Itt van Angelina Jolie filmjének szívfacsaró előzetese

Már az előzetesből is kiderül, hogy sírni fogunk. Pláne annak tudatában, hogy a film megtörtént eseményeket dolgoz fel.

A film Loung Ung, Kambodzsában született, amerikai írónő visszaemlékezésein alapszik: egy kambodzsai kislány történetét meséli el, akit arra kényszerítettek, hogy gyerekkatona legyen.

Már a film címe First They Killed My Father, vagyis Először az apámat ölték meg - is borzasztó eseményeket sejtet: a hetvenes években játszódó történetben egy kambodzsai kislány sztoriját ismerhetjük meg. Ez az időszak a vörös khmerek rémuralmáról hírhedt: az 1970-es években Pol Pot vezetésével az egyik legvéresebb diktatúrát hozták létre az országban, uralmuk alatt nagyjából 3 millió embert öltek meg Kambodzsában.

Loung Ung ugyanezzel a címmel írta meg visszaemlékezéseit, azt, hogy Pol Pot és a vörös khmerek rémuralma hogyan törte ketté gyermekkorát, és miféle borzalmakon kellett keresztülmennie. Elszakították családjától, majd katonának kellett állnia, hogy túléljen.


A filmet a Netflixen lehet megnézni majd, a premier szeptember 15-én lesz. Ez lesz Angelina Jolie negyedik mozifilmje, melyet ő rendezett.

via rollingstone.com