Így emlékeznek Joel Schumacherre a kollégái

Június 22-én, 80 éves korában, rákbetegségben elhunyt Az elveszett fiúk, az Összeomlás és a Ha ölni kell rendezője. Mások mellett Kiefer Sutherland, Emmy Rossum és Kevin Smith emlékeztek meg róla.

Az 1939-ben New Yorkban született Schumacher filmes karrierje előtt a divatiparban dolgozott. Miután végzett a Parsons designiskolában és a Fashion Institute of Technologyban (illetve már az iskola alatt is) ruhát és csomagolást tervezett a Revlonnak, és kirakatrendező is volt. A hetvenes évek elején került be a film világába: több filmnek is ő volt a jelmeztervezője, köztük például Woody Allen A hétalvó és Belső terek című alkotásainak.

1974-ben az alkotó megrendezte első tévéfilmjét (Virginia Hill), 1981-ben pedig sor került nagyjátékfilmes debütálására is: ez volt a Csökke-nő című sci-fi vígjáték Lily Tomlinnal és Charles Grodinnal. A nagy áttörést Joel Schumacher számára az 1985-ös Szent Elmo tüze, illetve a két évvel később bemutatott Az elveszett fiúk hozta meg.

Kiefer Sutherland és Joel Schumacher egy 2014-es filmfesztiválon. Forrás: Eugene Gologursky / Getty Images

 

A kilencvenes években a direktor olyan filmeket rendezett, mint az Egyenesen át, az Összeomlás, Az ügyfél, a Ha ölni kell vagy a 8mm, ezenkívül ő vette át Tim Burtontől a Batman franchise-ot, a Mindörökké Batman (1995) és a Batman és Robin (1997) elkészítésével, amiket camp stílusban rendezett meg, de nem arattak osztatlan sikert. A fülke és Az operaház fantomja után utolsó nagyjátékfilmes rendezése a 2011-es Túszjátszma volt, Nicole Kidman és Nicolas Cage főszereplésével, utolsó munkája pedig a Kártyavár című sorozat két 2013-as epizódjának a leforgatása.

„Ma a korai órákban egyik legkedvesebb barátom és filmkészítő partnerem, Joel Schumacher eltávozott, a rákkal folytatott egyéves küzdelem után. Életöröme, lelkesedése és tehetsége életem végéig megmarad a szívemben és az emlékezetemben.

Joel nemcsak lehetőséget, de életre szóló leckét adott nekem az olyan filmek megrendezésével, mint Az elveszett fiúk, az Egyenesen át, a Ha ölni kell vagy A fülke.

A kézjegy, amit a modern kultúrán és filmen hagyott, örökké él. Hiányozni fogsz, barátom” – írta a rendezőről Kiefer Sutherland, a felsorolt filmek szereplője a Twitteren.

„Jelenleg is a könnyeimmel küszködöm, mivel megtudtam, hogy Joel Schumacher meghalt. Erős volt. Különleges. Kreatív. Intenzív. Szenvedélyes.

Óriási szerepe volt az életem alakításában. Nincsenek szavak”

– emlékezett Emmy Rossum, Az operaház fantomja női főszereplője. Kevin Smith, a Shop-stop rendezője (és nagy képregényrajongó) pedig azt elevenítette fel, amikor kilátogathatott a Batman és Robin forgatására, ahol Schumacher nagyon szívélyesen fogadta, és jót pletykáltak. „A Csökke-nőt a mai napig fontos kábeltévés klasszikusnak tartom, de nagyon szeretem a Szent Elmo tüzét, Az ügyfelet és a Hibátlanokat is” – zárta közleményét Smith.


(via Independent, NME)