Jim Carrey újra nekifut a thrillernek

Kijött egy előzetes a sztár Dark Crimes című bűnügyi filmjéhez. Első blikkre nagyon jónak tűnik!

A komikusról mostanában inkább képzőművészeti tevékenysége kapcsán lehetett hallani, így kisebb fajta szenzáció, hogy megint filmfőszerepben látható. Ez egyébként négy év, azaz a Dumb és Dumber kettyó óta az első mozis főszerepe.

Az angol-lengyel-amerikai koprodukcióban készült Dark Crimesban Carrey egy Tadek nevű gyötrődő rendőrtisztet játszik, aki észreveszi, hogy egy híres író, Krystov Kozlow (Marton Csokas alakítja) regényében olvasottak megdöbbentő hasonlóságot mutatnak több megoldatlan gyilkossági és szexuális bűncselekménnyel, méghozzá olyan részletekben, amikről egyedül a gyilkos tudhatott.

Tadek beleveti magát a nyomozásba: ennek során macska-egér játék alakul ki közte és az író között, amibe Kozlow barátnője, a csábító szexmunkás, Kasia (Charlotte Gainsbourg) is belekeveredik. A most nyilvánosságra hozott előzetes alapján a Dark Crimes a Fincher-féle A tetovált lány-remake nyomdokain halad, de hangulatában a skandináv bűnfilmekre is erősen emlékeztet.

Carrey-t legutóbb a 2007-es A 23-as szám című félresikerült filmben láthattuk thrillerben szerepelni, amelyben az ő alakítása is csapnivaló volt. A trailer alapján ezúttal mind a film, mind a sztár játéka sokkal jobbnak ígérkezik. Bár kicsit gyanús, hogy a Dark Crimes már 2016-ban elkészült (be is mutatták a Varsói Filmfesztiválon), hivatalos forgalmazásba viszont csak most fog bekerülni, ráadásul először, április 19-én csak egy DirectTV nevű amerikai műholdas csatornán debütál, ezt követően pedig május 18-án kerül limitáltan a mozikba, és azzal egy időben több fizetős VoD-csatornára.

Jim Carrey A 23-as számban. Forrás: InterCom

 

Mindennek azonban nem biztos, hogy minőségi okai vannak, hiszen a Dark Crimesnak (amely az IMDb adatbázisában még True Crimes címen fut) az a Brett Ratner volt az egyik producere, akit tavaly ősszel fél tucat nő – köztük például Natasha Henstridge és Olivia Munn színésznők – vádolt meg szexuális zaklatással (minek következtében a napokban a Warner szerződést is bontott vele). Így könnyen lehet, hogy a forgalmazó csak arra várt, hogy csituljon egy kicsit a botrány.


(via IndieWire)