Így néz ki a Sicario folytatása!

Azt ígérték, a Soldado még az előzményfilmnél is sötétebb és erőszakosabb lesz, ami a jelek szerint össze is jött. A kérdés, Emily Blunt távozta és egy új rendező bevonása mit változtat meg?

A 2015-ös Sicario - A bérgyilkos nem csak az év egyik legjobb filmje volt, hanem az évek óta sikertelenül zajló és egyre több áldozatot követelő, egész Mexikót vérbe borító drogháborút bemutató talán legjobb munka. Nem csoda, hogy a három Oscar-jelölést összeszedő, a kritikusok által egekbe dicsért alkotás bemutatása után alig egy hónappal jelentették be, hogy folytatás készül, és az is kiderült, hogy a készítők trilógiában gondolkodnak, és az új rész címe Soldado lesz.

Azt is megtudtuk, hogy az eredeti főszereplő Emily Blunt nem tér vissza, mivel az ő története nagyjából véget ért, de a francia-kanadai Denis Villeneuve is más elfoglaltságot talált magának, hiszen menet közben megrendezte Érkezés című drámáját és a Blade Runner új részét. A helyére egy krimispecialista olasz rendezőt hoztak, Stefano Sollimát (A.C.A.B. - Minden zsaru rohadék), és bár a fél stábot lecserélték, a két legfontosabb férfi főszereplőt megtartották, és végül is ez számít a leginkább. A cinikus és viharvert, de rendkívül hatékony CIA ügynök, Matt Graver szerepében visszatér Josh Brolin, akárcsak jobb kezét, a könyörtelen kolumbiai Alejandrót alakító Benicio Del Toro, akik hivatalos felhatalmazással piszkos háborút hirdetnek a mexikói drogkartellek ellen.

Merthogy a fránya mexikóiak nem elégednek meg a drogcsempészettel, a fegyveres leszámolásokkal és a kegyetlenkedéssel, hanem elkezdenek terroristákat átdobni az Egyesült Államokba. A gyártó Sony által most kiadott első kedvcsináló előzetesben látjuk is a határon áthatoló fegyvereseket, egy öngyilkos merénylőt és egy sor imaszőnyeget, amire az amerikai kommandósok a sivatagban rábukkannak. A válaszlépés a kartellek egymásnak ugrasztása és az egyes vezetők kiiktatása – ami így, filmes sztoriként jól hangzik, de tudtommal ezzel próbálkozik az USA vagy tíz-tizenöt éve, és az eredmény katasztrofális. A film az viszont csak film, és reméljük, a Soldado, amit helyenként Sicario 2: Soldado címen emlegetnek, felér majd az első résszel. Benicio Del Toro mindenesetre itt is kitesz magáért, ahogy (megint) végez az egyik főnökkel.

Persze érkeztek új szereplők is, a tinisztár Isabela Moner , aki itt egyáltalán nem néz ki tinisztárnak, Christopher Heyerdahl, a veterán Matthew Modine és Catherine Keener, mint CIA főnök, amiből még akármi lehet. A kép és a hang mindenesetre gyönyörű és hatásos – az előbbiért Roger Deakins helyett a szintén nagyra értékelt Dariusz Wolski felel, a zeneszerző pedig az izlandi Hildur Guđnadottir, a forgatókönyvet pedig megint az azóta nagyon is befutott Taylor Sheridan írta, aki időközben egy Oscar-jelölést is hazavihetett A préri uraiért és a Wind River - Gyilkos nyomon révén saját rendezéssel is jelentkezett. A Soldadót Amerikában 2018. június 29-én mutatják be, és nagyon dühösek leszünk, ha hozzánk nem jut el.