Itt az új Esőember, Robert De Niróval - TRAILER

Kijött egy előzetes az Ezra című dramedyhez, amelyben a színész egy autista kisfiú nagyapját játssza.

Tony Goldwyn rendezése tavaly szeptemberben mutatkozott be a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon, és idén május 31-én kerül az amerikai mozikba (a magyar premierről egyelőre nincs hír). A De Nirón kívül is igazi sztárparádét felvonultató film (Bobby Cannavale, Rose Bryne, Whoopi Goldberg, Rainn Wilson, Vera Farmiga) egy standup komikusról, Maxről szól (Cannavale), aki megosztva neveli volt feleségével (Byrne) autizmus spektrumzavarban szenvedő 11 éves kisfiukat, Ezrát.

Nem segít a dolgon, hogy Max (De Niro) az apjával lakik, és egy szép nap egy kecsegtető fellépés miatt az ország másik pontjára kell utaznia. A férfi úgy dönt, az utazásra magával viszi Ezrát is. Tony Goldwyn (aki a Ghost főgonoszából avanzsált rendezővé, és egy sor széria mellett olyan filmeket jegyez, mint a Séta a Holdon vagy A csábítás elmélete) Tony Spiridakis (Együtt a banda, Ugrása készen) forgatókönyve alapján dolgozott.


Az Ezra azonban egyedi vonásaival együtt is, talán afféle főhajtásként, több ponton is emlékeztet minden idők leghíresebb autizmus témájú filmjére, az Esőemberre. Az autista szálon kívül egyezés, hogy mindkét mű road movie, azaz egy-egy utazás áll a középpontjukban, és újabb hasonlóság, hogy ezt az utat bizonyos körülmények miatt nem repülővel, hanem autóval kell megtenniük.

A trailer tanúsága szerint az ellenkező nemmel való találkozás is szerepet kap mind az Esőemberben, mind az Ezrában, de ami sokkal fontosabb párhuzam, hogy a filmek középpontjában álló utazás valamilyen módon sorsfordítónak bizonyul. A torontói premier után kijött kritikák egyébként elsősorban az érzékeny rendezést és a szuper színészi összjátékot dicsérték.

Az egyébként már az előzetesből is látszik, hogy Cannavale minden bizonnyal élete alakítását nyújtja a megható mesében.


(via The Hollywood Reporter)

 

Ez is érdekelhet

5 film, amitől kicsit másképp látjuk a fogyatékossággal élőket

A fogyatékos emberek világnapján olyan alkotásokat mutatunk be, melyek segíthetnek a nézőknek is megérteni, milyen lehet a fogyatékossággal élők élete.

Tovább