Úgy indul, mint valami hatalmas Disney hercegnős giccs, majd valóban izgalmassá és egyénivé válik a polinéz mondavilágra épülő mese, amint megjelenik minden félistenek legtaplóbbika.
Kinek ajánljuk? Akik szeretik az új meséket és akiknek ebben a hidegben jólesik egy kis napfény és polinéz zene.
Minden kislány hercegnő akar lenni. Az még nekik is átjön, hogy a hercegnők a legcsinosabbak, sosem kell dolgozniuk, mindenük megvan, vagy még annál is több, és rengetegen lesik minden óhajukat. Erre épülnek a Disney hercegnős filmjei, de persze valamivel többről van szó, hiszen ezek a lányok olyan hősök lehetnek, ami régen csak a férfiaknak adatott meg. Ez egy hihetetlenül sikeres formula, tessék csak körülnézni például a Jégvarázs ajándéktárgyak piacán, ugyanakkor az is tény, hogy rengeteg munka, kreativitás, tudatos építkezés és időnként kockázatvállalás is van ezekben a filmekben, mint például a Vaiana című polinéz mesében.
Hogy mást ne mondjak, már fut a film, és sehol egy Moana kispárna, hajcsat vagy üdítős doboz, egyszerűen azért, mert ez a kislány alig hord ruhát, és azért is, mert a csendes-óceáni szigetvilág hagyományai javarészt ismeretlenek előttünk. Sokan csak a már ismert meséket szeretik, csak már ismerős karakterekkel tudnak azonosulni, remélem, ez a film nem bukik ebbe bele. A különböző polinéz népek - maorik, szamoaik, tahitiak és mások - meséi és hagyományai ugyanis nemcsak a történet hátterét, hanem valódi szövetét adják. Ez izgalmas, új és nagyon szép, és rendkívül irigy vagyok a John Musker és Ron Clements rendezőpárosra, akiknek megadatott, hogy évekig a helyszínen kutassák ezt a világot, mire megalkották Vaiana – valójában Moana, de a gyerekeknek nem kell tudniuk, miért kellett nevet változtatni – alakját.
Vaiana egy apró, idilli sziget törzsfőnökének lánya, aki már kisgyerekként is ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy tengerre szálljon. Csakhogy senki sem merészkedhet a zátonyokon túlra, mert ott a legendák szerint a sötétség uralkodik, amióta a félisten Maui ellopta Te Fiti, az anyasziget szívét, és ez a sötétség eléri Vaiana otthonát is.
Ekkor száll törékeny hajójára a lány, csak pár kókuszdiót és egy hibbant kakast visz magával, de amikor egy kopár szigeten valóban rátalál Mauira, kellemetlen meglepetésben van része. A félisten ugyanis egy önimádó tuskó, akinek esze ágában sincsen segíteni a bátor kislánynak. És egy kissé én is megijedtem tőle: egy ilyen ronda, palacsintaképű, tohonya figura más rajzfilmben csak jópofa, pár percig használt mellékszereplő lehetne.
Pedig a Vaiana onnantól igazán izgalmas és szórakoztató, hogy ez az agyontetovált melák megjelenik, addig ugyanis csak egy színes-szagos és kissé negédes, teljesen tipikus, sőt, az átlagosnál is tipikusabb Disney produkció. Énekelnek, táncolnak, kókuszdiót szüretelnek, soha nem látott harmóniában élnek a szigeti népek, de kint, a nyílt vizen szerencsére más a helyzet – nem vagyok én harmóniaellenes, csak olyan csöpögős, amit itt addig mutatnak.
A kalandok tényleg kalandosak, a látvány tényleg elképesztő, különösen 3D-ben, és a polinéz mítoszok szinte életre kelnek. Van ugyan néhány mellélövés, nem minden lény sikerült egyformán jól – a kis kókuszkalózok például nem győztek meg -, de a hajózás, a nyílt tengeren való navigálás látványa már önmagában is eladja a filmet, aminek nyilván van némi üzenete is a hagyományos életmódról és a természet tiszteletéről.
És a végére két meglepő kis infó a filmről, aminek egyébként minden eredeti szinkronhangja polinéz vagy polinéz származású, mint például a Mauit „alakító” Dwayne Johnson, aki szamoai. A forgatókönyv első verzióját az új-zélandi, azon belül is maori rendező, Taika Waititi (Hétköznapi vámpírok) jegyezte, aki nem kifejezetten a gyerekmeséiről ismert, és aki épp most készíti a Thor: Ragnarok című szuperhősfilmet. És két fontos jelenet is van, amely egész konkrétan Mad Max - A harag útja egy-egy mozzanatát idézi meg. Nem tudom miért vállalkozott a két rendező erre a különös főhajtásra, de értékelem a gesztust.
Értékelés: 8/10
