A héten a mozikba került Sam Raimi horrorvígjáték, a Segítség! tiszteletére szedtük össze kedvenc filmjeinket a legkülönbözőbb műfajokból, amik mind lakatlan szigeten játszódnak!
A legyek ura (1963)
William Golding 1954-es kultikus regényét sokan filmesítették meg – akár közvetlenül, akár az által inspirálódva–, és az első biztosan Peter Brook volt. Ő a kor szellemiségéhez képest sokkoló módon ábrázolta a lakatlan szigeten egy magára hagyott angol kadétiskola növendékeinek történetét.
A gyermekek eleinte megpróbálnak valamiféle demokratikus rendet tartani: akinél a kagyló, az szólhat.
A megpróbáltatások, az éhség, a magára maradottság azonban hamarosan kikezdi a józan, s egyben játékos gyermeki gondolkodást, és lassan, de biztosan győznek a természet törvényei. A rend felbomlik, s a fiúk két táborra szakadnak. Természetesen az a csapat népszerűbb, amelyikben nem kell semmilyen szabálynak megfelelni. A másik csapat parancsnoka, Ralph félelemmel tapasztalja, hogy már csak néhányan maradtak a fékezhetőbb gyermekek közül. A két tábor között végeláthatatlan véres küzdelem kezdődik.
Pokol a Csendes-óceánon (1968)
A II. világháború Csendes-óceáni hadszíntere különösen kegyetlen volt, ahol egy idő után egyik fél sem ejtett foglyokat – ha mégis, azokra borzasztó sors várt. John Boorman kisebb klasszikusnak számító filmje is halálos ellenfeleket ereszt egymásra egy lakatlan szigeten. Az egyikük egy „lelőtt” amerikai pilóta (Lee Marvin), a másik a japán haditengerészet partra sodort kapitánya (a színészlegenda Toshirô Mifune). A hamar kialakuló harc nem csak ideológiai alapú: a csekély mennyiségű túlélőkészletért és a kevés ivóvízért is meg kell küzdeniük. Mivel nehezen bírnak egymással, az ellenségeskedés lassan piszkálódássá szelidül, majd barátság lesz belőle, és együtt építenek tutajt, hogy elmenekülhessenek a lakhatatlan szigetről.
Igen ám, a háború, amely elől egy kis időre kivonhatták magukat, végül utoléri őket.
A japán-amerikai koprodukcióban készült film pikantériája, hogy Lee Marvin annak idején tengerészgyalogosként valóban harcolt a japánok ellen.
A kék lagúna (1980)
Henri Bernardin de Saint-Pierre is, aki 1788-as Paul et Virginie című regényében két fiatal kalandjait meséli el, és ez lett az alapja A kék lagúna (1980) történetének. Amelyben a Csendes-óceán déli részén egy amerikai hajón tűz üt ki. A pánikban a többiektől elszakadó egyik mentőcsónakban ülő két gyermek és a hajószakács egy lakatlan szigetre sodródik. Az unokatestvérek, Emmeline (Brooke Shields) és Richard (Christopher Atkins) azonban nem sokáig számíthatnak az idős férfi oltalmazására, mert néhány nap múlva meghal, köszönhetően annak a rumos hordónak, amelyre a parton talál. A két gyermek teljesen magára marad, de lassanként alkalmazkodnak a körülményekhez, és berendezkednek a paradicsomi helyen. Aztán eljön az idő, amikor lélekben még gyerekek, testileg azonban már lassan felnőtté válnak…
Csodaszép tinik egy csodaszép helyen fedezik fel egymást - egy néző pedig egy új állatfajt!
A paradicsom kellős közepén felnövő és saját szexualitását felfedező fiatalok története kellőképpen botrányos volt ahhoz, hogy az amerikai kongresszus vizsgálóbizottságot állítson fel miatta, bár tabuk itt nem dőlnek meg.
Tovább
Hagyjátok Robinsont! (1989)
Meglepő módon Daniel Defoe örökbecsű klasszikusának van egy magyar feldolgozása, és nem annyira meglepő módon a magyar vígjátékfelelős, Tímár Péter felel érte, Hőse is Robinson (Mikó István) – nem igazi hős, csak egy részeges matróz. Amikor egyszer annyira szomjas lesz, hogy megissza társai kétheti rumkészletét, azok büntetésül csónakba ültetik, és leeresztik a vízre.
A tenger egy szép szigetre veti ki, ami nem teljesen lakatlan.
Egy kanos kannibál törzs lakik itt, akik a parton rendeznek zenés-táncos orgiákat. Robinsonunk kinézi magának az egyik fekete lányt (Milagros Morales), akit Pénteknek nevez el, és akit csellel csal ágyba, ám lassan valóban közeledni kezd egymáshoz a két kultúrkör. Bár Tímár némi társadalomkritikának álcázta a művet – később más európaiak is megjelennek, hogy civilizálják a helyieket –, de valójában egy erotikus fantázia lecsengése mindez az átlag magyar férfitől a nálunk dolgozó, a rossz nyelvek szerint kikapós, mindenkire csábosan mosolygó kubai szövőlányokról.
Számkivetett (2000)
Robert Zemeckis filmjében a rendező kedvenc színésze, Tom Hanks egy lakatlan szigeten kerül intim kapcsolatban egy röplabdával, és bár viccelünk, hősünk lelki épségét valóban a márkája után Wilson névre keresztelt labdának köszönheti. A Számkivetett sztorija egyenesebb, mint egy szög: a Hanks által alakított FedEx középvezető topmenedzser egy repülőgép-katasztrófát követően egy lakatlan szigeten köt ki. Itt aztán Robinson Crusoe után szabadon önellátásra kell berendezkednie, és mivel egy szállítmányozó gép járt szerencsétlenül, a túlélést a különböző szétszóródott, különböző tartalmú csomagok tartalma biztosítja. Itt nincsenek nagy meglepetések és óriási fordulatok, mégis megunhatatlan a történet, nem kis részben Hanksnek köszönhetően, aki egyedül is elviszi a hátán a filmet. Igaz, rajta kívül nincs is más, aki elvihetné, de ez így is nagy szó!
Hullámhegy (2002)
Ezt a filmet Guy Ritchie kifejezetten akkori feleségének, Madonnának készítette, és talán ezért is utálták a népek még bemutatása elött. Valóban nem egy szenzációs munkáról van szó: tulajdonképpen egy hajótöröttes kamaradrámát látunk egy affektáló nővel, akit, mai szemmel nézve nagyon zavaró módon, „betör” egy pasas, hogy a szeretője legyen, elsősorban sértett kisebbrendűségből. Merthogy a nő gazdag, és korábban lekezelően bánt vele. Talán meglepő – ha már itt van a listán, akkor nem annyira -, de a film egy remake, az eredeti olasz film címe Travolti da un insolito destino nell'azzurro mare d'agosto (1974) volt, és ott bizony sokkal jobban kidolgozott volt az alaphelyzet, hitelesebbek a karakterek és jobbak a színészek. Egyébként Madonna nem olyan vészes, a hajótörött társát alakító Adriano Giannini pedig kifejezetten jó!
Retreat (2011)
Kate és Martin (a még kevésbé ismert Cillian Murphy és Thandiwe Newton) elmenekülnek egy személyes tragédia elől. A világtól távol próbálják pár nap alatt rendbe tenni az életüket egy lakatlan kis szigeten, a skót partvidék közelében – nem kell minden lakatlan szigetnek a trópusokon lennie. Aztán egy nap egy fiatal, sérült katona (Jamie Bell) vetődik a partra, aki egy halálos kórról számol be, ami végigsöpör Európán, és aminek nincs ellenszere.
A pár nem tudja, hogy a férfi igazat mond-e vagy sem, mert képtelenek a külvilággal kommunikálni, a furcsán viselkedő katona pedig egyre inkább átveszi felettük a hatalmat.
Az ügyesen építkező, remek szereposztású film talán túl okos vagy pont ellenkezőleg, túl visszafogott volt az átlagnézőnek, így nem aratott átütő sikert, pedig már a ravasz és sokkoló lezárás is megérne egy misét.
A vörös teknős (2016)
A hajótöröttek általában úgy élték túl megpróbáltatásaikat, hogy a legkönnyebben megszerezhető zsákmány, az óriásteknősök vérét itták, húsát, tojását ették. Michael Dudok de Wit csodálatosan szép egész estés animációjában valami egész más történik. Egy hajótörött férfit mos partra a tenger. A szerencsés, ám magára hagyott túlélő felfedezi a trópusi sziget élővilágát, miközben különös kapcsolatba lép az egyik óriás vörös színű teknőssel. Az élet örök körforgásáról szóló, elsősorban felnőtteket megcélzó, lenyűgöző látványvilágú, szöveg nélküli filozofikus mese egyszerre ötvözi az európai és japán gondolkodásmódot, miközben szívszorító módon mutatja be természet és ember egymásra utalt kapcsolatát. A film a bemutatása után azonnal a fontos filmfesztiválok kedvence lett, és természetesen egy Oscar-jelölést is begyűjtött a maga kategóriájában.
A Franciaországban élő Oscar-díjas holland rendező tulajdonképpen japán rajzfilmet készített oly sokunk közös fantáziájáról, a lakatlan szigeten való becsajozásról.
Tovább
