatáson. „Egyszerűen mindenki beleszeretett, fiúk, lányok egyaránt. Mindenki megszerette, ő pedig mindenkit viszontszeretett” – mondta a rendező, aki szerint a színész nagyon jól érezte magát a forgatáson, és annak idején azt mondogatta neki, hogy

olyan érzés a filmet néznie, mintha egy fotóalbumot nézegetne, mert mindegyik jelenetről eszébe jut, milyen közös móka történt alatta, és hogy vajon épp másnaposak voltak-e a forgatása alatt.

A teljes interjút itt olvashatjuk el.


(via IndieWire)