Hurrá, Henry Cavillből állítólag ismét Superman lesz!

De nem Az acélember 2-ben, hanem valamelyik másik DC-szuperhősfilmben fogja újra Clark Kentet alakítani.

Bizonyára sok DC-képregényrajongó lett szomorú, amikor Henry Cavill úgy döntött, egy időre szögre akasztja Superman piros köpönyegét, és nem kíván részt venni a Warner boszorkánykonyháján készülő, újabb szuperhősfilmek munkálataiban. 2018-ban kezdtek el ugyanis olyan pletykák keringeni, hogy a most 37 éves sztár benne lett volna a Shazam 2-ben és egy újabb Superman-filmben is, de nem tudtak megegyezni az anyagiakban, ezért a Warner úgy döntött, hogy akkor inkább az Acélember helyett Wonder Womant (valamint Supergirlt) fogják előtérbe tolni, Cavill pedig mehet Isten hírével Vajákot forgatni, hiszen a stúdió szerint úgyis eljött a fekete Superman (Michael B. Jordan) ideje. Ezeket az értesüléseket akkor sem a színész, sem a stúdió nem kommentálta hivatalosan. Sőt, kijött egy olyan közlemény is, hogy továbbra is kitűnő a felek között a munkakapcsolat (Cavill pedig egy Superman-figurával is bohóckodott az Instagramján).

Forrás: Port.hu

Azóta eltelt két év, és bár az Acélember 2 valóban nincs napirenden, az olyan jól értesült mozimagazinok, mint a Deadline és a Variety produkcióközeli forrásokra hivatkozva írták meg: Henry Cavill visszatér a Warner kebelére, és ha nem is lesz belőle főszereplő, de bizonyosan láthatjuk majd az alábbi filmek valamelyikében (vagy akár az összesben):

  • az új Suicide Squad,
  • a Robert Pattinson-féle új Batman,
  • Shazam 2,
  • The Flash,
  • vagy esetleg Dwayne Johnson saját Shazam spin offja, a Black Adam.

Henry Cavill egyébként már 2019 decemberben meglebegtette a Men’s Health gyúrósmagazinnak adott interjújában, hogy vissza fog térni Supermanként:

A köpeny még mindig a szekrényemben van. Még mindig az enyém. Nem fogok csöndben ücsörögni a sötétben, mikor körülöttem ennyire zajlik az élet. Nem mondtam le a szerepről. Sok dolgot meg tudok még tenni Supermanként, mert még sok történetet el kell mesélni.

(via Consequenceofsound.net & NME.com)