Jumanji - A következő szint – Nem hiszed el, mivel dobták fel az új részt!

  • Vízer Balázs

Nem egy kiöregedő akciósztárral, és nem egy csodaszép bombázóval, nem egy Oscar-díjas karakterszínésszel vagy még több akcióval. De nem ám!

Van az a rendkívül idegesítő, klikkvadász újságírói fogás, amikor a cikk címében és a felvezetésben bedobnak egy kérdést, majd baromira nem válaszolják meg, hogy MUSZÁJ legyen az olvasónak rámennie az oldalra, ha meg akarja tudni a választ. Hát ezt most mi is kipróbáltuk, cserébe viszont rögtön megválaszoljuk a címbeli kérdést: az új Jumanji filmet nyugdíjasokkal dobták fel, ami nagyon merész vállalás, de azt kell, hogy mondjam, hogy a dolog remekül működik, minden sutasága ellenére.

Merthogy egy 12-es korhatárkarikás, kifejezetten fiatalokat megcélzó kalandfilmnél tényleg meghökkentő rögtön két nyugdíjast is behozni főszereplőként, és rögtön adódik is a kérdés: kik ők? Hát az egyetemet New Yorkban megkezdő, keresetkiegészítésként egy kisboltban dolgozó, de az ünnepekre hazalátogató Spencer (Alex Wolff) ősöreg nagyapja (Danny DeVito) és annak régi barátja (Danny Glover), akik történetesen ott vannak, amikor újra beindul a régi játékkonzol. És miért indul be a játékkonzol? Mert a magát a saját bőrében nyomorultul érző Spencer megint egy pasas szeretne lenni, mint Dwayne Johnson a dagadó izmaival és hősies pózaival, így hát fejest ugrik a játékba, és a többiek mennek utána segíteni, és mennek a bácsik is. És jönnek a meglepetések!

Mert a pálya nem ugyanaz, a dzsungel helyett behavazott hegyeken és forró sivatagban kell megoldaniuk a feladatot, és más a megoldandó feladat is, egy húshegynyi barbár vezértől kell visszaszerezni egy elrabolt ékkövet, de nem ez a legnagyobb meglepetés. Az avatárok (Dwayne Johnson, Jack Black, Kevin Hart és Karen Gillan) ugyanis összekeverednek, mindenki más bőrébe kerül, mint ahová kerülni szeretett volna, az öregek pedig egyszerűen nem értik, mi folyik körülöttük, bár azt értékelik, hogy minden végtagjuk rendesen mozog. És hát erről szól a Jumanji - A következő szint, hogy ki milyen testet, képességeket kapott, és mit tud vele kezdeni, és írjuk a rendező, Jake Kasdan javára, hogy ezt néha meglepően komolyan veszi. És annak köszönhetően, hogy ennyit foglalkozik a szereplőkkel, például a két öreg kapcsolatával, az új Jumanji időnként megfeledkezik magáról a játékról, néha esetlegesen, időnként szürkén és unalmasan adja azt vissza. Igaz, akad egy-két játékjelenet, ami viszont jól odapakol. Például, amikor hőseinket egy bonyolult és mozgásban lévő függőhíd rendszeren veszi üldözőbe egy sereg hatalmas pávián, pardon, nem pávián, hanem mandril, bár szerintem az is egy páviánfaj, csak színes a pofája.

És be kell vallanom, hogy nálam megint tökéletesen működött a recept, a könnyed, de profi szórakoztatás, az enyhén infantilis poénok és rajzfilmszerű – megint pardon, videojátékszerű – karakterek és a remek látvány. Utóbbinak jót tett, hogy most kicsit több pénzből dolgozhattak a filmesek, akik ráadásul most eredeti helyszíneken is forgathattak. Igaz, Nick Jonast a Jonas Brothersből még mindig nem sikerült elfogadnom színészként, de ott van mellette Awkwafina jópofa besurranó tolvajként és Rory McCann a Trónok harcából vérnősző barbárként – és őt speciel még többet is néztem volna.

Értékelés: 7/10