Evangeline Lilly A Hangya és a Darázs után a csupa csajos Bosszúállókban is benne lenne.
Amerikában július 6-tól kerül mozikba az idei év egyik legjobban várt szuperhősfilmje, A Hangya és a Darázs, így addig biztos, hogy minden nap kapunk majd a filmhez valami kedvcsináló videót vagy exkluzív infót a marketingkampány részeként. Most például egy látványos verekedős jelenet került ki a netre, amiben Darázs (Evangeline Lilly) csap össze az új főgonosszal, Ghosttal (Hannah John Kamen). A bunyó érdekessége nemcsak az, hogy mindkét szereplő vagány nő, hanem az is, hogy mindketten rendelkeznek a Pym Műveknek kicsinyítő-nagyító felszereléseivel, így tetszőlegesen változtathatják a méretüket, váratlanul átszaladva például az asztal alatt, amit utána megnőve rárúgnak a másikra!
Evangeline Lilly a napokban a Comicbook.comnak adott interjújában megerősítette: a Marvel-blockbusterek 4. fázisában a női szuperhősök lesznek előtérbe tolva. Sőt, a színésznő azt a projektet is felemlegette, amiről korábban már Thessa Thompson is lelkesen mesélt: van egy csupa női szuperhősből álló Bosszúállók-filmterv, Evangeline Lilly és a kolléganői pedig folyamatosan győzködik a Marvel-filmek atyaúristenét, Kevin Feige producert, hogy adjon nekik végre zöld utat. Márt csak azért is, mivel a Hangya 3 sztorija ugyan már megvan, de a film egyelőre nem szerepel a Marvel közeli tervei között.
A csajos Bosszúállók ötlete amúgy nem is annyira ördögtől való dolog, hiszen van is egy ilyen női szuperhőscsapat a Marvel képregényekben: Lady Liberators a neve. A vezetője a Valkűr alakját felvett asgardi Varázslónő volt, a csapattagok pedig Darázs, a Skarlát Boszorkány, a Fekete Özvegy és Medúza.
A magyar mozik amúgy sajnos majd csak július 26-ától vetítik A Hangya és a Darázst. Ez állítólag amiatt van, mert a Disney direkt jóval későbbre tetette a premier időpontját azokban az országokban, ahol a foci vb-t kiemelt figyelemmel követi a lakosság, és esténként inkább meccseket néz új mozifilmek helyett. (via Geektyrant & Movieweb)