Jöhet az új Szelíd motorosok

Erre nem számítottunk: reboot készülhet Dennis Hopper kultklasszikusából.

Dennis Hopper és Peter Fonda az amerikai ellenkultúra egyik első meghatározó filmjét készítették el 1969-ben. A rendező Hopper és az író, producer Fonda maguk játszották a két hippi motorost, akik egy jól sikerült drogüzlet után motorra szállnak, és különösebb cél nélkül elindulnak Los Angelesből New Orleans felé, és közben megismerkednek egy alkoholista ügyvéddel, akit Jack Nicholson alakít.

A Szelíd motorosokat a bemutatója óta kultikus tisztelet övezi, és eszébe sem jutott senkinek, hogy egy ilyen szerzői vízióból rebootot lehetne vagy kellene készíteni – egészen mostanáig, a Variety értesülései szerint ugyanis már fejlesztés alatt áll a projekt.

A reboot mögött álló producerek jelenleg írókat és/vagy rendezőket keresnek, hogy a történetet a modern időkre aktualizálják az eredetihez hasonló szellemben. (A minta állítólag az, ahogyan a Ryan Coogler-féle Creed nyúlt a Rocky örökségéhez.)

A célunk az, hogy az ellenkultúra és a szabadság azon narratívájára építsünk, amit az eredeti hagyott ránk, és a mai fiatalok számára egy olyan filmet készítsünk, amely komoly figyelmet szentel a saját ellenkultúrájuknak és kihívásaiknak"

- mondta Maurice Fadida a Varietynek.

"Amit a mai fiatalok a mindennapjaikban tapasztalnak, az az idősebb generációk számára őrültségnek tűnhet, de nagyon is könnyen társadalmi normává válhat, ahogy az a hatvanas évek végének kulturális változása esetében is történt. Reméljük, hogy szerepet játszhatunk ebben a váltásban.”

A Szelíd motorosok annak idején két Oscar-jelölést kapott, és versenyben volt a cannes-i filmfesztivál Arany Pálma-díjáért is. Emellett óriási üzleti siker lett, 60 millió dolláros bevételt hozott a mozikasszáknál, miközben a büdzséje csak 400 ezer dollár volt.

Via: Variety