Így lepte meg Jim Carrey Dumb és Dumber-beli partnerét

Induljon jól a napod: ki ne hagyd a komikus és Jeff Daniels vicces, megható és szívmelengető találkozását Conan O’Brien talkshow-jában!

A Conan show-nak eredetileg Daniels volt a meghívottja, aki új sorozatát, a The Looming Towert érkezett promotálni, de értelemszerűen szóba került a színész legsikeresebb filmje, a Dumb és Dumber is. És ahogy a műsorvezető és a sztár belevágtak a beszélgetésnek ebbe a részébe, egyszer csak megjelent a színpadon Jim Carrey – aki csakugyan meglepetésvendég lehetett, hiszen Daniels arcán őszinte meglepettség és persze színtiszta öröm látszik.

A két kolléga ezután jól megölelgette egymást, idióta táncot lejtettek, majd Carrey is helyet foglalt a kanapén, és O’Brien ezt követően kettejüket kérdezgette. A beszélgetésnek pedig a nagy találkozás pillanatához hasonlóan szintén minden perce arany, hiszen a felek egyrészt jókedvűen nosztalgiáznak, másrészt vidáman froclizzák egymást (Carrey például úgy nyilatkozik barátja új munkájáról, a már említett The Looming Tower című súlyos, 9/11-es történelmi drámáról, hogy az is nagyon viccesnek tűnik).

Szóba kerül természetesen az is, milyen elképesztő kettejük között a kémia, és ez az interjú tanúsága szerint egyáltalán nem kizárólag a vásznon működik, hanem civilben is. Daniels és Carrey minden közös megmozdulása nagyon őszintének tűnik, amit kifejezetten üdítő figyelni a kortárs szórakoztatóipar viszonyai között.

Carrey egyébként azért tartózkodott a közelben, mert éppen volt egy közös munkája Conan O’Briennel: együtt vettek fel egy szkeccset a komikus Kidding című új sorozatához, ami még az idén megérkezik a Showtime-ra. A keserédes széria egy gyerekműsor házigazdájáról szól, akinek szembesülnie kell a világ kegyetlenségével, amikor családja elkezd széthullani. A széria rendezője nem más, mint Michel Gondry, aki korábban az Egy makulátlan elme örök ragyogásában dolgozott együtt Carrey-vel.


(via Uproxx)