Iszonyú menő szerepet kapott a Furiosában a sokat csúfolt kisfiú

Idris Elba és Tilda Swinton után most Anya Taylor-Joy forgatott együtt a törpenövésű Quaden Bayles-szel.

Quaden Bayles még 2020-ban tűnt fel a közösségi médián egy azóta törölt videóban, ahol egy akkor kilencéves, törpenövésű kisfiú keservesen

zokogva mondta benne, hogy meg akar halni, mert az osztálytársai folyton bántják és kigúnyolják a külseje miatt.

Bayles a törpenövés egyik fajtájával, achondroplasiával született, az osztálytársai a magasságával és a kinézetével gúnyolták, a lányok pedig a fejét paskolták, ahogy a kiskutyákkal szokás. A fiúcska az állandó zaklatások miatt már többször kísérelt meg öngyilkosságot, először hatéves korában, miután nagyapja meghalt.

A videót látva az emberek összefogtak, hogy boldoggá tegyék Bayles-t, pénzt gyűjtöttek neki, hogy elmehessen Disneylandbe, és hírességek üzentek neki, bátorították, és hősnek nevezték. Legutóbb pedig valóban hős is lett, hiszen George Miller legújabb Mad Max-filmjében, a Furiosában kapott fontos szerepet. Bayles nem először dolgozott együtt Millerrel, hiszen már a Háromezer év vágyakozás című filmben is szerepelt Idris Elba és Tilda Swinton oldalán.

A Furiosában egy hadfiút alakít, akinek egy hatalmas csatakamion végén lévő buzogányt kell beindítania.

Végül sikerrel jár, de ezért nagy árat kell fizetnie: hősi halált hal. Bayles ahhoz képest, hogy mellékszereplő, elég hosszú játékidőt kap a filmben. 

Korábbi cikkünk a témában

Mára szebb lett a világ: rengetegen összefogtak, hogy boldoggá tegyék a kigúnyolt kisfiút

Az emberek elárasztották szeretettel, és híres színészek is kiálltak a megalázott törpenövésű kisfiú mellett, aki egy videóban keservesen zokogva azt mondta, hogy meg akar halni, mert az osztálytársai folyton bántják és kigúnyolják a külseje miatt.

Tovább